
Szerezd be most! A legszebb lapos talpú csizmák a szezonban
Találj rá a személyiségednek megfelelő csizmára! Íme, a különlegesebbek!

Az idei trendek meglehetősen eklektikusak, ennél fogva a hozzájuk igazodó csizmadivat úgyszintén sokszínű választékkal kecsegtet. Most kicsit olyan érzése támadhat az embernek, mintha az üzletek polcain több évtizednyi kínálat halmozódott volna fel egyszerre, és annyira nem is téved ez a belső sugallat. A hetvenes évekre jellemző stílusvilág felélesztésével ismét reflektorfénybe kerültek a hosszú szárú csizmák, míg a bokafazonok szavatosságát az elegáns minimál irányzat, valamint a vagány maszkulin módi hosszabbította meg.
Most azonban úgy tűnik, nem kell ahhoz égimeszelő sarok, hogy egy lábbeli karakterrel rendelkezzen. Bár ebben a szezonban a régi klasszikusok éppúgy felbukkannak, mint korábban, újdonságokra is lehet számítani. Az Americana trend visszahozta a pimasz bakancscsizmák báját, illetve szőrme- és csatdíszítésekben, valamint vintage stílusjegyekben sem lesz hiány.
Hosszú szárú csizmák
Ha csizmáról van szó, leginkább az avartónusok dominálnak a szezonban: mint a bronzbarna, okkersárga, rozsdavörös vagy bordós árnyalatok. A tervezők kifutóin a colour blocking irányzatnak hódolva merészebb színű kreációk is megjelentek, ám a hasonló darabok közül csak kevés került be az üzletkészletekbe.
A hosszú szárú csizmákat most a hétköznapi visszafogottság jellemzi, annak ellenére, hogy némelyik sutba dobja a nőiességet, és férfias erőt, lazaságot, vagy afféle csavargó szellemű bohémságot sugároz. A combig simuló szexi fazon és a térd közeli megoldás egyaránt divatos, hiszen mindkét típus remekül passzol a hatvanas-hetvenes éveket idéző miniszoknyákhoz.
A H&M visszahajtható szárú modellje 9990 forintért lehet a tiéd. A Zara mustárszínű velúrcsizmája 19 995 forintért kapható. Ugyanitt vintage stílusú megoldást is beszerezhetsz magadnak, 24 995 forintért. A Cipőpláza webáruház választékából csatos darabokat rendelhetsz: a sötétbarna fazonjuk 27 590 forintba kerül, a konyakárnyalatú, gumibetétes változatukért pedig 38 790 forintot kell fizetned. A Mango rusztikus, maszkulin lovaglócsizmája 49 995 forintért találhat gazdára.
Nőies, rövid fazonok
Formatervezésüket tekintve a nőies bokacsizmák főként a minimál trendhez igazodnak, ezért klasszikus, letisztult vonalvezetéssel és visszafogott színvilággal rendelkeznek. A retro stílusú társaik viszont épp a részletekre helyeznek hangsúlyt, hiszen sokszor egy gombsor, egy csatos pánt vagy hegyesebb orr adja meg az általuk felelevenített kor esszenciáját. Idén a western karakterjegyek úgyszintén nagy szerepet kapnak.
A Bon Prix repertoárjából gombos bokafazont foghatsz ki 6499 forintért. Szintén a Bon Prix kollekciójában csaphatsz le a masnis tüneményre, 21 999 forintért. A Deichmann üzleteiben 6990 forintért bukkanhatsz gyűrt hatású, csatos lábszárcsizmára. Hasonlót kínál számodra a Cipőpláza webáruház 18 150 forintért, velúr változatban.
A szezon legvagányabb darabjai
A vintage stílust is kedvelő vagabond irányzat ízlésvilágához csatlakozott idén az Americana trend, mely tulajdonképpen a tavalyi rusztikus, vidéki módi hanyag romantikájából táplálkozik, csak beemelte az elképzeléseibe a vadnyugati és alaszkai hatásokat. Itt aztán minden fellelhető: western és rockos-motoros hangulat, háborús korokra emlékeztető lepattant bokacipő, favágó jellegű fűzős bakancscsizma, illetve szőrme és prém minden mennyiségben.
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Cirkónia kristályos angyalszárny medál ezüst nyaklánccal14 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
A Zara vagány, csatos fazonját 27 995 forintért vásárolhatod meg, míg bordó, letisztult változatukért 19 995 forintot kell ontanod. A Mango egyszerű western megoldását 37 995 forintért kaparinthatod meg. Ugyanitt vintage stílusú bokacsizmára lelhetsz, 23 995 forintért. A Deichmann rockos kreációja 6990 forintért kerülhet a lábadra. A Bon Prix gyűrt hatású, csatos elképzelésére 13 999 forintért tehetsz szert.
Szőrme és fűző őrület
A Zara szőrmés szárú bakancsa 24 995 forintba kerül. A Mango prémmel bélelt, visszahajtható szárú velúrcsizmája 44 995 forintért kapható. Hasonlót rendelhetsz a Bon Prix weboldaláról, 16 999 forintért.
A Deichmann csinos, szőrmés darabja 5990 forintért lehet a tiéd. A H&M kollekciójából két fűzős bakancscsizmát ajánlunk a figyelmedbe: a fekete kreációt 8990 forintért, a barnát 9990 forintért viheted haza.
OLVASD EL EZT IS!

- divat
- trend
Milyen alakú a lábszárad? Ez a csizma passzol rá

- divat
- táska
Mindent elnyelő divatos táskák

- divat
- trend