1936-ban bújtak el, 40 év múlva találtak rájuk – Így éltek túl a szibériai vadonban

1978-ban szovjet geológusok egy öttagú családra bukkantak a tajgában, akik az 1936-os vallási üldöztetés elől menekültek el, és a negyven év alatt szinte minden emberi kapcsolattól el voltak zárva.

A szibériai nyarak borzasztó rövidek. Májusig havazik, majd szeptemberben újra visszatér a hideg időjárás. Szikár fenyő- és nyírfaerdők, alvó medvék, éhes farkasok, meredek hegyek és jeges mocsarak jellemzik ezt a térséget. Amikor felmelegszik az idő, a tajga kivirágzik, és pár rövid hónap erejéig újra barátságosabb ez a több négyzetkilométernyi ritkán lakott terület. 

40 éve bujdokolt a család Szibériában

Így volt ez 1978 nyarán is, amikor egy geológuscsoport leszállni készült az erdő távoli déli részén. A helikopter a mongol határtól mintegy 100 mérföldre a fák között siklott, amikor az Abakan folyó egy mellékfolyójának sűrű erdős völgyébe zuhant. Mivel a völgy falai keskenyek voltak, a hegyoldalak helyenként szinte függőlegesek, a fenyő- és nyírfák pedig olyan sűrűn nőttek, hogy kevés hely lett volna, ahol letehetik a gépet.

A pilóta a leszállóhelyet keresve különös dologra lett figyelmes. Egy tisztást látott a hegyoldalban a fenyők közé ékelődve, ami emberi lakhely nyomaira utalt. A hegy több mint 150 mérföldre volt a legközelebbi településtől, egy olyan területen, amelyet még soha nem fedeztek fel. A szovjet hatóságoknak nem volt nyilvántartása arról, hogy bárki is élt volna a körzetben, ezért az utasokat megdöbbentette, amit ezután találtak.

Az utazókat eredetileg vasércért küldték el, azonban a geológusok a megbeszéltek helyett úgy döntöttek, nyomozásba kezdenek. A pilóták a különös hely felé indultak, és a hegyre felkapaszkodva egy rögös ösvénye, egy patakra fektetett fatörzsre és egy kis fészerre bukkantak. Amikor beléptek a kunyhóba, olyan volt, mintha a középkorból érkeztek volna. A lakás nem volt sokkal több, mint egy odú: egyetlen szobából állt, és hihetetlenül szűkös, dohos és mocskos volt. De ami a legmeglepőbb: egy ötfős család lakott ott.

A tudósok kihátráltak a kunyhóból, és pár méterre tőle enni kezdtek. Körülbelül fél óra múlva nyikorogva kinyílt a kunyhó ajtaja, és egy öregember és két lánya lépett ki. Félve, de közelíteni kezdtek a geológusokhoz, akik megkínálták őket kenyérrel és teával. A két nő soha nem evett még kenyeret, és furcsa nyelvet beszéltek, amit eltorzított az egész életen át tartó elszigeteltség.

Ki is ez a család?

A Lykov család története a bolsevikok hatalomátvételekor kezdődött. Az ateista szovjetek alatt sok vallásos közösség Szibériába menekült, és egyre távolabb húzódott a civilizációtól. Az 1930-as évek tisztogatásai során egy kommunista járőr lelőtte Lykov bátyját. Lykov válaszul összeszedte a családját, és elmenekült az erdőbe.

1936-ban Lykov, felesége és Szavin nevű fiuk és Natalja lányuk visszahúzódtak a tajgába, majd kiépítettek maguknak egy kezdetleges lakóhelyet. Az évek során még két gyermekük született a vadonban – Dmitrij 1940-ben és Agafia 1944-ben –, nekik a külvilágról való tudásuk kizárólag a szüleik elbeszéléseiből származott. A család fő szórakozása az volt, hogy mindenki elmesélte az álmait.

A Lykov gyerekek nem sokat láttak a világból. Azt tudták, hogy léteznek városoknak nevezett helyek, és hogy Oroszországon kívül más országok is léteznek. Ezek azonban nem voltak többek, mint elvont fogalmak. Az egyetlen olvasmányuk az imakönyvek és egy ősi családi Biblia volt. Akulina megtanította a gyerekeit írni és olvasni, tollként és tintaként lonclébe mártott, kihegyezett nyírfapálcikákat használt.

Az elszigeteltség szinte lehetetlenné tette a túlélést a vadonban. A cipőket nyírfakéregből készítették, a ruhákat addig foltozták, amíg szét nem estek, majd kenderből készítettek újat. Alapvető táplálékuk a burgonyapogácsa volt, amit rozzsal és kendermaggal kevertek. A Lykovok az éhínség szélén voltak.

Csak az 1950-es évek végén, amikor Dmitrij elérte a felnőttkort, fogtak be először állatokat húsukért és bőrükért. Fegyver vagy akár íj híján csak csapdákat ásva vagy a hegyeken át üldözve tudtak vadászni, amíg az állatok össze nem estek a kimerültségtől. A legtöbbször azonban nem volt hús, és az étrendjük fokozatosan egyre egyhangúbbá vált.

Ez történt velük a megtalálásuk után

A Lykovok sorsa megtalálásuk után sem vett pozitív fordulatot. A család gyorsan hanyatlásnak indult, miután újra felvették a kapcsolatot a külvilággal. 1981 őszén a négy gyermek közül három követte anyját a sírba. Szavin és Natalia is veseelégtelenségben szenvedett, ami valószínűleg a kemény diéta következménye volt. Dmitrij tüdőgyulladásban halt meg, amely az új barátaitól kapott fertőzésből indult.

(Képek forrása: Getty Images Hungary, Youtube.)

• szibéria
• második világháború
• történelem
• család
• üldözés
• Terasz