A kézzel írt végrendelet is lehet érvényes? Erre figyelmeztetnek a közjegyzők

Megugrott a végrendeletek és az öröklési szerződések száma, a közjegyzők néhány dologra felhívták a figyelmet.

Végrendelet írása
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Megduplázódott a végrendelkezők száma a közjegyzőknél tíz év alatt; tavaly körülbelül öt százalékkal többen tettek végintézkedést közjegyző közreműködésével, mint 2022-ben - közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint gyakran tesznek végrendeletet a nem az első házasságban élő szülők, különösen akkor, ha korábbi kapcsolatukból is született gyermekük, és a házaspárnak igénye, hogy a nem közös gyermekeik egyforma részhez jussanak a közös vagyonból.

Végrendelet írása

Ha a törvényi szabályokra bízzák az öröklést, akkor kevesebbet örököl annak a gyermeke, aki hamarabb hal meg, ilyenkor ugyanis a túlélő házastárs is örököl egy gyermekrészt, az ő halála után pedig a volt házastársa korábbi kapcsolatából származó gyermek nem válik örökösévé - jelezték.

A MOKK közlése szerint ezt sokan igazságtalannak tartják, ezért végrendeletben rendezik el vagyonuk sorsát, amire két lehetőségük is van a házastársaknak: tehetnek külön-külön vagy közösen is végrendeletet. Utóbbi érvényben marad az egyik fél halálát követően, és ha kikötik, akkor módosítani vagy visszavonni sem lehet. Akik nem szeretnék vállalni ezt a halálon túli megkötést, azok gyakran egymással egyeztetve, de mégis külön-külön végrendelkeznek különvagyonukról és a közös vagyonból rájuk eső részről - írták.

A közjegyzők tapasztalatai szerint egyelőre még ez utóbbi a gyakoribb a házaspároknál, ugyanakkor tavaly megugrott a közös végrendeletet készítő házaspárok száma, több mint másfélszer annyian kerestek fel közjegyzőt emiatt, mint 2022-ben.

A cikk az ajánló után folytatódik

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Közölték azt is, hogy nemcsak a végrendeletek száma növekszik a közjegyzőknél évek óta, hanem az öröklési szerződéseké is: tavaly tíz százalékkal többet kötöttek, mint 2022-ben.

Hozzátették, ennek oka, hogy egyre többen maradnak idős korukra egyedül, állandó segítség nélkül a közeli hozzátartozóik külföldi munkavállalása vagy falvakból városba költözése miatt. Egy öröklési szerződéssel pedig haláláig biztosíthatják maguknak a megfelelő gondozást és eltartást.

Ráadásul a tartási vagy az életjáradéki szerződéssel szemben ez nagyobb biztonságot jelent az időseknek, hiszen a jellemzően a tartásért, gondozásért cserébe adott lakás tulajdonjoga csak az örökhagyó halálával száll át a szerződéses örökösre.

Kiemelték, hogy végrendeletet akár magunknak, kézzel írva is lehet készíteni, ugyanakkor érdemes közjegyző vagy ügyvéd segítségét igénybe venni. Egy végrendeletnek ugyanis szigorú formai és tartalmi követelményeknek kell megfelelnie, és elég egy apró hiba, hogy érvénytelen legyen - áll a közleményben.

Egy ingatlan, több örökös: az ügyvéd válaszolt a leggyakoribb vitás kérdésekre

Van úgy, hogy a megöröklött ingatlan örököseinek nem egyezik az elképzelése, mit kezdjenek a megoszló tulajdonnal.

Elolvasom

(Képek: Getty Images Hungary.)

Ezt is szeretjük