Mennyei meggyes-mákos rétes: bolti lapokból gyorsan, egyszerűen
Megunhatatlan meggyes rétes, vékony lapjai között bőséges töltelék bújik meg.
Sokkal egyszerűbb dolgunk van, mint nagyanyáinknak volt, hiszen bolti lapból is isteni rétest készíthetünk. Így nem megy el a sütikészítéssel a fél délelőtt. A mákos töltelék még csábítóbb savanykás meggyel megbolondítva. Nem lesz száraz, ha a mákot tejjel kevered össze.
Meggyes-mákos rétes
Hozzávalók
- 8 db réteslap
- 30 dkg meggybefőtt
- 25 dkg mák
- 12 dkg porcukor
- 5 dkg vaj
- 1.5 dl tej
- 2 csomag vaníliás cukor
- 2 evőkanál zsemlemorzsa
Elkészítés:
A tejet forrald fel, majd öntsd le a mákkal, add hozzá a kétféle cukrot. Húzd le a tűzről, és tedd hozzá a lecsepegtetett meggybefőttet.
A réteslapokat óvatosan tekerd ki, majd fektesd egy tiszta konyharuhára. A vajat olvaszd meg, kend meg vele az első lapot, és erre fektesd rá a következőt. Három-négy lap kerüljön egymásra, és a legfelsőt is kend meg alaposan a vajjal, majd szórd meg kevés zsemlemorzsával.
A kihűlt mákos keveréket helyezd a réteslapok tetejére, lehetőleg csak a széleket hagyd szabadon. Tekerd fel jó szorosan, majd tedd sütőpapírral bélelt tepsibe, és még így is kend meg egy kis vajjal. Hasonlóan készítsd el a réteslapcsomag másik felét is. A sütőt melegítsd elő 180 fokra, és nagyjából 20 perc alatt süsd készre a két rétesrudat. A vaníliás cukrot és a porcukrot keverd össze, és szitáld a sütemény tetejére.
A túrós sütemény tésztája szétolvad a szájban, olyan omlós, az édes töltelék pedig mazsolában is bővelkedik.
Mamaféle túrós, mazsolás pite gazdag töltelékkel: ebből biztos a repeta
A régimódi túrós sütemény tésztája szétolvad a szájban, olyan omlós, az édes töltelék pedig mazsolában is bővelkedik.
Elolvasom- rétes
- sütemény
- mák
- meggy
- édességek
- meggyes-mákos süti
- meggyes-mákos rétes
- mákos rétes
- réteslap
- Recept
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció