12 évesen zárták elmegyógyintézetbe, a rendőrség körözi
A dán-svéd film nem kevés borzongást ígér csütörtöktől a mozikban.
A hazai mozikban 2011. március 24-én mutatják be a Millenium 3 - A kártyavár összedől című thrillert. A mozi alapjául Stieg Larsson azonos című regénye szolgált. A film főhőse Lisbeth Salander, akit 12 évesen – ok nélkül – elmegyógyintézetbe zártak, és felnőttként sem könnyebb az élete.
Millenium 3 - A kártyavár összedől
A zseniális és öntörvényű Lisbeth Salander életveszélyesen megsebesül. Még kórházban ápolják, amikor egy szűk, semmitől vissza nem riadó kör már szervezkedni kezd. A tét óriási a számukra: a svéd titkosszolgálat munkatársaiként bizonyíthatóan súlyos törvénytelenségeket követtek el. Mindenre képesek, hogy Salandert egyszer és mindenkorra eltüntessék, és ártalmatlanná tegyék szövetségesét, a sztárújságíró Mikael Blomkvistot is, aki jól dokumentált tényfeltáró riportban akarja leleplezni üzelmeiket.
Főszereplők
- Noomi Rapace - Lisbeth Salander
- Michael Nyqvist – Mikael Blomkvist
Rendőrök, titkos ügynökök, újságírók, közhivatalnokok válnak szövetségessé vagy halálos ellenséggé a küzdelemben, amely az egész politikai elitet óriási botránnyal fenyegeti.
Nézd meg az előzetest!
Ha szeretsz borzongani, kedveled, amikor futkos a hideg a hátadon, nézd meg a Millenium 3 - A kártyavár összedől című filmet. Íme, a trailer!
OLVASD EL EZT IS!
- budapest
- film
Budapest 10 leghíresebb mozija
- kultúra
- szórakozás