A menekültekre szánt pénz csaknem felét papírra költi a kormány
Nemzeti konzultálnak, de ezzel elmegy a kérdésre szánt pénz egy tekintélyes része.
Mint ismert, ismét nemzeti konzultációt hirdetett a kormány, ezúttal pedig a bevándorlás és a menekültek a téma. A hírek szerint 1 milliárd forintba fog kerülni az adófizetőknek, hogy levelet kapnak a kormányfőtől. A kabinet látható szándéka, hogy a lakosságot is meggyőzze arról, a bevándorlás Magyarországon súlyos problémát jelent.
De vajon mennyibe kerül a magyar államnak a menekült- és bevándorlókérdés, és ehhez képest sok vagy kevés az az 1 milliárd forint, amit ennek kapcsán ellevelezgetnek?
"Egyetért-e Ön azzal, hogy a megélhetési bevándorlók, amíg Magyarországon tartózkodnak, saját maguk biztosítsák az ellátási költségeiket? Egyetért-e Ön a magyar kormánnyal abban, hogy a bevándorlás helyett inkább a magyar családok és a születendő gyermekek támogatására van szükség?"
A fenti két kérdés is szerepel a hamarosan kiküldésre kerülő levelekben, ezek pedig arra utalnak, hogy a kormány szerint nagyon megterhelik a költségvetést, magyarul sokba kerülnek az államnak a menekültek, bevándorlók.
Nos, a kormány úgy költ el a konzultációra 1 milliárd forintot, hogy tavaly az Állampolgársági és Bevándorlásügyi Hivatal 2,6 milliárd forintot költött menekültügyi feladatok végrehajtására - 2013-ban ez az összeg 1,8 milliárd forint volt. Ez utóbbi adat Végh Zsuzsannától, a hivatal vezetőjétől tudható, és az MTI számolt be róla.
Az idei költségvetésben egyébként a hivatal a működésére összesen 8,9 milliárd forintot kapott, de ebből fedezik a működési költségeket - például a dolgozók fizetését - is. Látszik, hogy a konzultálásra fordított 1 milliárd forinttal nagyobb mértékben lehetne növelni a lényegi kiadásokat idén, mint 2013 és 2014 között. De ez a pénz elmegy papírra és postaköltségre.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Fotó: Facebook.com/Orbán Viktor
OLVASD EL EZT IS!
- budapest
- egészségügy