Így nőhet a fizetésed havi 30 ezer forinttal

A változást 2014-ben vezetnék be

A kereszténydemokraták a nyugdíjakat piszkálnák meg.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A héten kerül a kormány elé a négy területből álló népesedéspolitikai program, ezt Soltész Miklós, a szociális és családügyért felelős államtitkár jelentette be.

Érinteni fogják a családi adókedvezmény kibővítésére irányuló kezdeményezést, ami azokat a családoknak jelent változást, amelyek a jelenlegi kedvezményt nem tudják teljesen visszaigényelni gyerekük után. Ezen kívül javaslatot tesznek majd a rugalmas gyed bevezetésére, az otthonteremtési támogatás kidolgozására, valamint a felsőoktatásban tanulók segítésére.

Plusz egy havi fizetésre jönne ki

A Kereszténydemokrata Néppárt javaslata szerint nagyjából 20-30 ezer forint plusz pénzhez jutnának a családok a családi adókedvezményt érintő javaslat szerint, ami százezer családnak jelentene bevételt - írja a hvg.hu.

Egy fideszes beadvány is lesz ezzel kapcsolatban. Ez utóbbi a 7%-os egészségbiztosítási járulék terhére, amíg a KDNP-s javaslat a 10%-os nyugdíjjárulék terhére terjesztené ki az adókedvezményt.

A legkorábban 2014-től bevezethető változások összesen 250 ezer szülőt és gyermeket érintenének. A kezdeményezés oka, hogy jelenleg az alacsony jövedelemmel rendelkező személyeknek nincs elég adóalapjuk, hogy a teljes kedvezményt kihasználják, ez pedig 20-30 ezer forint pluszt jelentene a családi kasszában.

Mennyibe kerülne ez az államnak?

Amennyiben a javaslat megvalósul, akkor az a KDNP szerint körülbelül 35 milliárd forintba kerülne. Két évvel ezelőtt összesen 180 milliárdnyi forintnak megfelelő kedvezményt vettek igénybe. Ugyanakkor az alacsony jövedelműek nem tudnak minden lehetőséget kihasználni, így az állam kasszájában 112 milliárd bennmaradt.

Emellett pedig számít az is, hogy kevesebb gyerek születik az országban, ezért 1-2 milliárd forinttal csökkenhet a családi adókedvezmény felső határa, mivel ez több ezer gyerekkel kevesebbet jelent.

Havi 9 millió megy el az Orbán-kasszából

Nézegess képeket!

Elolvasom
Még az átlagos jövedelemmel is bukni lehet rajta

A jelenlegi szabály szerint a családi adókedvezmény egy vagy két gyerek esetén havi 10 ezer, három vagy több gyerek esetén havi 33 ezer forint plusz jelent, hiszen ennyivel csökken a fizetendő adó.

Például egy kétgyerekes család esetén, ahol csak az egyik szülő dolgozik havi bruttó 100 ezer forintért, annak 16 ezret kell személyi jövedelemadóként befizetnie, a gyerekek után pedig 20 ezer forint adókedvezményt kaphatna. Az alacsony jövedelem miatt így havi 4 ezertől, éves szinten pedig 48 ezer forinttól esik el.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

De egy háromgyerekes család is, ahol mindkét szülő dolgozik, sokszor nem tudja rendesen kihasználni a lehetőségeket. Ha a szülők mindketten az átlagfizetést kapják, ami bruttó 220 ezer forint, akkor összesen 440 ezer forint áll a rendelkezésre havonta. Ebből nekik 70 ezret be kell fizetni személyi jövedelemadónak, a három gyerek után pedig 99 ezer forintnyi kedvezményt érvényesíthetnek. Így nem fizetnek személyi jövedelemadót, de havonta veszítenek 29 ezer forintot, ami évente 348 ezer forint. Ez pedig majdnem a család egyhavi teljes keresete.

A családokat érintő új szabályok

Nézegess képeket!

Elolvasom
Mi lenne a megoldás?

Ezt a problémát a KDNP úgy oldaná meg, hogy a kedvezményt úgy lehetne igénybe venni, hogy annyival kevesebb munkavállalói nyugdíjjárulékot kellene befizetni a nyugdíjkasszába, amennyivel kevesebb családi adókedvezményt tud érvényesíteni a család.

A kereszténydemokraták szerint ez azért lenne fontos, mert ha a családok kevesebb nyugdíjjárulékot fizetnének be, akkor hiány keletkezne a nyugdíjkasszában, amiből a jelenlegi nyugdíjakat fizeti az állam. Ezt úgy tudnák kompenzálni, hogy a többi munkavállaló járulékait és más adókat emelnének, illetve csökkentenék az állami kiadásokat.

Ezt is szeretjük