Képeken 7 legális módszer a havi számlák csökkentésére

A rezsit kiadások és illegális módszerek nélkül, egyszerű trükkökkel is lehet csökkenteni.

Dia

	A csapokra szerelhető perlátor már néhány száz forintért kapható, a vízszámla összegét azonban lényegesen csökkentheti, ha ilyenekkel egészíted ki előbbieket, ugyanis a hasznos kis eszköz levegővel dúsítja a vízsugarat, így az épp olyan erővel és hatékonysággal folyik majd - például mosogatás közben -, mintha kétszer annyi vizet használnál el.

	Sose hagyd jegesedni a hűtőt, mivel már egy néhány milliméteres jégréteg is jelentősen megnövelheti a fogyasztását. Bár nyáron nem egyszerű leolvasztani a készüléket, érdemes megtenni, például hűtőtáskák közreműködésével. Mindemellett az ideális hőmérsékletre is figyelj, elég ha a hűtőtérben 5 Celsius-fok, a fagyasztóban pedig -18 Celsius-fok van.

	Nyáron amúgy sem jó a tűzhellyel és a sütővel melegíteni a lakás levegőjét, ezért, ha lehet, esetükben is takarékoskodj: a villanysütő és -tűzhely például nagyon jól tartja a hőt, így azokat mára sütés-főzés befejezése előtt tíz perccel is kikapcsolhatod.

	Ha főzöl, az edényekre mindenképp tegyél fedőt, így amellett, hogy erős ételszag sem lesz a lakásban, spórolhatsz is.

	Ha sokszor zuhanyozol, vagy épp nagy a család, érdemes lehet beszerezni egy víztakarékos zuhanyfejet, ezeknek ma már számos változata kapható.

	Az energiatakarékos és ledes izzók is a leghatékonyabb költségcsökkentő eszközök közé tartoznak. Bár drágábbak, mint egy hagyományos változat, jócskán behozzák az árukat.

	Ha nem hagyod az elektromos készülékeket készenléti üzemmódban, látható összeget spórolhatsz meg. Érdemes lehet kapcsolós elosztót alkalmaznod, hogy ne kelljen mindent külön leállítani.

Ezt is szeretjük
Fotó: