Sokan megszabadulnának tőle, pedig a 2023-as év emlősének választották: ezért érdemelte ki a címet
Nagyon különös állatt nyerte el a 2023-as év emlőse címet.
A kis állatkának apró szemei, bőrredővel lezárható, fülkagyló nélküli fülnyílásai, hosszú, ormányszerű orra és feltűnő mellső ásólábai mind a speciális életmódhoz való alkalmazkodás jegyeit mutatják. A tömött, koromfekete bundájú, hengeres testű kisemlős rövid, három centiméteres farkával együtt is alig hosszabb, mint egy szokványos golyóstoll.
A mozgékony állatkával ritkábban lehet találkozni, mint jelenlétének közvetett bizonyítékaival, a vakondtúrásokkal, amelyek az akár 100 méternél is hosszabb, elágazó járatrendszeréből összegyűjtött talaj szakaszonként felszínre hozott kupacai.
A 2023-as év emlőse
A több mint 120 éve védett vakondot választotta 2023-ban az év emlősének a Vadonleső Program, amelyet az Agrárminisztérium (AM) és a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. működtet a Magyar Természettudományi Múzeum közreműködésével. A közönséges vakond (Talpa europaea) élete jelentős részét föld alatt tölti, és mozgó férgekkel, csigákkal, rovarokkal és azok lárváival táplálkozik - olvasható a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. MTI-hez elküldött közleményében.
Skandinávia és egyes mediterrán területek kivételével a vakond egész Európában elterjedt, a mocsaras, köves, szikes területek és az intenzíven művelt szántók kivételével szinte minden élőhelyen megtalálható. Mint írják, a kertekben megjelenő túrások olykor bosszúságot okozhatnak, de a vakondok nagyon hasznos állatok: fellazítják a talajt, és több kártevő rovart elfogyasztanak.
A közleményben felidézik, hogy a földművelésügyi miniszter 1901. évi egyik körrendelete a vakondot is - több más állattal együtt - természetvédelmi oltalom alá helyezte, akkor még csak "a virágos-, veteményeskertek és csemeteültetvényeken" kívüli területeken. A ma már teljes védettséget élvező rovarevő pénzben kifejezett természetvédelmi értéke 25 ezer forint.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A természettel való együttélés során meg kell tanulnunk a többi élőlénynek, köztük a vakondoknak is életteret adni, megosztva kertjeinket a hasznos kis állatokkal - hívják fel a figyelmet a közleményben.
Vakond a kertben: így távolítsd el állatbarát módon
A hívatlan vendéget nem nehéz eltéríteni a kerttől.
Vakond a kertben: így távolítsd el állatbarát módon a kártékony vendéget a kertész szerint
A hívatlan vendéget nem nehéz eltéríteni a kerttől.
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary.)