Februárban, bár még hideg az idő, ha szeretnéd élvezni tavasszal a szépségeit, el kell kezdeni az előkészületeket a kertben. Ilyenkor nincs túl sok teendő, ám van néhány feladat, amit érdemes elvégezni.
Februári kerti munkák
Mindjárt itt a tavasz, hamarosan rügyezni kezdenek a fák, nyílnak az első virágok. Már most el kell kezdeni a kertben tevékenykedni ahhoz, hogy tavasszal élvezni tudd a gyönyörű kerted látványát.
Megkérdeztük Szőke Tamás kertépítő és fenntartó szakembert, hogy milyen munkákat kell februárban elvégezni a kertben, és mik azok, amelyekkel még lehet várni.
A komposztáló átforgatása
– Ha van, akkor elsősorban érdemes a komposztálónk átforgatásával és átrostálásával kezdeni, és fagymentes időben, az ágyásokban elteríteni és kicsit bedolgozni a talajba. Így fel lehet készülni a következő év zöldhulladékának megfelelő rétegzésére a komposztálóban, és nem mellesleg hasznosul a korábbi munka az egyik legértékesebb tápanyag útján.
Ezután jöhetnek a metszések, amiknek nyesedékét, a fás részeket a kipucolt komposztáló aljára érdemes tenni, amire majd mehet vissza az, ami még nem bomlott le teljesen a tavalyiból. Ezzel biztosítható a komposzt megfelelő flórája, lebontó baktériumai és gombái.
Lemosó permetezés
– Februárban már lehet gondolkodni a lombhullató fák és cserjék tavaszi lemosó permetezésén. Ez inkább a hónap második felében érdekes, mert akkor ideális, ha a nappali hőmérséklet már legalább 10 fok fölé kúszik stabilan.

Fotó: Emilija Manevska / Getty Images Hungary
Metszés
– Metszéskor nagyon fontos a megfelelő szerszám és a megfelelő munkavédelem. Lehetőleg minél élesebb vágószerszámokkal kell dolgozni, metszőollóval, ágvágóval, fűrésszel. Ha van lehetőség rá, akár két fa között jobb fertőtleníteni az eszközöket, hogy véletlenül se fertőzzék össze a növényeket. Egy szobai kézi permetszóróba töltött, hígított fertőtlenítőszer tökéletes erre.
Akármilyen metszésről van szó, alapvetően a célja termés- és virágmaximalizálás, az egészséges korona fenntartása, ennek érdekében a megfelelően szellős és laza, de természetes lombkoronaforma biztosítása.
El lehet ilyenkor kezdeni a fák és cserjék metszését. A díszfák alakító metszését, a lombkorona-lazítást és -ritkítást, -ifjítást, méretcsökkentést, karbantartó metszést, vagyis a beteg, elszáradt részek eltávolítását érdemes most, közvetlenül a keringés elindulása előtt elvégezni.
A nagyobb, körülbelül 7 centiméter átmérőnél vastagabb vágási felületeket sebkezelővel le kell kezelni, mivel a növény önerejéből még nem képes hamar bezárni. Ezzel megakadályozható a gombák és kórokozók bejutása.
Kivételek a kora tavasszal virágzó fák, amiket közvetlenül virágzás után érdemes visszavágni. Ilyenek például a vérszilva, a babarózsa vagy a japánfűz és a magnólia.
A gyümölcsfák termőre metszését is érdemes februárban elvégezni, mert később, ha beindul a tavasz, már nehéz vele lépést tartani a teendők elvégzésében. Kivétel ez alól a csonthéjasok, a barack, szilva, mandula, dió, mert ezek érzékenyebbek ilyenkor a fertőzésekre. Minél közelebb van a virágzáshoz, annál jobb, a diót viszont csakis a termés beérése után, augusztus-szeptember környékén lehet visszavágni. Van egy régi mondás, hogy március 10. előtt ne nyúlj hozzá, de oly régi ez, már más az időjárás, nehéz manapság ilyen ökölszabályokkal időpontokat belőni. A sebkezelés viszont a gyümölcsfáknál is elengedhetetlen.
A díszcserjéknél ugyanazok a szabályok vannak, mint a díszfáknál. Minden elszáradt vagy beteg részt le lehet vágni, a kevésbé érzékeny vagy nyáron virágzó cserjéket bátran lehet alakítani. Érdemes a többségüket kicsit visszavágni, szellősebbé tenni az ágrendszert a dúsabb virágzás érdekében. A rózsaloncok, a bugás hortenzia, a cserjés hortenzia, a lilaakác metszése történhet így. Kivételek a tavasszal az egyéves hajtásokon virágzó, mint például az aranyvessző, az orgona, a törpemandula és pár, a hidegre érzékeny növény, amelyeket csak a fagyok elmúltával kell metszeni. Ide tartoznak a rózsák, vagy a kerti hortenzia, valamint a levendula. Ezeket rügyfakadás után érdemes metszeni, ha már látni, hol vannak a rügyek.
Az évelők elhalt, visszaszáradt részeit el lehet, és kell is távolítani, és a díszfüveket is most lehet visszavágni.
Ültetés
– Ültetni valójában konténeres vagy földlabdás növényt bármikor lehet, ha nem fagyott a föld, de ilyenkor még nem ajánlott, érdemes vele várni. Ez alól a szabad gyökeres növények a kivételek. Ha kint még nem is, de bent a szobanövényeket egész nyugodtan át lehet ültetni ilyenkor, sőt valójában ez az egyik legjobb időpont erre.
Palántázás
A hobbikertészek
még ne palántázzanak, csak a profik! Melegházban el lehetne kezdeni ugyan, de utána sokkal valószínűbb a kudarc, és a kiszoktatás is idő- és munkaigényes, szóval palántázást én még nem javaslok
– mondja a kertész.

Fotó: DESPITE STRAIGHT LINES (Paul Wil / Getty Images Hungary
– Ilyenkor az ágyások takarításánál még lehet hagyni nagyobb kupac leveleket a bokrok tövében vagy eldugottabb zugokban, nehogy véletlenül felzavarjunk egy áttelelő sündisznót, aki nagyon hasznos kis lakója a kertünknek.
Februárban még nem szabad megfeledkezni a madáretetők és itatók ellenőrzéséről sem.
Hogy hívják ezt a színes madarat? Sokan nem tudják a választ, pedig a kertben is ott vannak
A kertekben látható madarak egy részét télen is megfigyelheted, ebből a kvízből kiderül az is, hogy mennyire ismered őket.
Elolvasom
(Képek: Getty Images Hungary)