Nyikorog a parkettád?
A parketta rejtett hibáira leginkább a nyikorgó hangok által derül fény. Szerencsére, magad kijavíthatod.
A parketta a mai napig az egyik legnépszerűbb padlóburkolat. Mutatós, strapabíró, hosszú az élettartama, és szinte minden lakberendezési stílushoz illik. Nem utolsósorban pedig olcsóbb, mint a szintén népszerű hajó- és svédpadló - nem véletlenül találkozni a parkettával a legtöbb házban vagy lakásban.
Előnyös tulajdonságai mellett azonban hátrányai is vannak: a régi parketta egy idő után recsegni kezd, a lapok elmozdulhatnak és megrepedhetnek. Ahogy a tömörfa padlók esetében - ilyen az említett svéd- és hajópadló -, úgy szerencsére a parkettánál is van lehetőség felújításra, csiszolásra, lakkozásra vagy éppen a sérült lapok újrarakására.
A következőkben megismerheted a parketta leggyakoribb hibáit, és azt is eláruljuk, hogy melyiket milyen módon célszerű javítani.
Vetemedett, hézagokkal teli parketta
A parketta a lerakását követően folyamatosan szárad, változtatja az alakját és a méretét. Természetesen ez nem látványos, egy idő után azonban hézagok kialakulását eredményezi az egyes parkettalapok között.
A hézagok nemcsak esztétikai szempontból jelentenek problémát, hanem a parketta épségét is veszélyeztetik: egy-egy lap könnyen kijöhet a helyéről a bútorok mozgatásánál, vagy akár egy cipősarok által is megsérülhet a széle.
Faékekkel, tömítőanyaggal
A hézagokat szerencsére saját magad is kitöltheted. Az apró, kevésbé látható helyeken lévő réseket papírból és vízalapú PVA-ragasztóból készített papírmaséval tömítheted be.
A nagyobb réseknél ezt azonban ne alkalmazd, mert a papírmasé kiszáradva nagyon megszürkül, és nem nyújt szép látványt. Azok esetében használj faékeket: ezeket mindkét oldalukon ragasztózd be, majd a szomszédos deszkákkal egy síkban üsd a helyükre.
Töltsd ki a hézagokat zsineggel!
A faékeken kívül egy egyszerű kötél vagy zsineg is segít - olyat válassz, melynek vastagsága megfelel a repedés méretének. A szélesebb repedésekhez használhatsz kettőt is. Mielőtt elkezdenéd a munkát a zsineggel, egy darabot rakj a csap alá, és nézd meg, mennyit tágul, amikor benedvesedik, így könnyebben megállapíthatod, hogy mennyire lesz szükség.
A munkához vízzel hígítható PVA-ra, egy lavórra, zsinegre, spaklira és egy nedves rongyra lesz szükség. A PVA-doboz tartalmát öntsd a lavórba, majd töltsd fel az üres dobozt meleg vízzel, hogy biztosan ugyanannyi vízmennyiséget adj hozzá. Alaposan keverd el. Ezután vágj a réseknél körülbelül 60 centivel hosszabb darabokat a zsinegből, majd ezeket áztasd a PVA-keverékben 20 percig.
Ha a repedés szélesebb, és két darab zsinórra van szükség, sodord össze őket, és húzd keresztül az ujjaid között, hogy a felesleges PVA-tól megszabadítsd - ugyanezt tedd egyetlen zsineggel is. Ezután a zsineg végére köss csomót, és ezt spaklival nyomd a padlódeszkák közé. Nyomkodd a zsineget a résbe teljes hosszában, másodszor is megtekerve, majd töröld le a felesleges PVA-t a padlóról egy nedves ronggyal.
A hézagok és rések mellett ne feledkezz meg a parketta felületéről se. Ha azt szeretnéd, hogy hosszú ideig fényes maradjon, kezeld hatékony szerekkel. Kattints ide! »
Nyikorgó, recsegő parkettalapok
A parketta nyikorgása szinte mindenki előtt ismert, akinek ez a burkolat borítja a padlóját. A probléma elsősorban onnan fakad, hogy a lapok egy idő után elmozdulnak, elvetemednek, az úgynevezett párnafák meglazulnak, és a mozgó parkettalapok egymást csiszolva nyikorognak. Rövidtávon jó megoldás a parketta réseibe például hintőport szórni, hosszútávon viszont ez nem biztos, hogy elég. Sokkal jobb, ha a parketta ezen részeit lelakkozod, vagy szaküzletekben, barkácsáruházakban kapható, a parketta színének megfelelő tömítőanyaggal tömöd be. Ezekkel a réseket is kitöltöd, ráadásul csökkented az egyes lapok lehetőségét a mozgásra.
Ha a parketta recseg, és egy-egy lap ki is jön a helyéből, az már nagyobb probléma, és nem is tanácsos házilag javítgatni. Ez ugyanis arra utal, hogy a parkettalapok alatti aljzat elöregedett, amit a parketta védelmében cserélni kell.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Elképzelhető, hogy ehhez elegendő csak egy kis részt megbontani, de az is lehet, hogy a teljes burkolat felszedésére van szükség. A művelethez mindenképpen szakemberre van szükség.
Cikkünk megírásában a Csináld magad! - Nem csak nőknek című könyv segített.
OLVASD EL EZT IS!
- lakberendezés
- árkörkép
Így rendezd be féláron a lakásod! - A legolcsóbb áruházak listája
- burkolat
- csináld magad
Így csináld férfi nélkül!
- színek
- lakberendezés