Szétrágja a növények gyökerét a lótetű: 3 ártalmatlan módszer, amivel elejtheted
A kerti kártevő, a lótetű lótücsök néven is ismeretes. A növények védelme érdekében fontos megszabadulni tőle.
A növények szépségükkel hálálják meg a szorgalmas gondoskodást és odafigyelést, melynek elengedhetetlen része a kártevő-mentesítés is. Ez nem mindig egyszerű, hiszen számos esetben csak a szomorú végeredményt tapasztalja meg az ember, az elkövetőt nem éri tetten.
A kert egyik megbújó, jellemzően az éj leple alatt előmerészkedő dézsmálója a lótetű. A termetes rovar ásólábaival a talajba fúrja magát, ahol sorra elfogyasztja a növényrészeket, és megrágja a növények gyökereit, illetve megtizedeli a talajpuhító gilisztákat is.
Lótetű a kertben
Ha felmerül a gyanú, hogy lótetű ólálkodik a kertben, haladéktalanul cselekedni kell: hogy hogyan ismerhető fel a jelenléte és mit lehet tenni, arról Megyeri Szabolcs kertészt kérdeztük.
- Mennyire gyakori kártevő ez a rovar?
- A Gryllotalpa gryllotalpa, vagyis a lótetű, esetleg lótücsök (némely vidéken pedig lóbogár) kifejezetten gyakori kerti kártevő, megjelenése nem köthető speciális körülményekhez, így gyakorlatilag bárhol előfordulhat. Szaporodási időszaka a nyár dereka, tojásait június, július folyamán rakja le földalatti fészkeibe, így a védekezés akkor a leghatékonyabb, ha ez előtt megtörténik.
- Honnan lehet rájönni, hogy lótetű van a kertben?
- A lótücsök igencsak jellegzetes nyomokat hagy maga után, földalatti járatainak kivezetései a vakondtúráshoz hasonlóak, csak jóval kisebbek, a kijáratok átmérője ujjnyi szélességű. Szintén árulkodó jel a palánták hirtelen, a gondos ápolás ellenére történő sárgulása, fonnyadása, eldőlése, de ugyanilyen nyomokat hagyhat a virágoknál, a díszágyásokban. A lótetűvel ritkán lehet szemtől szemben összefutni, hiszen életmódja, táplálkozása miatt ideje döntő részét a föld alatt tölti, olykor akár egyméteres mélységben.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A kártevő kedvenc terepei
Ismerd meg az ellenséged: szól a sokat hallott, bölcs tanács. Ez a lótetűre is igaz, mely a veteményes rongálójaként nem nevezhető az ember jó barátjának.
- Hol fordul elő leggyakrabban: inkább a zöldségeskertekben vagy a virágoskertekben? Van olyan növény, amit különösen szeret?
- Szabadföldi és üvegházi, fólia alatti ágyásokban egyaránt megtalálható. Mivel szereti a tápanyagban dús, öntözött, tehát nedves közeget, szívesen tartózkodik a kultúrnövények, dísznövények alatti talajban. A veteményeskertben és a dísznövények számára kialakított területeken nagyobb eséllyel fordul elő, de ha bejutott a kertbe, nem fog válogatni a kertrészek között.
Gyakori eset, hogy máshonnan származó trágyával kerül a kertbe, ebben szokott ugyanis áttelelni. A lótetű elsősorban föld alatti rovarokkal, lárvákkal, gilisztákkal táplálkozik, a növényi gyökereket inkább csak a járatok készítésekor rágja át, ami jelentős károkozás, de egyben azt is jelenti, hogy nincs kedvenc növénye - magyarázza Megyeri Szabolcs.
Virágkedvelőként, hobbikertészkedőként mindenki szeretné tudni, pontosan mi történik a növényeivel, ha lótetű költözik a földbe.
- A lótetű az egész kertben előfordulhat, de a károkozása javát a veteményesekben okozza, elsősorban a zsenge, fiatal palánták gyökereinek tönkretételével, illetve azzal, hogy a kis növénykéket kidönti. Mivel a rovar mérete az 5-7, néha akár a 10 centimétert is elérheti, nagyságánál fogva egyszerűen kiforgatja a magoncokat, palántákat. A másik veszélyfaktor a már említett gyökérrágás, a sérülés súlyosságától függően a növény el is pusztulhat, hiszen az erősen hiányos gyökérzettel már nem tud elegendő tápanyagot felvenni a talajból.
3 módszer a rovar elejtésére
A rovar szokásainak ismeretében már csak egy fontos kérdéskör maradt: hogyan űzhető el, illetve, hogyan akadályozható meg, hogy a kertbe költözzön a rovar?
- Léteznek vegyszermentes praktikák a lótücsök ellen?
- A lótetű ellen számos vegyszermentes irtási metódus ismert. A sekélyen leásott, vízzel félig töltött, részben egy kővel, léccel lefedett konzervdoboz jó csapda, a menedéket kereső rovar, ha belepottyan, biztosan megfullad. Szóba jöhet a kiásás, a járatok végeinél elkezdett gyors ásással jó eséllyel megfogható. Szintén teljesen biokertészeti szer az a rovarirtó, mely bizonyos parazita fonálférgeket tartalmaz, ezek megfertőzik és elpusztítják a lótetűt, de semmilyen környezeti terhelést vagy veszélyt nem jelentenek.
Fontos megemlíteni, hogy a gyakran olvasható tanács, miszerint étolajat, fáradt olajat, vagy vizet öntsünk a járatokba, nem célravezető. Egyfelől az olajok szennyezik a talajt, másfelől a föld rengeteg folyadékot tud elnyelni, miközben a kiterjedt járatrendszerében gyorsan mozgó rovar hamar elmenekül. Így csak a vízszámlánkat növelhetjük, a lótetűt nem tudjuk hatékonyan elűzni, elpusztítani. Hasonlóan rossz választás a népi praktikaként ismert nikotinos lé, amit gyakran cigarettacsikkekből állítanak elő. A nikotin ugyan elpusztítja a lótetűt, de erős, minden élőlényre veszélyes méreg!
Régen vidéken egyszerűen kiengedték a területre a baromfiakat, a tyúkok például nagy étvággyal fogyasztják a trágyában, komposzthalomban rejtőző, vagy a felszínen tartózkodó rovarokat. Hasonló szolgálatot tehetnek a rigók, melyek ügyesen tudják elkapni az éppen felszínre bukkanó lótetűt. Megemlítendő, hogy a vakond a lótücsök legádázabb természetes ellensége, de mivel a vakond maga is hasonló károkozásra képes, nem a legjobb partner. Ugyanakkor a vakondok elszaporodottsága jó jelzés a lótetű jelenlétére - mondja Megyeri Szabolcs.
- Van bármilyen megelőző praktika, ami elveszi a rovar kedvét a kerttől?
- A megelőzés is kiemelt fontosságú, ennek is vannak szelíd, biokertészeti módszerei. A lótücsköt taszítja, elriasztja a krizantém és a körömvirág gyökerének illata, ezek így hatékony védvonalat alkothatnak a veteményes köré vagy közé ültetve. Ügyes praktika, ha a frissen ültetett palánta köré a földbe nyomunk egy műanyag hengert, ezt a legkönnyebben egy alul-felül levágott plasztik vizes palackból állíthatjuk elő. A tetű így egyszerűen nem fér a gyökerekhez! A nőstények a párzási időszakban, júniusban gyakran közlekednek a földfelszínen, sötétedés után érdemes vadászatra indulni utánuk ezekben a hetekben.
- Jelenthet egészségügyi kockázatot a lótücsök?
- A lótücsök, bár az egyik legfélelmetesebb rovar, amivel hazánkban találkozhatunk, emberre teljesen ártalmatlan. Repülni ugyan tud, de ezt az adottságát ritkán használja ki. Mérete, megvastagodott elülső ásólába, nagy szárnyai miatt valóságos szörnynek tűnik, de pánikra nincs ok, nem mérgező, és nem támad emberre. Fejlett rágó szájszerve miatt persze nem tanácsos kézbe venni, de erősen kétséges, hogy bárki ezt szeretné tenni ezzel a riasztó külsejű rovarral.
Kertész, kertészmérnök, blogger: látható a kertben tevékenykedve, amint a számítógép előtt dolgozik, illetve különböző médiafelületeken is ad interjút szakmai témákban. Emellett előadásokon is lehet vele találkozni akár élőben, akár videócsatornáját követve.
Kiszuperált limlomokból menő kerti bútor
Ezek a csináld magad ötletek könnyen megvalósíthatóak: kerti bútorok a kreativitás jegyében.
Kiszuperált limlomokból menő kerti bútort készíthetsz: mutatjuk a legjobb ötleteket
Nézegess képeket!
Elolvasom