Az összes munkaszüneti nap és hosszú hétvége 2018-ban: hosszú a lista!
Egészen sok lehetőség lesz 2018-ban pihenni.

ünnepnapok
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Pár óra múlva vége az évnek, és ilyenkor nincs is jobb, mint sorra venni azokat a hosszú hétvégéket, munkaszüneti- és ünnepnapokat, amelyeket pihenéssel tölthetünk majd az előttünk álló esztendőben. A három- és négynapos hétvégéken már egy kisebb üdülést is össze lehet hozni, szerencsére jövőre is lesz belőlük néhány.

Minden évben kormányrendelet szabályozza a munkaszüneti napok körüli munkarendet. A naptár szerinti munkarendtől való eltérést mutatják azok a dátumok, amikor rendhagyóan dolgozni kell, hogy a hosszú hétvégét élvezhessük. A Nemzetgazdasági Minisztérium rendelete alapján a jövő évben a következő ünnepnapokkal lehet számolni.  

Ünnepnapok 2018-ban

  • 2018. január 1. hétfőre esik, így nincs lehetőség kipihenni a szilveszteri mulatozás fáradalmait, és január 2-án, kedden már munkába kell állni.
  • 2018. március 15. csütörtök munkaszüneti nap, így március 16. péntek pihenőnap lesz. Ezt ugyan le kell dolgozni az előtte lévő szombaton, március 10-én, de a kokárdás ünnep idején megvan az első négynapos hosszú hétvége.
  • 2018. március 30. péntek idén már ünnepnek számít, ekkor lesz nagypéntek. Április 1-jén húsvétvasárnap lesz, április 2-án húsvéthétfő. Így még, ha korán is érkezik 2018-ban a húsvét, a szombattal együtt négynaposra bővül az ünnep.
  • 2018. április 30-án hétfőn pihenőnap lesz, mivel a május 1. keddre esik. Így a szombattal és vasárnappal együtt megint egy négynapos hosszú hétvégének örülhet mindenki. Cserébe sajnos 2018. április 21. szombat munkanap lesz. 
  • 2018. május 20-21. ünnepnap, ez pünkösdvasárnap és -hétfő, így itt háromnapos hosszú hétvégére lehet készülni.
  • 2018. augusztus 20. hétfő és ünnepnap. Így háromnapos pihentető hétvége jut az államalapítás ünnepére is.
  • 2018. október 22-én hétfőn pihenőnap jár, mivel az október 23-i nemzeti ünnep keddre esik. Így október végén megint egy négynapos pihenő várható. A hétfő miatt október 13. szombat munkanap lesz. 
  • 2018. november 1. csütörtök és ünnepnap. November 2. péntek és pihenőnap, így november 1. és 4. között négynapos hosszú pihenő lesz. A pénteket viszont november 10-én kell ledolgozni. 
  • 2018. december 24-ét, hétfőt december 1-jén, szombaton dolgozzuk le. A szenteste napjával a karácsony ötnapos hosszú hétvégévé növi ki magát, mert normál munkarendben 22-e szombattól 26-a szerdáig lehet ünnepelni.
  • 2018. december 31. hétfő pihenőnap lesz. Így a szilveszteri évbúcsúztatóra és az új év köszöntésére négy nap jut majd. Emiatt viszont december 15. szombat azonban munkanap.
Ezt is szeretjük