Egyetlen tárgy, ami segít rendet tartani a lakásban - Mutatjuk, miért tegyél egyet több helyiségbe is belőle
Dekoratív elem a lakás bármely pontján, és kisgyermekes otthonokban életmentő tud lenni.
Akinek kisgyermeke van, az pontosan tudja, hogy hiába rendezte be a gyerekszobát, a játékok zömét a lakás legkülönfélébb helyein találja meg minden egyes nap. Ha ez még nem elég, a kisgyerekeknek ráadásul szükségük van jó pár évre ahhoz, hogy megtanuljanak elpakolni maguk után.
A rendrakást segíti ez az ötlet
Ha még kicsi a gyermeked, hiába magyarázod neki el naponta többször, hogy vigye vissza a játékait a helyére, valószínűleg az esetek nagy részében ezt elfelejti megtenni. A legtöbb szülőnek ismerős helyzet, ahogy a nap végén ráveszi magát, és elkezd összepakolni a gyerek után. Vannak, akik ezt folyamatában szeretik elvégezni, amitől rögtön az az életérzésed alakulhat ki, hogy semmi mást nem csináltál egész nap, csak pakoltál a gyerek után.
Ez amellett, hogy végtelenül fárasztó, egy idő után tényleg elkezdi felemészteni a legtöbb anyuka energiáját. Hiszen amellett, hogy a gyerekjátékokat szedegeted össze, és hordod a helyére, még mosni, főzni is kellene, hogy csak a legfontosabbakról szó essék.
Létezik egy tárgy, amely jól mutat szinte minden lakásban, és a legtöbben tartanak is belőle, ez pedig a tárolódoboz, amiből ma már természetes anyagokból gyártott is elérhető a piacon. Vannak, akik virágkaspónak használják, vagy a szennyest teszik bele, és gyakorlatilag bármilyen tárgy tárolására alkalmasak ezek a különféle méretű és színű kosarak és dobozok.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A rendrakást is megkönnyíti, ha minden szobában elhelyezel egyet, akár a dohányzóasztal alá vagy a szoba sarkába, ahová könnyedén beleteheted a széthagyott játékokat anélkül, hogy mindig el kéne menned a gyerekszobáig.
A gyerekek is könnyebben megtanulják, hogyan kell rendet tartani, ha minden helyiségben találnak egy kosarat vagy dobozt, amibe a gyerekjátékokat beletehetik, ha már nem szeretnének játszani azokkal.
Így hajtsd össze a ruháid gyorsan és gyűrődésmentesen - A legkisebb helyen is elférnek majd
Mindenképp nézd meg az alábbi videót, ha neked is gondot okoz a hajtogatás és a ruháid elpakolása.
Elolvasom(Képek: Getty Images Hungary.)