Évente jöttek hozzánk a kéményseprők, mégis elöntötte a házat a füst: kiderült, mi volt a baj

A szakértelem valódi kincs, a hiánya viszont komoly károkat okozhat.

Pelletkazánszerviz
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Évekig jöttek hozzánk a kéményseprők és a kazánszervizes, mégis elöntötte a füst a házat. A gond, mint sokszor, itt is a szakértelem hiánya volt, majd jött a másikra mutogatás, amit később a felelősség teljes hárítása és a nemtörődömség követett. A probléma ezzel az, hogy ez bárkivel megtörténhet, hiszen a cég a mai napig üzemel a piacon.

Pelletkazánszerviz

Sokan lehetnek, akik most felteszik a kérdést magukban, hogy az meg vajon mi lehet, és bevallom, mielőtt beszerelték hozzánk a pelletkazánt, én sem tudtam, hogy létezik ilyen szolgáltatás a piacon. Mivel az utcánkban nincs gáz, tizenkét évvel ezelőtt vettünk egy, a nappaliban is elhelyezhető kandallókazánt, amit a forgalmazó – aki ezután egyben a szervizes is volt tavaly őszig  beszerelt hozzánk. 

Az eszköz évekig remekül felfűtötte a házat. A szervizes minden évben megjelent és elvégezte az éves szervizt, amihez néhány évre garanciát is adott. A karbantartást többször végignéztem. Ez a kazán égésterében lévő felületek alapos porszívózásából állt, nagyjából félórás munka, amit elvégzett, majd a szervizdíjjal a zsebében elment, és egy évig nem láttuk ezután.

pellet-kazan-otthon
Fotó: Stefano Madrigali / Getty Images Hungary

Már a kályha beszerelésekor a lelkünkre kötötte, hogy használóként ezt a porszívózást a rendszeres tisztításon túl telente mi is végezzünk el két-három alkalommal. Megfogadtuk a tanácsát, és bár némi korommal járt a feladat, megcsináltuk rendszeresen. Volt, hogy a szervizes az éves szerviz alkalmával lelkesen közölte, hogy sok helyen megfordul a szervizei során, ám ahogy mi rendben tartjuk a kályhát, olyan tisztát nem lát máshol egyet sem.

Az első igazi probléma három éve adódott, amikor a pellet nem égett el rendesen. Felhalmozódott az égéstérben, melybe egy kis csövön keresztül adagolta a kazán. Ezután az adagolócsőben és a pellettartályban  melybe tizenöt kilónyi pellet is elfért  begyulladt a pellet, majd a csövet és a tartályt ellepte a kátrány, ami az elégtelen égés miatt keletkezett. Füstben állt a nappali, beriasztott a füstjelző,  szerencsére épp otthon voltunk. Azonnal kihívtam a szervizest, és másnap jött is a cég egyik embere, aki 160 ezer forint fejében elszállította, és kicserélte a tönkrement pellettartályt. Abban az évben két vagy három napig voltunk fűtés nélkül, amit néhány elektromos fűtőtest segítségével vészeltünk át.

GettyImages-1302915971
Fotó: tchara / Getty Images Hungary

Ezután az elmúlt években már nem a megszokott módon égett a pellet a kazánban. A szervizes többször is járt nálunk, mert kértem, hogy fejtse meg az okát. A cég embere akárhányszor jött, valamit mindig csinált, alkatrészcserét, porszívózást, elkérte a kiszállás és szerelés, valamint az alkatrészek árát, és megkérdezte, hogy a kéményseprők voltak-e nálunk, mert ha a kémény el van dugulva, akkor az tud ilyen problémát okozni. 

A kéményseprőket természetesen minden évben kihívtam, és ők minden évben elvégezték a kémény takarítását, amit szintén végignéztem, tehát csak annyit tudtam hozzátenni: igen, voltak, és kitakarították a kéményt.

A szervizes már tavaly télen javasolta a hőszivattyú telepítését, mert a pelletkazánok mellett azt is forgalmazza. Miután viszont elmondta, mennyibe kerülne, annyit tudtam mondani, hogy sajnos ezt a többmilliós fűtésrendszercserét nem tudom pillanatnyilag megengedni magamnak. 

A fűtés évről évre egyre nagyobb stresszforrás lett, mert ami korábban heti kályhatisztítást jelentett a kandallóporszívóval, az napi többszöri feladattá vált. A tisztítások ellenére sem égett rendesen a pellet, ezért meleg sem volt. Mivel a szervizes egy telefonbeszélgetésünk alkalmával felhívta a figyelmemet arra, hogy az ukrán-orosz háború miatt romlott a fapellet minősége, mert a jobb minőséget felvásárolják a németek, sokáig erre fogtam a hibát.

Tavaly szeptemberben a kéményseprő éves látogatása után felhívtam a szervizes cég vezetőjét is. Kértem, hogy jöjjön el megnézni a kazánt a fűtési szezon előtt, és ha van bármi, amit javítani gondol, azt tegye meg. Szerettem volna, hogy biztosan minden rendben legyen, mire újra be kell gyújtani, vagy felkészülni, ha más fűtési megoldással kell megoldanom az előttünk álló telet.

Szeptemberben az első válasza az volt, hogy épp nyaral, várjak amíg hazaér. Vártam. Ezután, amikor egy hét múlva újra kerestem, azt írta, hogy beteg, és mivel nem küldött senkit maga helyett, újabb egy-két hét eltelt. A hónap végén kezdtem aggódni, miközben ahogy a korábbi években is tettem, megrendeltem tőle a pelletet, hogy legalább az meglegyen. A  tüzelőanyagot azonnal kiszállította természetesen. Hozzáteszem, ekkor már én is elővigyázatosan csak a harmadát rendeltem meg az egyébként szükséges mennyiségnek, hogy ha bármi gond lenne, legalább az ne maradjon a nyakamon.

pellet-kazán-otthon
Fotó: tchara / Getty Images Hungary

Október közepén már volt tüzelőanyagom, miközben a szervizest többször hívtam, újra eltűnt, az sms-üzenetekre napokig nem reagált, válaszra sem méltatott. Amikor végre elértem, azt válaszolta: nincs embere, mert sok a munkája. Újra javasolta a hőszivattyú telepítését hozzánk, amire ekkor csak annyit tudtam mondani, hogy jobban örülnék, ha a kazánt javítaná meg, ha már a hozzá való tüzelőanyagot eladta nekem.

Már a fűtésszezonban jártunk, amikor megjelent, addigra vásároltam két elektromos fűtőpanelt, hogy legalább a nappalit be tudjam fűteni. A cég embere megcsinálta az éves szerviztisztítást, zsebre tette a pénzt, amit kért érte, és elment. A házamat még aznap este elöntötte a füst, ami a kazánban keletkezett az első begyújtás után. Azonnal hívtam a céget, hogy az éves karbantartás után gyakorlatilag használhatatlan a kályha.

Kérésemre a szerelő, akit küldött a cég, pár nap múlva újra megjelent, és egy fél napot töltött nálunk. Kicserélte a kazán alaplapját és az egyik alkatrészét, miközben telefonon többször értekeztek a főnökével, aki a sokadik hívás azt mondta, hogy ha még mindig nem indul a kazán, akkor valamilyen dugulás van a rendszerben. Ezután a szervizes szétszedte újra a berendezést, mert csak így fért hozzá a csőhöz, ami a kéménybe van csatlakoztatva, és kitisztította azt is, merthogy ott volt eldugulva teljesen a füstelvezető nyílás. Valószínűleg évek óta.

Elvileg elhárultak a gondok, bár megjegyzem, az, hogy a szervizesnek tizenkét év alatt egyszer sem jutott eszébe a kályhacső tisztítása, sok kérdést felvetett bennem. A kályha viszont sajnos ezután sem indult, a kiküldött kolléga közölte, hogy javíthatatlannak minősíti a berendezést. 

Ott álltam két fűtőpanellel és két kisgyerekkel a nappaliban, karácsony előtt egy hónappal. Megkérdeztem tőle, hogy mit gondol egy kazáncseréről, amire azt a választ kaptam, hogy szerinte a kémény is kátrányos lehet, így be is gyulladhat, nem javasolja. 

pellet-kazán-otthon
Fotó: OgnjenVelimir / Getty Images Hungary

Még aznap hívtam a cég vezetőjét, hogy megkérdezzem, hogyan lehet az, hogy több mint tíz év alatt, a karbantartások során egyszer sem tisztították ki a füstelvezető nyílást. Nem értem el, így a kérdést sms-ben tudtam csak feltenni, amire azt a választ kaptam tőle, hogy a kályha miattam ment tönkre, mert nem tisztítottam ki a csövet. Ezen a ponton úgy éreztem, hogy talán jobb, ha nem vitázom vele, viszont megjegyeztem, hogy nem érzem magaménak ezt a feladatot, azért hívtam ki a kéményseprőket és a karbantartókat minden évben, hogy nekem ne kelljen nőként ilyen feladatokat végeznem. Különösen, hogy a kazán beszerelése óta egyszer sem hívta fel a figyelmem arra, hogy a karbantartás után nekem is szét kellene szednem a berendezést, hogy speciális eszközökkel a belső csöveket és a kéményig tartó csatlakozást kitisztítsam.

Nem maradt más, mint a hőszivattyú beszerelése, amivel kapcsolatban szerettem volna részletfizetést kérni a cégnél. Az elégtelen karbantartásnak köszönhetően ki kellett dobnom egy több mint egymillió forint értékű kazánt, így reméltem, hogy segítenek annyival, hogy részletre fizetem ki a háromszor ekkora értékű hőszivattyút. A cég vezetőjével telefonon egyeztettem, megkért, hogy küldjek át néhány adatot ahhoz, hogy a megfelelő hőszivattyút kiválaszthassa, amit megtettem. „Majd nézek valamit”  írta az utolsó sms-ben, amit tavaly november közepén kaptam tőle. Ezután nem válaszolt sem a hívásaimra, sem az üzenetre, melyben elküldtem az e-mail-címem, ahová az árajánlatát vártam.

Nagy szerencse, hogy egy ismerősön keresztül végül sikerült egy másik céget találnom. Ők néhány hét alatt mindent felmértek, intézték és beszerelték hozzánk a hőszivattyút karácsony előtt egy nappal. Szerencse az is, hogy van mögöttem egy család, akik tudtak segíteni ebben a helyzetben. Tudom, hogy sokak mögött, akik egy szolgáltató hanyagsága miatt hasonló helyzetbe kerülnek, nincs semmilyen támogatás. 

Az élethez kell némi humorérzék, akkor is, ha a dolgok időnként érthetetlenek számunkra. Ezért ennek megfelelően igyekeztem kezelni a két hónap hallgatás után jött üzenetet, amit a szervizes cég vezetőjétől január közepén, mindezek után kaptam. Valahogy így szólt: „BÚÉK. Működik a kályha? Vagy átgondoltad azóta a hőszivattyú beszerelését?”

Egy apróság, ami észrevétlenül növeli a rezsit: észre sem veszed, hogy csinálod

A gyerekkori beidegződések az otthoni rezsi mértékén is megmutatkozhatnak.

Elolvasom

(Képek: Getty Images Hungary)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Ezt is szeretjük