Fertőtlenít, tisztít, és elpusztítja a penészt - Mi az?

Egyre többen használják a háztartásban is az ezüstkolloidot. Eláruljuk, miért érdemes.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az ezüstkolloid széles körű alkalmazása az orvostudományban, valamint a mindennapokban korántsem új keletű. Már az ókori rómaiak is ezüstből készült csövek által fertőtlenítették ivóvizüket, sokáig pedig az első számú antibiotikumnak számított.

Bár hivatalosan nem bizonyított, ma is sokan hisznek benne, hogy egyfajta csodaszerről van szó, mely kiváló fertőtlenítő és mikrobaölő tulajdonságának köszönhetően számos betegséget gyógyít, és az immunrendszerre is áldásos hatással van.

Mellékhatásai a vizsgálatok szerint nincsenek, egyedül az úgynevezett argíriától, vagyis a bőr szürkéskék, visszafordíthatatlan elszíneződésétől lehet tartani, ez azonban korszerű, alacsony koncentrációjú készítményeknél még akkor sem jelent veszélyt, ha például valaki naponta több mint 15 litert fogyaszt el a vízben feloldott ezüstrészecskékből.

Ha vannak aggályaid, és belsőleg nem szeretnéd alkalmazni a készítményt, a takarítás során is bevetheted, fertőtlenítő hatásának köszönhetően ugyanis szinte bármelyik helyiségben hasznos segítőtársad lehet.

Erre jó otthon az ezüstkolloid

Mikrobaölő hatásának köszönhetően az ezüstkolloid általános fertőtlenítőszerként is alkalmazható, a lakásban előforduló baktériumok, illetve gombák - például penész - hatékony ellenszere.

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Rendszeres használatával megakadályozhatod a láthatatlan kórokozók megjelenését, ráadásul bio tisztítószernek számít. Szinte minden helyiséget takaríthatsz vele, átmoshatod a hűtőt, a csempéket, de a WC-kagylót, zuhanytálcát vagy épp a billentyűzetet is fertőtlenítheted vele. A könnyen penészesedő felületeket is érdemes ezüstkolloidos tisztítószerrel áttörölni, többek között a szilikonos tömítéseket és a fugákat.

Természetes tisztítószerek a konyhából

Nézegess képeket!

Elolvasom

Megelőzheted használatával, hogy a cipők vagy a ruhák kellemetlen szagúvá váljanak a baktériumok miatt, emellett például a növénygondozásban is segít: megelőzi a növények betegségeinek kialakulását, késlelteti a rothadást, érdemes például a vágott virágok vizébe is tenni belőle, ha szeretnél hosszabb ideig gyönyörködni bennük.

Veszélyes tisztítószerek

Ha nem szeretnéd komoly kockázatoknak kitenni magad vagy családodat, figyelj nagyon, mi van a tisztítószerek címkéjén!

Milyen formában használd?

Ha szeretnél spórolni, érdemes beszerezned az ezüstkolloid háztartási változatát, mely emberi fogyasztásra nem alkalmas a szemcsék nagyobb mérete miatt, ugyanakkor akár literes kiszerelésben is kapható. Mindemellett léteznek olyan speciális háztartási szerek is, melyek fő alkotóeleme az ezüstkolloid, bár ezen kívül más természetes szereket is tartalmaznak. Ha nem ilyet veszel, a háztartási ezüstkolloidot töltsd szórófejes flakonba a legegyszerűbb alkalmazás érdekében.

Ezt is szeretjük