A leghíresebb magyar női sorozatgyilkos: gyerekekkel végzett a fiatal lány

Törökszentmiklóson máig emlékeznek a gyilkosságsorozatra.

A bűnügyi filmekben a véres kezű sorozatgyilkosok többnyire férfiak, akik egy nagyváros embertömegébe rejtőzve szedik az áldozataikat.

Az ötvenes években azonban egy álmos alföldi kisvárost rázott meg a vérfagyasztó tény: az egy év leforgása alatt eltűnt öt gyereklány életéért egy fiatal nő a felelős.

Sorra tűntek el

Törökszentmiklós egyike a tipikus alföldi kisvárosoknak: az emberek többsége mezőgazdaságból élt, vasárnaponként pedig a piacra járt. 1954-ben azonban különös eseménysorozat vette kezdetét, amikor egy 11 éves kislány, Marika vásárolni indult otthonról, ám soha többé nem tért haza.

A sorban őt követte a 13 éves Piroska, a 17 éves Irén, a 13 éves Mária, majd a szintén 13 éves Katalin. Egy év leforgása alatt öt lánygyerek tűnt el a városból, ahol egyébként még a betörések sem voltak túl gyakoriak.

A rendőrség értetlenül állt az eset előtt, az emberek pedig annyira kétségbeesetten próbáltak bűnbakot és magyarázatot találni, hogy még a vérvád is szóba került a városban, ahol egyébként ekkoriban csak néhány zsidó élt, békességben a közösség többi tagjával.

A lányok egy kivételével mind törökszentmiklósiak voltak, és mind vásárolni indultak otthonról, mielőtt eltűntek, más közös pontot azonban senki nem talált közöttük, így a rendőrségnek gyanúsítottja sem volt.

Az is lehet, hogy a törökszentmiklósi sorozatgyilkos kiléte szemtanúk és holttestek nélkül örökre homályban marad, ha utolsó áldozata nem bizonyul erősebbnek nála, és a támadást túlélve nem vezeti el a rendőröket  a 20 éves Jancsó Ladányi Piroska házához.

Holttestek a tornác alatt

1954 szeptemberében B. Istvánné bejelentette a rendőrségen, hogy egy Jancsó Ladányi Piroska nevű törökszentmiklósi lány a házukhoz csalta, majd ott megpróbálta megfojtani.

A nő kimenekült a fiatal lány szorításából, és egyenesen a rendőrségre sietett, akik hamarosan megszállták az elhanyagolt viskót, ahol Piroska, az anyja, Jancsó Borbála és 11 éves féltestvére éltek, meglehetősen rossz körülmények között.

A két nő prostitúcióból tartotta fent magát, ám hamar kiderült, hogy nem ez a legnagyobb vétség, amit a törvény ellen elkövettek: miután a rendőrök a házban megtalálták az eltűnt lányok ruháit, tovább kutattak. A ház tornáca alatt egy betonlappal fedett kútra bukkantak, ami Piroska sötét bűneinek bizonyítékát temette magába: mind az öt lány holtteste ott feküdt a kút mélyén.

Kéjvágyból ölt

A nyomozók Piroskát és az anyját is bevitték a rendőrségre, ahol a kihallgatás során fény derült a szörnyű gyilkosságok részleteire is: a fiatal lány, aki korábban már velük élő kisöccsét is zaklatta, előbb a házukba csalta, majd ott megfojtotta a lányokat, hogy azután kéjvágyát kiélhesse az élettelen kis testeken.

A többször megismételt és visszavont vallomásokból nem tisztázódott biztosan az anya szerepe, de úgy tűnt, Piroskát az anyja nyereségvágyból buzdította arra, hogy kioltsa a gyereklányok életét.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?

A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2023. november 6. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

A vizsgálatok és a tárgyalás során a lány végig közömbös maradt - az orvosok szerint, bár személyisége torzult, a gyilkosságok elkövetésekor tisztában volt cselekedetei súlyával.

Míg Jancsó Borbálát életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték, a bíróság döntése értelmében Jancsó Ladányi Piroskát, a leghíresebb magyar női sorozatgyilkost 1954. december 12-én a Szolnok megyei börtön belső udvarán felakasztották, így Törökszentmiklós lakói ismét nyugodtan hajthatták álomra a fejüket - a szörnyű gyilkosságokról azonban máig beszélnek a helyiek.

Képek forrása: hu.wikipedia.org, Aspectomat; keptar.oszk.hu

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük