A kannabisz a szépségipar új kedvence: a CBD-olaj csodás hatásai
A kannabidiol áldásos hatásait csak nemrég kezdte felfedezni a szépségipar.
A kender az egyik legősibb olyan növény, amit az emberek elkezdtek hasznosítani, már az újkőkorszakban is ismerték. Kezdetben főként fonalakat, majd textilt készítettek a rostjából, később pedig a belőle kinyert olajat használták többféle módon.
Sokan mégis talán élvezeti szerként hallottak róla inkább, hiszen egyes fajainak szárított változata, a magas THC-tartalmú kannabisz vagy marihuána ismert kábítószer. Emellett azonban egyre több országban az orvosi gyógyítás területén is alkalmazzák.
A szépségiparban is értékes összetevő a kender
Több kenderfaj létezik, melyek közül a legismertebb a Cannabis sativa és a Cannabis indica, mindkettőt használják olajok alapanyagaként is. A kenderfajok két fő hatóanyaga a THC és a CBD. Előbbi felel az euforikus, pszichoaktív hatásokért, utóbbinak viszont semmilyen tudatmódosító hatása nincs. A kendermagból kivont kannabidiol, vagyis CBD-olaj évszázadokkal ezelőtt már közkedvelt alapanyag volt különböző kozmetikumok és szappanok gyártásánál, ám ez később elhalványult, hiszen az emberek a kábítószerrel kapcsolták össze, ráadásul a vizsgálatokat korlátozások is nehezítették.
A törvényi szigorítások a 2000-es években kezdtek csak lazulni, amikor sokkal alaposabban tudták kutatni a kender összetevőit. Mivel a CBD-kivonatok, melyek csak 0,2%-nál alacsonyabb THC-tartalommal kerülhetnek kereskedelmi forgalomba, pszichoaktív hatásokkal nem rendelkeznek, ellenben nagyon hasznos anyagokat tartalmaznak, a gyógyászatban is előszeretettel használják görcsoldóként, gyulladáscsökkentőként vagy fájdalomcsillapítóként. Az olajat pedig már a szépségipar is felfedezte, nem csoda, hogy egyre több ilyen termék kerül a boltok polcaira.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az agyban, valamint a központi idegrendszerben található egy úgynevezett endokannabinoid-rendszer, ami CB1 és CB2 kannabinoidreceptorokból áll. Ezek a receptorok jelen vannak a mirigyekben, a bőrben, és a CBD ezekkel a sejtekkel kapcsolatba lépve fejti ki pozitív hatásait. Emiatt a legtöbb kannabidioltartalmú kozmetikum bőrápoló termék.
Így hat a bőrre a CBD-olaj
A kannabidiol antioxidáns hatásai sokkal jelentősebbek, mint például az E- vagy C-vitaminé, így tápláló, regeneráló és frissítő tulajdonságokkal bírnak az ilyen kozmetikumok. Erősen igénybe vett bőr esetén a CBD-olaj nyugtatja, védi és ápolja az arcot. Leggyakrabban szérum, krém, ajakbalzsam vagy arcmaszk formában találkozhat vele, aki szépségápolási célokra szeretné felhasználni. Mindig érdemes hiteles és megbízható gyártóktól, forgalmazóktól vásárolni, hiszen a cél, hogy a CBD minél jobban kifejtse áldásos hatásait.
Egy magyar kutatás bebizonyította, hogy a kannabidiol hatékony pattanásos, aknés bőr kezelésére. A faggyúmirigyek és a szőrtüszők is tartalmaznak endokannabinoid-receptorokat, így a CBD-olaj hatással van rájuk. Gátolja a faggyúmirigyek zsírtermelését, gyulladáscsökkentő összetevői pedig a gyorsabb gyógyulást és a foltok halványítását segítik. Erős antibakteriális összetétele az újabb pattanások kialakulását hátráltatja.
Nem csak a pattanásokat kezeli hatékonyan
Öregedésgátló hatását is egyre többen elismerik. A Journal of Investigative Dermatology nevű szakfolyóiratban megjelent publikáció szerint az endokannabinoid-rendszer nagyon fontos a bazális sejtek életciklusa szempontjából. Ezek a bőrünket fedő hám alsó részében találhatók, és fiatalabb korban új sejteket termelnek, valamint az elhaltaktól megszabadulnak. A CBD-olaj erre a folyamatra van kedvező hatással, hiszen az életciklusukat képes befolyásolni, így elérve a fiatalos, sugározóbb arcbőrt. Nem mellesleg az olyan szabad gyökökkel is felveszi a harcot, amik öregíthetik a bőrt: ilyen az UV-sugárzás, a füst és a környezetben található szennyező anyagok.
Egyes tanulmányok szerint a kannabidiol erős gyulladáscsökkentő hatása miatt olyan nehezebben kezelhető betegségek esetén is hatékony lehet, mint a pikkelysömör vagy az ekcéma. Mivel egyik bőrbetegségnek sem tudják a pontos okát, így a CBD-olaj hatásait is csak az elvégzett tesztek alapján tudták azonosítani, de a bőrgyógyászok szerint nagyon ígéretes eredmények születtek.
A CBD-kivonattal készült termékek nagy előnye közé tartozik, hogy közvetlenül a problémás területen fejtik ki hatékonyságukat anélkül, hogy beszívódnának a véráramba. Emellett természetes hatóanyagokkal veszik fel a harcot a tünetek ellen, így sok készítménnyel szemben szintetikus anyagok és vegyszerek nélkül érik el az eredményeket.
Nem mindegy, hol viszket - Mik állnak a 8 leggyakoribb allergiás bőrreakció hátterében?
Egyáltalán nem mindegy, a test mely részén keletkeznek allergiás bőrreakciók. Gyakran a viszketés helye is árulkodhat az allergia fajtájáról.
Nem mindegy, hol viszket - Mik állnak a 8 leggyakoribb allergiás bőrreakció hátterében?
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary)