10 csel, ami vékonyabbnak mutatja a combod

Az öltözködéseddel sokat korrigálhatsz az arányaidon, így a combod kevésbé tűnik majd vastagnak.

Húsvéti tojásvadászat
Retikül
Ez is érdekelhet
Sóbors
Top olvasott cikkek

Manapság az öltözékre már nem lehet pusztán úgy tekinteni, mint egy funkcionális lepelre, mely csupán eltakar, hiszen ezt a szerepét már régen túlnőtte.

Így, bármilyen problémád adódjon is az alakoddal, a praktikusnak vélt, ormótlanul bő lebernyegek nem oldhatják meg, sőt, a legtöbb esetben még rátesznek egy lapáttal. Pedig a ruhatárad olyan is lehet, mint egy hűséges hadsereg, melynek minden egysége téged szolgál.

Ha tudatosan irányítod hű szolgáidat, máris tapasztalni fogod, hogy még az alakodon is változtathatnak. Bár csodát tenni nem képesek, a megfelelő fazonok, rafináltan összekomponálva, néhány fölös centimétertől is megszabadíthatnak, persze csak optikailag.

Amennyiben zavar a combkerületed, esetleg túl rövid a lábad és emiatt hamarabb feltűnnek rajta a pluszkilók, egy kis trükközéssel kiegyenlítheted az arányaidat, és még a szoknyákról, illetve rövidnadrágokról sem kell lemondanod. Nézd meg, miben és hogyan tűnhet vékonyabbnak a combod!

Hosszú nadrágban

Egy alakformáló, hosszú nadrágra minden évszakban szükséged lehet, mely könnyedén beültethető a különféle trendekbe.

Szerencsére, most minden fazont keblére ölelt a divat, így bátrabban válogathatsz. Sokoldalúsága révén a legjobban kihasználható darab az egyenes szárú nadrág, mely slankítja a combokat. Ha azonban a csípőd is széles, egy enyhén bővülő, A-vonalú fazonnal korrigálhatod hatásosan, ami farmerban sokkal kevésbé stílusfüggő.

A tökéletes eredmény érdekében azonban optikailag meg kell nyújtanod a lábaid hosszát. Erre kiválóan alkalmasak az élére vasalt, illetve a magasított derekú megoldások. Az is jó trükk, ha az alsó fertályodon sötétebb színeket viselsz.

Amennyiben nem szívesen mondasz le a szűkebb nadrágfazonokról, egy pofonegyszerű csellel vékonyabbnak tüntetheted fel a combjaidat: viselj csípőcsúcsig érő, lenge tunikát, deréktájon pedig szűkítsd be egy övvel, hogy a combod felett harangívet adjon.

Képek! Lábrövidítő nadrágfazonok

Nézegess képeket!

Elolvasom

A most divatos overallok is cinkosaid lehetnek, hiszen az egyszínűek beteljesítik a monokróm öltözködés alaknyújtó ígéretét, de a hosszában mintás darabok szintén karcsúsítanak. A magas sarkú cipőt se hagyd ki az összképből.

Szoknyában és ruhában

Hasonló elveket kell követned, mint a nadrágválasztásnál, hiszen az A-vonalú és egyenes szabású szoknyák, illetve ruhák is vékonyíthatják a combkerületed. Ám két újabb fazonnal bővítheted a repertoárodat: az aszimmetrikus aljú darabokkal, valamint a deréktól bővülő ruhákkal.

Most a divat is neked kedvez a rakott és ráncolt modellekkel, illetve a hosszanti mintákkal. A lágy esésű, lenge anyagokat részesítsd előnyben, szoknyákból pedig a magas derekú változatokat keresd, melyek optikailag megnyújtják a lábaid hosszát.

Ruhák esetén ugyanezt érheted el a mell alatt szabott, empire típusokkal. Ami a nadrágokhoz képest megbonyolítja a helyzetet, hogy fontossá válik, mennyit takar a lábaidból a szoknya vagy a ruha. A helyes döntés függ a magasságodtól is, illetőleg, hogy milyen hosszúak a virgácsaid. A széles csípőjű, körte testalkatúaknak a térdig érő fazonok ideálisak, de ha túl alacsony vagy, választhatsz rövidebb kreációt is, melynek széle egy arasznyival a térd fölött végződik.

Rövidnadrágban

Vastag combokra a rövidnadrág nem kimondottan ajánlott, de nem is a forrónadrágokra gondolunk. A derékban húzott, A-vonalban bővülő darabok szabadabb öltözködési stílust nyújthatnak számodra, de csak akkor vállald be őket, ha elég feszes a combod, és csupán a csípőtájéki részei kívánnak karcsúsítást.

A ráncolt kisgatyák erre a legideálisabbak, ám fontos, hogy a hajtókájuk ne a lábad legszélesebb pontjára essen. Továbbá az oldalzsebek ne álljanak ki túlságosan, valamint a tarka-barka mintás, fényes anyagú megoldásokat is kerüld el.

Az overallok itt is segítségedre lehetnek, különösen a derékig szűkülő, lefelé bővülő fazonok. Az egyenes szabású rövidnadrágokkal is kibékülhetsz, amennyiben kellőképpen bő a száruk és sötét színűek. Mivel többségük inkább nőies, mint sportos, bátran viselheted őket magas sarkú lábbelikkel.

Ezt is szeretjük