Az 5 legszebb életrajzi ihletésű film
A legendás művészek élete annyira kalandos, hogy szinte kívánkozik a vászonra. Íme, öt kihagyhatatlan életrajzi film!
Az élet nehézségeivel nem csak a hétköznapi embereknek kell megküzdeniük - a legcsillogóbb sztárok élete sem minden esetben csak a sikerről és az élvezetekről szól. Sőt.
A korszakalkotó, legendás művészek eseménydús élettörténete sok írót és rendezőt megihletett már, az inspirációból pedig nem egyszer remekművek születtek. A következő öt film is ilyen - nem érdemes kihagyni.
Chaplin
Az 1992-es angol-amerikai mozi nem friss, de örökérvényű, a maga műfajában klasszikus alkotás. Az alkohol- és drogfüggőség sötét bugyrait is megjárt Robert Downey Jr. ebben a filmben pályájának talán legjobb alakítását nyújtja. A világ leghíresebb szórakoztató komikusának, Charlie Chaplinnek az élettörténetét feldolgozó Richard Attenborough-film több mint két órás, tartalmas szórakozást ígér, mely zseniálisan ötvözi a vígjátéki és a szívszaggatóan drámai jeleneteket. A 20. század elejének zseniális nevettetője valóban kalandregénybe illő életet élt, munkássága szinte kiáltott a megfilmesítés után.
Szerencsére a téma jó kezekbe került, és Downey is méltó partnerekre talált parádés játékához a mellékszerepeket játszó Dan Aykroydban, Anthony Hopkinsban és Geraldine Chaplinben, aki sorszerű módon a filmben saját nagyanyját, Hannah Chaplint alakítja.
A monumentális és színvonalas életrajzi tabló kétlemezes DVD-változatban is megjelent, de hazai beszerzése nem egyszerű feladat. Szerencsére a magyar televízió időnként műsorára tűzi az Oscar-díjas alkotást.
Főbb szerepekben: Robert Downey Jr., Dan Aykroyd, Geraldine Chaplin, Anthony Hopkins.
Én, Pán Péter
Az amerikai gyerekeknek Pán Péter története olyan, mint nekünk a Vuk vagy Süsü, vagyis örök klasszikus, mely nélkül egyetlen generáció sem nőhet fel. Az Én, Pán Péter című angol-amerikai romantikus filmdráma fiktív és valós elemek keverésével meséli el a Pán Péter című színdarab írójának, James Matthew Barrie-nek életét és világhírű művének születését. A skót írót alakító Johnny Depp - akinek már puszta jelenléte is elég indok a film megnézésére - remekül ráérzett az élénk fantáziájú, gyermeklelkű férfi karakterére, olyannyira, hogy játékát Oscar-díjra jelölték.
A meseszerű történet a Pán Péter-történet születésének körülményeire koncentrál, arra az időszakra, amikor Barrie megismerkedik egy gyönyörű özvegyasszonnyal - Kate Winslettel - és négy kisfiával. A különc író a rosszallás ellenére összebarátkozik a családdal, és a velük töltött idő hatására megszületik benne Sohaország ötlete, egy olyan képzeletbeli világ képe, melyben az ember örökre gyerek maradhat, és ahol megáll az idő. Marc Foster rendező érzelmes és szórakoztató mozijában tökéletes egységet alkot a látvány és a zene, szóval, ha szerelmese vagy a hasonló kosztümös alkotásoknak, ebben biztos nem csalódsz majd!
Főbb szerepekben: Johnny Depp, Kate Winslet, Dustin Hoffmann, Julie Christie.
Ray
A 152 perces, nagyszabású zenés dráma a fajsúlyosabb életrajzi feldolgozások közé tartozik. A 2004-ben elhunyt legendás zenészt, Ray Charles-t nem kell bemutatni, egyedülálló személyisége és zenéje örökre megváltoztatta az amerikai rhythm & blues történetét. Mozgalmas életének és egyéniségének filmre vitele nagy falat volt, de Taylor Hackford rendező remekül megbirkózott a feladattal. A délről jött, sanyarú sorsú, vak zongorafenomént a szintén zenész-énekes Jamie Foxx alakítja zseniálisan, nem véletlenül kapott Golden Globe- és Oscar-díjat is a főszerep megformálásáért.
Charles élete igazi amerikai sikertörténet volt, annak minden csillogásával és árnyoldalával együtt. Csóró jazz-zenészből lett szupersztár, de a sikerért nagy árat fizetett. Pályája elején a megaláztatásokkal, később a kábítószerrel küzdött. Viharos szerelmi ügyei szintén izgalmas anyagot szolgáltattak, így a színészek érzelmes és drámai jelenetekben egyaránt bizonyíthattak. A filmben Ray Charles szinte összes ismert slágere felcsendül, tehát a mozi vizuális és akusztikus értelemben is igazi csemege.
Főbb szerepekben: Jamie Foxx, Kerry Washington, Clifton Powell.
A főbb szerepekben Foxx mellett a gyönyörű Kerry Washington, Clifton Powell és Regina King látható. A filmet néhány ezer forintért DVD-n is beszerezheted, sőt, a film hanganyaga is megjelent a Rhino Records kiadásában.
Eleged van a télből, már alig várod a tavaszt, és tévénézés helyett inkább kimozdulnál? Vár a Budapesti Tavaszi Fesztivál! A gazdag programkínálattal jelentkező rendezvényen ráadásul egy kis szerencsével idén ingyen is részt vehetsz. A részleteket és a játékot itt találod. »
Miss Potter
A 2006-ban készített, kosztümös alkotás a 20. századi Anglia egyik legismertebb írónőjének, a különc Beatrix Potternek életét dolgozza fel, aki egyedi gyermekkönyveivel alaposan szembeszállt a korízléssel. A valós életrajzi elemeken alapuló mozi Potter fiatalkorát és művészi kibontakozását követi nyomon, de természetesen nem nélkülözi a romantikus szálat sem. Ha ez még nem lett volna elég, a két főszerepet is sztárokra, Renée Zellwegerre és Ewan McGregorra osztották.
A tehetséges és formabontó írónő-illusztrátor a való életben is szenvedélyes románcba bonyolódott könyvkiadójával, Norman Warne-nal, aki a kockázatot is vállalva először jelentette meg nyomtatásban Nyúl Péter és társai történetét. A bűbájos meseelemekkel, animált állatokkal és csodás tájakkal teli történet nem gyerekeknek szól, és a drámát sem nélkülözi. A romantikus mozi kitűnő egyestés szórakozás, Beatrix Potter pedig igazi női példakép, mivel egész életében megalkuvás nélkül követte vágyait. Gyermekkönyvei azóta klasszikusok lettek, két éve már magyarul is kaphatók, az életét feldolgozó mozi pedig könyv alakban és DVD-n is megjelent.
Főbb szerepekben: Renée Zellweger, Ewan McGregor, Emily Watson.
Piaf
A francia-brit–cseh koprodukcióban készült egész estés mozifilm Olivier Dahan rendező alkotása, mely a híres francia sanzonénekes, Édith Piaf szenvedélyes életét dolgozza fel. A 2007-es Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon debütált alkotás számos rangos elismerésben részesült, de szinte azonnal elnyerte a tengerentúli mozilátogatók tetszését is. A díjesőt végül a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díj koronázta meg, melyet a sziporkázóan tehetséges és gyönyörű címszereplő, Marion Cotillard érdemelt ki. A szobrocskát odaítélő bizottság ezúttal nagyon jól döntött, mivel a 34 éves Cotillard valóban hiteles és szívszorítóan drámai alakítást nyújt. A 140 perces film felidézi a zűrös életű Piaf életének számos fontos momentumát: gyermekéveit, művészi felfedezését, híres előadásait, sikereit és kudarcait, örömeit és bánatait.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A gyönyörű dalbetéteken kívül hangsúlyos szerepet kap a szerelmi szál is, vagyis a díva szenvedélyes és tragikus románca Marcel Cerdannal, a kor ünnepelt ökölvívójával.
Főbb szerepekben: Marion Cotillard, Sylvie Testud, Jean-Pierre Martins.
Az impulzív alakítás, az ismert sanzonok, a korhű díszlet, valamint a maszkmesterek lenyűgöző munkája, mellyel a szépséges Mariont öregasszonnyá változtatták, csak négy kapásból felhozott indok a film megnézésére. A francia alkotás 2007 októbere óta két DVD-s extra változatban is kapható.
OLVASD EL EZT IS!
- kultúra
- könyv
5 letehetetlen regény nyaraláshoz
- kultúra
- könyv
5 letehetetlen, gyönyörű regény tavaszra
- kultúra
- szórakozás