9 gyönyörű növény a lakásba, aminek isteni illata van - Így tartsd őket, hogy virágot hozzanak
A legapróbb lakásban is virágozhat és illatozhat néhány gyönyörű növény.
A szobanövények a lakásban nemcsak bizonyítottan jobb levegőt adnak, de hatékonyan csökkentik a stresszt is. Néhányuk pedig a látvány mellett finom illatával is lenyűgözi az embert.
A növények a gondos törődés mellett kivirágoznak a lakásban is, de csak akkor, ha megfelelőek a körülmények.
Illatos szobanövények
A biztosabb virágzás érdekében magányos óráidban még beszélhetsz is hozzájuk, a Penn Állami Egyetem szakértői szerint jót tesz a fejlődésüknek. A növények elhelyezésénél figyelembe kell venni fényigényüket, az árnyékkedvelő fajtákat akár a fürdőszobába is lehet rakni. Azonban az igényeiknek megfelelő gondozást meghálálják - mennyei illatokkal árasztják el a lakást ezek a szobanövények.
(Képek forrása: Getty Images Hungary)
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!