Felújítanál? Hatalmas összegeket kaphatnak a társasházak, családi házak!
Korántsem ért még véget az Otthon Melege program.
Körülbelül egy éve indult útnak az Otthon Melege program, amelynek célja a lakosság energiára fordított kiadásainak csökkentése - a felhasznált energia csökkentése által -, nem utolsósorban pedig a környezet védelme.
A program keretén belül számos alprogram zárult már le, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium honlapjának legutolsó információi alapján azonban további felújítást célzó pályázatok várhatóak.
Ilyen pályázatokra lehet számítani
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára, Szabó Zsolt még egy augusztusi sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy jövő tavasszal új pályázat indul, amelynek célja a korszerűtlen családi házak felújítása lesz. A még kidolgozás alatt álló pályázat által nyújtott 150 milliárd forintos támogatásból 2020-ig akár hárommillió ilyen ház is megújulhat.
Várhatóan az épületek hőszigetelését, a nyílászárók cseréjét, valamint a villamos- és vízhálózatok felújítását támogatják, és a felújítási költség 40%-a lesz vissza nem térítendő, uniós támogatás, az önrész 45%, 15% pedig kamatmentes, visszatérítendő támogatás, bár utóbbi hányadot még nem hagyta jóvá az Európai Unió. A pályázatoknak várhatóan három üteme lesz, egyenként 30-40 milliárd forintos támogatással, és régiónként hirdetik meg majd azokat.
Az államtitkár ugyanekkor beszélt továbbá arról is, hogy még idén ősszel újabb pályázatot írnak ki a hatvan lakásosnál nagyobb társasházak energiatakarékos felújítására. A minisztérium emellett az egykori Napi gazdaság egy korábbi cikke szerint a hűtőgépek cseréjének alprogramját is folytatni kívánja, illetve más háztartási eszközök esetében is folyik előkészítés.
Eddig öt alprogramot hirdettek meg
Az Otthon Melege program indulásakor meghirdetett kazáncsere program 1 milliárd, a háztartásigép-csere 627 millió, a nyílászárócsere program pedig 1,1 milliárd forint keretösszeggel indult. A hűtő- és fagyasztógépcsere program keretének a megemelése után a támogatás meghaladta a 3 milliárd forintot. A kazáncserénél 2100, a háztartási gépek cseréjénél közel 25 ezer, míg a nyílászárócserénél szintén 2100 pályázó nyert támogatást.
A négy-hatvan lakásos társasházak energiatakarékos felújítására idén áprilisban kiírt pályázat a negyedik volt a sorban. A felhívásra ötszáz pályázat érkezett. Az ötödik alprogram a mosógépcsere támogatása volt, 500 millió forintos kerettel. A régiónkénti pályázaton már az első órákban elfogyott a pénz, a pályázatok száma pedig meghaladta a 40 ezret.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- lakás- és pénzügyek
- Otthon Melege program
- pályázat
- támogatás
- felújítás
- kormány
- családi ház
- társasház
- Otthon
OLVASD EL EZT IS!
- támogatás
- pályázat