Odakozmált az étel? 6 trükk, ami segít rajta és az edényen is
Konyhai baleset esetén a következő módszerek komoly segítséget jelenthetnek.
Nem csupán kezdő konyhatündérekkel fordul elő, hogy elkalandoznak, és megfeledkeznek a forró tűzhelyen vagy a sütőben hagyott ételről, minek köszönhetően az végérvényesen túlsül és odaég.
Ilyenkor is lehetséges azonban menteni a menthetőt, legalábbis, ha nem szenesedett el az étel egésze. Íme, néhány remek tipp az égett íz enyhítésére, nem utolsósorban pedig a mindezek után igencsak nehezen tisztítható edényekhez.
Így segíts az ételeken!
A legfontosabb, hogy az égett részt semmiképp se fogyaszd el, ugyanis rákkeltő anyagokat tartalmazhat, illetve mindenképp távolítsd el az ép részek közeléből, hogy ezek ne vegyék át ízét és szagát. Azt a részt, mely nem égett meg, mindig tedd át egy tiszta edénybe, ha pedig folyékony halmazállapotú étel kozmált oda, semmiképp se keverd meg, hanem óvatosan merd át egy másik tálba.
Ha már nincs szó égett részről, viszont az íze az ép ételnek is kellemetlen, füstös, a hagyma, a burgonya és a kenyér segíthet. Ha folyékony az étel, főzz benne öt-tíz percig fél hagymát vagy néhány szem nyers burgonyát, ha pedig sültről van szó, tedd mellé ugyanígy, majd adj hozzá pár evőkanál vizet, és süsd egy kicsit.
Egy szelet fehér kenyér segíthet az odaégett rizsen is, tedd az edény fölé egy rácsra, majd takard le konyharuhával, és hagyd állni egy kicsit, szép lassan beveszi majd a kellemetlen szagot.
Mindemellett intenzív ízekkel, erőteljesebb fűszerezéssel vagy épp mustárral, paradicsomszósszal is enyhítheted az égett ízt.
7 gyorsan ható természetes szer konyhai szagok ellen: a legolcsóbb megoldások
Nézegess képeket!
ElolvasomÉs így az edényeken
A legfontosabb, hogy ne kapargasd késsel, villával az edényeken található égett maradékot - ha muszáj, csak fakanállal -, ezzel ugyanis kárt tehetsz az edényben, és amúgy is jobb, ha előbb fellazítod a szennyeződést. Utóbbihoz számos hasznos praktikát bevethetsz.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Elsőként mindig áztasd be a tálat, ezután hagyd megszáradni, végül pedig szórj bele sót, és öntsd fel vízzel, majd főzd lassú tűzön a keveréket addig, míg fel nem lazul az égett rész.
Veszélyes tisztítószerek
Az edények esetében ne próbálkozz túl erős vegyszerekkel, ezek ártalmasak lehetnek egészségedre. Nézd meg a videót!
Egy deci víz, illetve egy deci ecet keverékével is elvégezheted ugyanezt, így ráadásul a konyha kellemetlen szagát is megszüntetheted. Hasonlóan jó szolgálatot tehet a mosószóda: keverj hat evőkanállal egy liter vízhez, majd hagyd a keveréket állni az edényben, ameddig szükséges.
Te mivel mosogatod az ilyen edényeket?