Van, aki szerint mesés, míg más gusztustalannak tartja: ez a lakás tényleg nem való mindenkinek
Nagyon ritkán látni hasonlót.
Amina Mucciolo, vagy, ahogy sokan ismerik, Studio Mucci hosszú ideje örvend igen nagy népszerűségnek az interneten, Instagram-oldala például már több mint 197 ezer követőt tudhat a magáénak, nemrég azonban még szélesebb körökhöz jutott el optimista és vidám életszemlélete, köszönhetően annak, hogy megosztotta felújított otthonáról készült képeit.
A Tassel Fairy Shop tulajdonosa, alapítja és dizájnere szerette volna, ha a lakása teljes mértékben a személyiségét tükrözi, annak minden részletével és színével. Utóbbiakból pedig akad bőven, ritkán látni együtt mesterséges körülmények között a szivárvány ennyi színét.
Szivárványszínű lakás
Amina színesen öltözködik, színesen sminkel, színes ötleteket alkot meg, vidám és optimista személyiség, aki hisz a varázslatban, nem véletlen, hogy otthona is ezt tükrözi. A megannyi cukorkaszínben pompázó lakást rengetegen imádják, szintén szép számmal akadnak azonban olyanok, akiknek túl sok, sőt, egyenesen émelyítő. Nézd meg a képeket, és döntsd el, te melyik táborhoz tartozol!
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- lakberendezés
- kanapé
Ágyat szeretnél az erkélyedre? Képeken 12 ötlet, amit te is kipróbálhatsz
- építészet
- családi ház