Másfél évig ugyanabban a szürke pólóban járt dolgozni - Meglepődött a kollégái reakcióján
11 teljesen ugyanúgy kinéző felsőt váltogatott másfél éven keresztül. Elmesélte, mit tapasztalt.
Lauren Thompson sosem szeretett igazán vásárolni, és az is mindig fejtörést okozott neki, hogy mit vegyen fel reggelente a munkába. Mindennap legalább 10 percet gondolkodott azon, hogy milyen szettet válasszon, sőt, gyakran át is öltözött, de ez a procedúra sok idejét elvette.
Egyszer csak megelégelte azt, hogy rengeteget költ ruhákra, és sosem tudja, mit vegyen fel. Ezért úgy döntött, választ magának egy egyenruhát, és egy éven keresztül mindennap abban jár majd be dolgozni.
18 hónapig ugyanolyan szürke pólót hordott
Kiválasztott egy szürke pólót, és ezt a darabot variálta minden egyes hétköznap különböző nadrágokkal, fülbevalókkal és nyaklánccal. Két hét után pedig még beszerzett belőle tízet, hogy ne kelljen minden egyes nap mosnia. Másfél éven keresztül nem vett fel másik felsőt, csakis az ugyanúgy kinéző szürkéket a hét öt napján keresztül, és megfigyelte, milyen változásokat tapasztalt. Kollégái és főnöke reakcióira pedig még inkább kíváncsi volt.
Már az első héten azt vára, mikor jegyzi meg neki valaki, hogy megint ugyanabban a pólóban van, de aztán rá kellett, hogy jöjjön, valójában senkinek nem tűnt fel. A jelenséget annak tulajdonította, hogy mindig más kiegészítőkkel hordta, így, bár ugyanaz a darab volt, sokkal változatosabbnak tűnt az összhatás.
Mit tapasztalt?
A hetek múlásával vette észre, hogy sokkal gyorsabban elkészül reggel. Igazi megkönnyebbülést jelentett számára, hogy nem kell ruhakombinációkon agyalnia, csupán felvenni egy nadrágot a szürke felsőjéhez, és már indulhat is a munkába. Persze, ez nem azt jelentette, hogy egyáltalán nem gondolkodott a szettjén, de az biztos, hogy jóval kevesebbet. Emellett sok pénzt meg is spórolt, mert kevésbé érezte szükségét a vásárlásnak.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Igyekezett minél változatosabban párosítani a darabokat, és nyáron egy kicsit sötétebbre is festette otthon a pólóit. Leginkább mintás, színes kardigánokkal, kabátokkal dobta fel, melyek a légkondicionált irodában és a téli hidegben is nagyon hasznosnak bizonyultak, ráadásul tényleg csinosan mutattak az egyenruhához. Olyan is volt, hogy fölé vett egy fehér inget, vagy kendőkkel, sálakkal tette még nőiesebbé.
A kísérlet vége után elárulta, hogy nemcsak pénzt, energiát és időt spórolt, hanem megtanult sokkal kreatívabb lenni az öltözködésében, valamint felfigyelt arra, hogy mennyire fontosak tudnak lenni az ékszerek, mert teljesen megváltoztathatják az összhatást. De, amin a leginkább meglepődött, az az volt, hogy még másfél év után sem vette észre senki azt, hogy ugyanolyan felsőben jár dolgozni. Sem a kollégáinak, sem a főnökének nem tűnt fel az egész, pedig az elején úgy gondolta, mindenki megjegyzéseket tesz majd arra, hogy nem cseréli a pólóját. Összességében nagyon szerette ezt az időszakot, és elmondta, néha-néha újra elő fogja majd venni az egyenruháját.
Egy hónapig ugyanabban a ruhában
Egy másik nő is kipróbálta, milyen ugyanazokat a ruhákat hordani. Négy héten keresztül csakis fehér ingben és kék nadrágban járt mindenhova. Elmondta, mit tapasztalt.
OLVASD EL EZT IS!