Ha ilyet látsz a ruhádon, azonnal vedd elő a molyirtót! Házi szereket mutatunk
Egészen apró dolog is árulkodhat a molyok jelenlétéről.
Ruhamolyok a világ szinte minden táján találhatóak, így Magyarországon is bárhol előfordulhatnak - elég, ha egy általuk szennyezett textíliát viszel haza -, könnyen lehet például, hogy a tavaszi-nyári időszak alatt befészkelik magukat a szekrénybe, a ritkán használt őszi-téli ruhák, kabátok közé.


A körülbelül 4-8 milliméteres, szalmasárgás színű szárnyaikról könnyen felismerhető molyok, pontosabban lárváik elsődleges táplálékát jelenti ugyanis az állati eredetű keratin, amely a gyapjú-, illetve gyapjút is tartalmazó holmikban, a selyemtextilekben is megtalálható, de előbbiek mellett az ágytollat, a filcet vagy például a szőrtömést is előszeretettel fogyasztják.
Így ismerd fel, és így tartsd távol őket!
Jelenlétük könnyen felismerhető, nemcsak a szabálytalan rágásnyomokra, lyukakra érdemes azonban figyelni, de világos színű ürülékük, illetve az elfogyasztott szálakból font úgynevezett fonadékcső is árulkodó lehet.
Ha előbbieket tapasztalod, érdemes alaposan átkutatni a szekrényt, és először a látható jeleket eltüntetni, alaposan kirázni a ruhákat, szükség esetén pedig ki is mosni.
A speciális molyirtó is szóba jöhet, a kártevők távol tartásának érdekében azonban természetes módszereket is bevethetsz, ilyen például, ha a ruhásszekrénybe kis illatzsákot lógatsz, amelybe morzsolt levendulát, majoránnát, citromfüvet, narancshéjat vagy éppen diólevelet teszel, ezek illatanyagait ugyanis nem kedvelik. De pakolhatsz hasonló csomagocskát akár a ruhák, kabátok zsebébe is.

Segítünk megtalálni a legjobbat!
A Vitaminkalkulátorunk 9 egyszerű kérdéssel több mint negyven vitaminunk közül ajánl két olyan terméket, amik céljaidnak leginkább megfelelnek. Figyelembe vesszük a fizikai aktivitást, étkezési szokásokat és érzékenységeket, hogy a legjobb döntést hozhasd. Tudjuk, hogy könnyű elveszni a részletek közt, de mi itt vagyunk, hogy segítsünk!

Promóció
Képek: hu.wikipedia.org, Olei; alaskawhitestuffid.wordpress.com.