3 zöld növény sötét, párás fürdőszobákba

Egy életteli zöld növény minden helyiséget feldob, az ablaktalan fürdők zord klímáját azonban csak kevesen bírják. Íme, három igazi túlélő!

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Retikül
Top olvasott cikkek

Egy apró, zöld növénynek a legkisebb fürdőszobában is találhatsz helyet, az azonban korántsem biztos, hogy bírja majd a zord körülményeket. Sajnos kevesek olyan szerencsések, hogy fényben úszó, tágas fürdőszobában pancsolhatnak minden este. 

Szerencsebambusz
Buzogányvirág
Vízipálma

Ha a kivételezettek táborába tartozol, növényválasztásnál akkor is számolnod kell a levegő magas páratartalmával. Ha a fürdőszobád apró, illetve ablaktalan is, úgy tűnhet, reménytelen vállalkozás élőlényt telepíteni a sötét helyiségbe.

Pedig bizonyos növények akár ilyen körülmények között is képesek életben maradni, sőt, még pompás zöld leveleket is hajtanak. Napközben hagyd nyitva a fürdő ajtaját, így kapnak egy kevés természetes fényt, vagy, ha biztosra akarsz menni, szerezz be egy kis teljesítményű led lámpát, ami egész nap világíthat a növényednek. Az alábbi zöld levelűeknek ez bőven elég lesz.

Szerencsebambusz

A feng shui által is igen kedvelt zöld szárú az utóbbi időkben hazánkban is nagy népszerűségre tett szert. Nem véletlen, hiszen strapabíró, igénytelen, ráadásul alig pár száz forintért beszerezhető. Mivel a párás helyeket kifejezetten kedveli, a közvetlen napfénytől pedig óvni kell, jól fogja érezni magát a fürdőszobában is.

Akár egyenes, akár csavart szárú bambuszt választasz, a növénynek nem lesz másra szüksége, csak vízre. Mivel azonban ez az egyetlen tápanyagforrása, a víz minőségére fokozottan kell ügyelned, a klóros csapvíz gyorsan tönkreteszi a növényedet.

Ha igazán mutatós dekorációt szeretnél a fürdőszobába, tegyél egymás mellé több szál bambuszt is, akár egyenes és csavart szárúakat vegyesen.

Igénytelen, de gyönyörű szobanövények

Nézegess képeket!

Elolvasom
Tudtad?
A szerencsebambusznak valójában semmi köze nincs a bambuszhoz, ehhez a több méter magasra is megnövő kerti növényhez, az elnevezés valójában csak marketingcélokat szolgál.

Buzogányvirág

A buzogányvirág azon növények közé tartozik, melyekkel te is egészen bizonyosan találkoztál anyukád vagy nagymamád virágállványán. Az itthon igen elterjedt és közkedvelt, nagy, pöttyös levelű változatot manapság már inkább felváltja a kisebb, bokrosabb fajta, mely a modern lakásokban is kifejezetten jól mutat. Trópusi növényről lévén szó, a párás, de napfénytől védett helyeken érzi igazán jól magát, így remek helye lesz a fürdőszobában.

Elég igénytelen növény, így kezdő virágtartók is megpróbálkozhatnak a tartásával, egyetlen hátránya, hogy akár két méter magasra is megnő. Hogy ezt elkerüld, a túl magasra nőtt növényt emeld ki a cserépből, és egy éles késsel darabold fel a törzsét. A külön-külön cserépbe ültetett darabok mindegyike újra fog hajtani. Vigyázz azonban, a buzogányvirágnak minden része, így a nedve is erősen mérgező, a daraboláskor mindenképpen viselj védőkesztyűt!

Vízipálma

Egy dolog biztos: a vízipálmát a nedvességtől nem kell féltened. Akár több centiméteres víz is állhat a földje tetején, akkor sem lesz baja, hiszen ez a növény még egy akváriumba ültetve is képes életben maradni.

A 15 legveszélyesebb szobanövény

Nézegess képeket!

Elolvasom

Bár a közvetlen napfényt nem kedveli, leginkább félárnyékos helyen érzi jól magát, így ablaktalan fürdőben akkor érdemes tartanod, ha egy kevés természetes fény mégis beszűrődik valahonnan. Ha a növény jól érzi magát nálad, nem csupán tavasszal, de akár egész évben hozhatja fehéres-sárgás virágait.

Az idősödő növények hajtásai egy idő után elkezdhetnek barnulni, fásodni. Ezeket a részeket egyszerűen vágd le egy ollóval, hogy a pálma üdébb és zöldebb legyen. Ha szeretnéd szaporítani, a levágott részeket óvatosan nyírd vissza, majd fejjel lefelé állítsd vízzel teli pohárba. Néhány napon belül hajtásokat hoznak, ekkor már elültetheted őket laza, nedves talajba.

Tényleg a mesterséges intelligencia irányít mindent 20 év múlva?

Ha kíváncsi vagy, hogyan formálja át a mesterséges intelligencia az életünket mindezt könnyed, szórakoztató és közérthető módon megközelítve, akkor gyere el előadásunkra, ahol Szily Nóra vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz. Az előadás során kiderül, milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a mindennapjainkban, és hogyan alakíthatja a jövőnket. Gyere el, és tudd meg, mit hoz a jövő!

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. október 24. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

A vízipálma az egyik kedvenc szobanövényed lehet, ha azonban van macskád, kétszer is gondold meg, mielőtt a lakásba telepítenél egyet, a cicák ugyanis egyszerűen odavannak a vízipálmáért, és előszeretettel rágják le a leveleit.

Ezt is szeretjük