Tepsis sült paradicsom fűszeresen, fetával: önmagában, tésztára, húsokhoz
Az egészben sült fetával készült tepsis koktélparadicsomot számtalan módon fogyaszthatod.
Régóta tudjuk, hogy a paradicsom remekül harmonizál a különböző lágy sajtokkal, de azt gondoltad volna, hogy akár egészben meg is sütheted a fetát? Ebben a receptben a sajtot és a koktélparadicsomokat enyhén csípős, fűszeres olaj ízesíti, ettől lesz ellenállhatatlan, ráadásul az egésszel alig van munka.
Fetával sült paradicsom receptje
Hozzávalók
- 35 dkg koktélparadicsom
- 20 dkg feta
- 4 gerezd fokhagyma
- 2 evőkanál olívaolaj
- 1 evőkanál reszelt hagyma
- 1 mokkáskanál szárított bazsalikom
- 1 mokkáskanál szárított oregánó
- 1 késhegynyi chili
- só
- frissen őrölt bors
Elkészítés:
A sütőt melegítsd elő 200 fokra. Egy kisebb tálba kanalazd bele az olívaolajat, reszeld hozzá a hagymát, keverd össze a sóval, a borssal, a chilivel, a bazsalikommal és az oreánóval. A fetát helyezd egy tepsi közepébe, körülötte oszd el a paradicsomokat és a megpucolt, egészben hagyott fokhagymagerezdeket, locsold meg az egészet egyenletesen a fűszeres öntettel, majd told a sütőbe. Süsd nagyjából húsz percig, majd tekerd fel a lángot, és 225 fokon pirítsd további tíz percet. Ha kész, óvatosan összekeverve teheted tészta tetejére, vagy kínálhatod hús mellé, de magában is tartalmas, könnyű vacsora.
A feta a grillezett padlizsánt is feldobja.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció