Hihetetlen, mit hoztak ki az aprócska konyhából: nézd meg, mitől tűnik sokkal nagyobbnak

Kis helyen is lehet gyönyörű szép a konyhád.

nagykep?cikkid=169604&kep=konyhaban-no-lead

Dia

	A kockakonyha tulajdonképpen egy kis fülke a lakáson belül, aminek a praktikumon túl dekoratív funkciója is jelentős, jó esetben a lakás legkarakteresebb vonását jelentheti.

	A pult és a mellette elhelyezett bárszékek nem jelentik, hogy ne lenne létjogosultsága a hagyományos asztalnak, valamint a székeknek.

	Ebben az esetben még inkább látszik a fülke jelleg, sőt, a belsőépítész még hangsúlyozta is azt.

	A kockakonyha elnevezés négyzet vagy téglalap alaprajzú konyhát takar, melyet azonban nem fal vesz körül minden irányból: míg az egyik oldalán jellemzően a konyhaszekrények és konyhai berendezések foglalnak helyet, a másik nyitott a lakótér irányába, és pulttal köti össze azt.

	Léteznek olyan verziói is, melyek kevésbé fülke jellegűek, és jóval nyitottabbak, az alapvető vonások azonban hasonlóak itt is, legyen szó akár csak a pultról.

Ezt is szeretjük
Szerző: Árbócz Lilla
Fotó: