
Magas, vizes kakaós piskóta: önmagában vagy akár tortaalapnak
Ha eddig bajlódtál a piskótakészítéssel, ez a vizes, kakaós változat nem fog ki rajtad.


A vizes piskóta kötelező alaprecept, amit sokszor és sokféleképpen használhatsz. Önmagában, lekvárral, öntetekkel is finom, tehetsz bele gyümölcsöt, sőt tortaalapnak is tökéletes. Bolondítsd meg a tésztát kakaóval is! Sütés közben ne nyitogasd a sütő ajtaját. Akkor biztos, hogy szinte elkészült, ha szép magas, jó az illata, és elválik a tészta a sütőformától.
Vizes kakaós piskóta
Hozzávalók
- 25 dkg porcukor
- 15 dkg liszt
- 5 dkg cukrozatlan kakaópor
- 1 csipet só
- 4 db tojás
- 4 evőkanál forró víz
- 2 kávéskanál sütőpor
Elkészítés:
A tojásokat vedd ki előre a hűtőből, mert felhasználáskor szobahőmérsékletűnek kell lenniük. Óvatosan válaszd szét, majd a fehérjéket a csipet sóval és a cukorral verd kemény, fényes habbá. Egyesével, óvatosan dolgozd bele a tojássárgákat, majd kanalanként a vizet, és jól keverd össze. A sütőport vegyítsd az átszitált liszttel, a kakaóval, és forgasd a masszába.
Simítsd a tésztát egy közepes méretű, vajjal kikent, liszttel megszórt tepsibe vagy tortaformába. Told előmelegített sütőbe, és 170 fokon süsd meg körülbelül 25-30 perc alatt. Végezz tűpróbát, mielőtt kiveszed a sütőből. Ha a tésztába szúrt tűt üresen húzod ki, biztosan átsült a piskóta.
Lekváros piskótatekerccsel is mindig biztos a siker. Néhány trükkel nem fog összetörni a tészta.

Három szakácskönyv ingyenes szállítással!
Mentes Anyu szakácskönyveit azoknak ajánljuk, akik egészségük érdekében vagy meggyőződésből különleges étrendet követnek, de azoknak is, akik csak inspirációt, új ízeket keresnek.
MOST INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL!
Tekintsd meg ajánlatunkat, kattints ide!
Promóció
Még több recept