Legyőzték gátlásaikat! Bereczki Zoltán túl közel került Peller Mariannhoz?

Bereczki Zoltán saját bevallása szerint hamar megszerette Peller Mariannt A Nagy Duett során.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ha két embernek hosszú heteken át együtt kell dolgoznia, akkor az együtt jár azzal, hogy idővel közel kerülnek egymáshoz.

Pontosan ez történt Bereczki Zoltánnal és Peller Mariannal is, akik egészen a múlt hét pénteken este megrendezett döntőig jutottak A Nagy Duett című showműsorban.

Kendőzetlenül mesélt

A 35 éves színész-énekes a közös munkáról mesélt néhány napja a TV2 stábjának, az interjúban pedig több titokról is fellebbentette a fátylat.

Mint elmondta, minden adásban sikerült legyőzniük valamilyen gátlásukat, és felfedezni valami új dolgot saját magukban.

- Ha az a Mari szexusa, táncmozgása, énekhangja, hajlítása, ami mind-mind benne volt, de a félénksége miatt nem tudott kijönni, és ez hihetetlenül megtanított örülni az ő sikereinek - osztotta meg tapasztalatait.

Bereczki Zoltán azt is elárulta, hogy korábban is ismerték már egymást, ám viszonyuk A Nagy Duettig felszínes volt - ahogyan ő fogalmazott, nem igazán alakult ki  kötődés közöttük, mostanra viszont nagyon megszerették egymást.

Nem szégyenlősködtek egymás előtt

Saját bevallása szerint a próbák és felvételek során olyannyira közel kerültek egymáshoz, hogy amikor gyorsan kellett átöltözniük, már egyáltalán nem voltak szégyenlősek egymás előtt!

A Nagy Duett legdögösebb sztárjai

Nézegess képeket!

Elolvasom

Természetesen rögtön hozzátette, hogy mindebben semmi szexuális nem volt, ami teljesen érthető, hiszen Bereczki Zoltán június 17-én ünnepli hatodik házassági évfordulóját Szinetár Dórával.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

- Szeretném kihangsúlyozni, hogy semmi szexuális nincs a dologban, hanem egy ilyen tesó-dolog alakult ki, ami nekem nagyon-nagyon jólesik, fontos lett a kiscsaj - zárta le a beszélgetést Bereczki Zoltán.

Fotó: TV2 Sajtószoba

Ezt is szeretjük