"Ez kész hülye!" Tóth Gabit kemény szavakkal illették az X-Faktor mentorai

Tóth Gabi felrázta a zsűrit az unalomból a Hungária slágerével.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Szeptember 17-én szombaton este került sor az X-Faktor második szériájának harmadik válogatójára, ahol többek között Tóth Gabi is a színpadra lépett, aki pillanatok alatt elképesztő bulihangulatot varázsolt a színpadon.

A székesfehérvári lány nem titkolta el, hogy egy sör után adta be jelentkezését az RTL Klub tehetségkutató műsorába, saját bevallása szerint pedig a jó zene olyat hoz ki belőle, amire még ő sincs felkészülve.

Igai őrült lánynak tartja magát

- Azért is jöttem, hogy kiderüljön, érek-e ezzel a névvel is valamit vagy sem. Dilis vagyok, ezt sokan mondták már, én meg el is hittem. Amikor felmegyek a színpadra, eldobom az agyam - mondta a fellépés előtt.

A 29 éves pultosként dolgozó lány, kiváló érzékkel, pillanatok alatt olyan hangulatot teremtett, aminek hatása alól nemcsak a nézőközönség, de még a szigorú mentorok sem tudták kivonni magukat.

Tóth Gabi ugyanis olyan elképesztő hévvel adta elő a Hungária együttes örökzöld slágerét, hogy a zsűri képtelen volt ülve maradni, és nem sokkal a produkciója kezdete után táncra perdült.

Nem fukarkodtak a kemény szavakkal

Ennek ellenére az ítészek nem fukarkodtak az erős kritikával, még ha értékítélüket humoros formában is hozták a vagány lány tudtára, aki tényleg egyáltalán nem fogta vissza magát a színpadon.

- Áruld el, hogy mit szedsz, mert ez kell nekünk - kezdte a véleményezést Geszti Péter, majd Malek Miklós rögtön hozzátette, hogy neki is adjon belőle, nagy derültséget váltva ki ezzel a nézőközönség köreiben.

- Az első ami eszembe jutott, hogy ez kész hülye. De hozzáteszem, hogy ez a legnagyobb piros pont természetesen ebben a szakmában - vette át a szót Keresztes Ildikó, de Nagy Feró sem finomkodott.

- Ez a rock & roll, itt ülünk bepunnyadva, te idejössz, hülyéskedsz valami sörrel, na mondom, még egy hülye, ahogy mondták itt mellettem, erre felugrasztasz, és elkezdek táncolni, ez nagyon jó volt, ilyen a buli! - lelkendezett Nagy Feró.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Tóth Gabi - a kemény szavak ellenére - tehát megérdelten jutott tovább négy igennel, hogy a következő fordulók során mutassa meg rátermettségét és tehetségét az X-Faktorban.

Fotó: Fotó: RTL Klub/Sajtóklub/Bársony Bence

Ezt is szeretjük