Így lehet 5 fokkal melegebb a lakás fűtés nélkül: 3 egyszerű trükkel
Cúgos helyiségek és vastag ruha? Teremtsd meg az otthon melegét néhány apró, mégis hatásos trükkel!
Nincs annál rosszabb, mint amikor még a lakásban is több réteg ruhára van szükség, hogy ne vacogj egyfolytában. Nem kell feltétlenül ablakcserén és utólagos hőszigetelésen gondolkodnod, mert sokkal egyszerűbb megoldásokhoz is folyamodhatsz, amelyek ráadásul jóval pénztárcakímélőbbek is, mint a felújítás.
Ne feledd, sok kicsi sokra megy! Pár apró trükkel akár öt fokkal is melegebbé teheted az otthonod. Próbáld ki őket, ha már unod a szabadból érkező légáramlatokat!
Huzatos nyílászárók ellen
Télen elég egy pár milliméteres apró repedés, hogy besüvítsen a szobába a szél, és a lakás hőmérséklete jelentősen csökkenjen. Bizonyára ismerős az érzés, amikor már előkerül a szekrényből a csúnya, de igen meleg pulóver, amit a nagyi kötött, valamint a nyuszis mamusz a legvastagabb zokniddal.
Pedig különböző textíliákkal könnyedén kiküszöbölheted otthonod lehűlését. Míg a babák pelenkájánál a légáteresztés az egyik fő szempont, addig az ablakoknál, ajtóknál pontosan ennek ellenkezőjére törekszik mindenki.
A vastag sötétítőfüggönyökkel játszi könnyedséggel teremthetsz cúgmentes menedéket, azonban, hogy a nehéz anyag miatt ne érezd börtöncellának a szobát, válassz meleg tónusokat, például élénkebb sárgát vagy vajszínt.
Ugyanezt a taktikát alkalmazhatod a bejárati ajtónál is. Különösen sokat számít a lakás melegét tekintve, ha bér- vagy társasházban laksz. Utóbbiaknál jellemző, hogy a szigetelés már nem az igazi. Szerencsésebb esetben ez csak huzatot jelent, rosszabb helyzetben van az, akinek a fala esetleg beázik vagy penészesedik.
Hogy ezt mind elkerüld, keresd a barkácsáruházak polcain az úgynevezett szigetelőcsíkokat. Ezeket te magad is könnyedén használhatod, hiszen öntapadósak, így nincs más dolgod, mint méretre vágni, majd a nyílászárók körül felragasztani őket. Pár pillanat alatt kész, nem kerül vagyonokba, mégis segít, hogy az ablakod jobban szigeteljen.
Használd a szivárványt!
A színek befolyásolják mindennapjaidat, közérzetedet, ezért a lakásban is érdemes olyanokat alkalmazni, amelyektől a hangulatod is jobb lesz. Biztosan rémlik az általános iskolás rajzórákról, hogy megkülönböztetünk meleg és hideg színeket.
Előbbiek élénkek, vidámak, ezáltal sokkal bensőségesebbé, otthonosabbá varázsolják a lakást. Ezzel ellentétben a hideg színek hűvösebbek, ugyanakkor nyugtatóbbak is - gondolj csak a kórházi folyosók zöld színére. Lakodat úgy tudod a legjobban felmelegíteni, ha meleg színeket választasz. Itt nem feltétlenül a festésre kell gondolni, hanem a különböző kiegészítőkre.
Tulajdonképpen két legyet ütsz egy csapásra, ha a sok díszpárnát, vastag takarót és pihe-puha szőnyeget sárgás, narancsos, pirosas tónusban választod ki. Így a meleg színek könnyedén érvényesülnek, harmonizálnak az ugyanezen kategóriába tartozó bútorokkal, de túl azon, hogy a hajlékodat stílusossá teszik, nagyon jól melegítenek is.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Párásíts!
Az optimális páratartalom megtalálásával nemcsak az egészségednek teszel jót, hanem - érzetre - a hőmérsékletet is befolyásolhatod. A magasabb páratartalmú levegőt ugyanis sokkal melegebbnek, míg az alacsony páratartalmút hűvösebbnek érezzük.
Egy átlagember számára a 40-60% a megfelelő, mind közérzet, mind egészség szempontjából. Persze, ez nem szentírás, nagyban függ a komfortérzet eltalálása a szoba nagyságától, illetve a lakók életkorától is.
A legegyszerűbben úgy tudod a páratartalmat növelni, ha vízzel teli tálakat helyezel a radiátorok tetejére. Ennél egy fokkal szebb látványt nyújt, ha néhány száz forintos gipsz- vagy kerámiapárologtatókat vásárolsz, amelyet kampóval tudsz rögzíteni a fűtőtestre.
Pár ezer forintért már elektromos változatot is vásárolhatsz, sőt, egyes készülékek maguktól szabályozzák a víz párolgását.
A szobanövények jól kiegészítik a párásítás folyamatát, tehát nem árt, ha minden helyiségben elhelyezel néhányat. Ha ügyesen párásítasz, a fűtésszámla költségét is csökkentheted!
Te hány fokra melegíted fel az otthonod?
OLVASD EL EZT IS!
- trükkök
- spórolás
Biztosítékcsere 20 ezerért?
- felújítás
- rezsicsökkentés
Felezd meg a fűtésszámlát 5 ezer forintból!
- villanyszámla
- rezsicsökkentés