Így fess magadnak tökéletes füstös szemeket!
Bármilyen alkalomra tökéletes, ráadásul mindenkinek jól áll.
Az igazán drámai tekintet bármelyik pasit egy pillanat alatt leveszi a lábáról, ezért jó, ha megtanulod elkészíteni a tökéletes füstös szemeket. A satírozós technika ugyanis mindenkinek jól áll, és egészen megvadítja a kinézetedet. Ne keseredj el, ha elsőre nem sikerül, a titok a gyakorlásban rejlik!
Hogy sokáig tartson
Mindenekelőtt fordíts kiemelt figyelmet az alapozásra - nemcsak az arcodon, hanem a szemhéjadon is. Ahhoz, hogy tökéletes legyen a végeredmény, ugyanúgy alapozd le a bőrödet ezen a részen is, sőt, púderrel rögzítsd, hogy ne tudjon elfolyni. Csak ezután kezdd el a színeket felvinni.
Nem muszáj a fekete és szürke árnyalataival játszanod, ma már ugyanannyira trendinek számít a lila, kék vagy bármelyik másik színből készített smink, mint a kezdetben használatos fekete. A lényeg az, hogy három-négy tónus kombinációját helyes sorrendben kend fel.
Lépésről lépésre
Egy szemceruza segítségével húzd ki a szemhéjadat alul és felül is. Ügyelj rá, hogy a vonal közvetlenül a szempilláid tövében legyen, ahogyan arra is, hogy ne legyen túlzottan vastag. A felső szemhéjadra vidd fel a színösszeállításod közül a legsötétebbet. Egy applikátor vagy fültisztító pálcika segítségével ezt óvatosan egybe is moshatod.
Attól függően, hogy hány színből állítod össze a füstös sminket, kend a soron következő világosabb árnyalatot az előző réteg tetejére, és egészen a szemöldökcsontig fesd fel.
Ha csak három színnel dolgoztál, akkor most következhet a szempillaspirál használata, ha viszont még akad egy negyedik árnyalatod is, azt kend egészen belülre a felső szemhéjadon, így a sötét smink nem nyomja össze a tekinteted. A szempillaspirállal akár duplán is átmehetsz a pilláidon, hogy még intenzívebb hatást érj el, sőt, a legjobb, ha mindehhez még a szempilla-göndörítőt is használatba veszed.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Utolsó simítások
Amennyiben úgy érzed, hogy az egyik oldal erősebb lett, mint a másik, a már említett fültisztítóval szedj le belőle keveset. Ha nem érzed eléggé hangsúlyosnak a szemedet keretező vonalat, akkor óvatosan menj át rajta újra szemceruzával. Végül, de nem utolsósorban, ha tartasz otthon make up-fixáló spray-t, akkor azzal rögzítsd a végeredményt.
Te szoktál magadnak füstös szemeket festeni?
OLVASD EL EZT IS!