Komoly szigorítást vezetett be az állam

Elvehetik a lakásod a szocpol miatt is

Több rendelet is módosult az otthonteremtéssel kapcsolatban.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A kormány nemrég több rendeletet is módosított az otthonteremtéssel kapcsolatban, az új jogszabályokat a Magyar Közlönyben jelentették meg.

Állami jelzálog kerül a lakásra

Módosították a lakáscélú állami támogatásokról szóló kormányrendeletet, eszerint pedig azoknak, akik szocpol-támogatást vesznek igénybe, tíz évre, a fiatalok otthonteremtési támogatását igénybe vevőknek pedig öt évre jelzálogjogot kell a lakásukra bejegyezni az állam javára. A bejegyzést az a bank intézi, amelyik folyósítja a támogatást.

Mikor kell visszafizetni?

A módosításban arra is kitérnek, hogy mely esetekben kell visszafizetni a szocpol-támogatást: a rendelet szerint, ha a lakást lebontják, eladják, harmadik személynek átengedik, vagy nem lakás céljára hasznosítják - szocpolnál tíz, fiatalok otthonteremtési támogatásánál öt éven belül -, akkor az érintettek kötelesek visszafizetni a szocpol összegét a kincstár számára.

Szocpol-szabályok

Idén január elsején lépett életbe az új szociálpolitikai támogatási rendszer. Az új szabályok szerint csakis 2010. január 1. után kiadott építési engedéllyel rendelkező új lakás építésére vagy e dátumot követően kiadott használatbavételi engedéllyel rendelkező új lakás vásárlására igényelhető.

Az is fontos kitétel, hogy a szocpolt csak azon lakások és ingatlanok megvásárlása vagy építése esetén lehet megkapni, melyeknek a lakás teljes nettó alapterületére jutó négyzetméterára nem haladja meg a 300 ezer, alacsony energiafogyasztású lakás esetén pedig a 350 ezer forintot. A fiatalok otthonteremtési támogatása és a szocpol-támogatás között az a különbség, hogy előbbi bővítésre és nagyobb lakásra történő cserére is felvehető, továbbá a támogatás a vételár 70%-áig is terjedhet.

8 módszer, amivel végre lakást szerezhetsz

Nézegess képeket!

Elolvasom

Mi módosul még?

A másik jogszabály a lakás-takarékpénztári törvény végrehajtási rendeletét módosítja. Eszerint egy személy egy évben csak egyszer juthat lakás-takarékpénztári állami támogatáshoz, függetlenül attól, hogy egy vagy több pénztárnál van szerződése.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Az általános szerződési feltételek kiegészülnek a következővel: a pénztári előtakarékoskodó hozzájárul igényjogosultságának - és a megtakarítás, valamint támogatás lakáscélú felhasználásának - ellenőrzéséhez szükséges adatai kezeléséhez. Ez azért fontos, mert így a kincstár ellenőrizni tudja, hogy történt-e jogosulatlan igénybevétel.

Így kérhetsz lakhatási támogatást

Lakhatási támogatást akkor is kérhetsz, ha van, illetve, ha nincs lakásod. Nézd meg a videót!

Viszont nem számít jogosulatlannak, ha valaki újból igényli a támogatást, ha az adott naptári évben az utolsó, töredék megtakarítási év miatt utalnak át másodszor állami támogatást.

De abban az esetben is jár az újabb állami hozzájárulás, ha a töredék megtakarítási év után járó állami támogatás utalását követően, azonos naptári évre vonatkozóan igényelnek ugyanazon személy javára másik olyan lakás-előtakarékossági szerződésre állami támogatást, melyre korábban még nem igényeltek.

Forrás: mti.hu.

Mit szólsz a változásokhoz?

Ezt is szeretjük