Hogy nyomd ki a pattanást otthon? Ha így jársz el, nem marad utána heg
Elvileg tilos, de mindenki nyomkodja otthon a pattanásokat.
A legtöbb helyen azt olvashatod, hogy tilos otthon kinyomni a pattanást, de mindenki tudja, hogy az emberek nagy része ezt nem állja meg, és szeretné eltüntetni a gyulladt foltot.
Éppen ezért most elmondjuk, hogyan láss neki otthon a műveletnek, mire figyelj, és mit tegyél utána.
Pattanás kinyomása otthon
Az első és legfontosabb, hogy hagyd, hogy a pattanás megérjen, és kinyomásra kész állapotba kerüljön. Ekkor már fehér vagy sárgás a közepe. Ha előtte próbálkozol az eltávolításával, akkor a genny nem kifelé fog jönni, hanem szétnyomódik a bőr alatt, így nagyobb területre terjed majd ki a gyulladás.
Ha viszont megérett, akkor alaposan moss kezet, sikáld meg a körmödet is, mert tulajdonképpen egy nyílt seb lesz a bőrön a műveletet követően. Nem érdemes gőzölni előtte, illetve megnedvesíteni a bőrt, mert úgy csak nehezebb lesz a dolgod.
Az egyszerűbb módszer szerint óvatosan, és nem erősen össze kell nyomni a bőrt, egészen a pattanás tövénél. Ha csak a tetején nyomod, akkor nem jön ki az összes genny. Nem szabad túlságosan erősen nyomni, nem jó, ha vérzik.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A másik módszer szerint egy fertőtlenített tűvel kis szúrást kell ejteni a pattanás csúcsán, hogy így távozzon, aminek távoznia kell. Ezt is kipróbálhatod, de a bőr ettől még szétszakad.
Ha kinyomtad a pattanást, töröld át egy kis alkoholmentes tonikkal, majd fertőtlenítsd teafaolajjal. A helyét szigorúan tilos kapargatni, hiába nehéz megállni, mert csúnya heg keletkezhet.
Mi okozza az aknét?
Egy-egy pattanástól könnyen meg lehet szabadulni, az akné azonban komolyabb kezelést igényel. Olvasd el, mi okozza elsősorban!