Te mennyi pénzt kaphatsz a kormánytól idén? Itt nézheted meg a pontos összeget!
Enyhébb feltételek és komolyabb milliók jönnek.
Szinte már mindenki tudja, hogy a tavaly július 1-jével bevezetett egyösszegű, vissza nem térítendő lakáscélú támogatás, a családok otthonteremtési kedvezménye, vagyis a csok január 1-jétől jóval kedvezőbb feltételekkel igényelhető.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, vagyis az Emmi háttérintézménye, a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet a csalad.hu portálon ismerteti az új otthonteremtési program részleteit, a családosoknak vagy a gyerekeket vállalóknak szóló tájékoztató tartalmazza a kedvezmény igénybevételének feltételeit, így itt érdemes tájékozódnod akkor is, ha azt szeretnéd tudni, a jelenlegi feltételekkel te mennyi támogatást kaphatsz idén.
Fontos tudni azonban, hogy portálon a tájékoztatók a támogatások igényléséhez szükséges alapvető információkat tartalmazzák, az viszont csak a hitelintézeti elbírálás után állapítható meg, hogy valaki jogosult-e valamely támogatási formára.
Az új programmal kapcsolatos konkrét kérdésekkel emellett már hívható az Emmi 06-1-795-31-68 telefonos ügyfélszolgálata, illetve az igénylők már felkereshetik a pénzintézeteket, tájékozódhatnak, és beadhatják kérelmüket is.
Fontos, de pozitív változásokra kell számítani
A legfontosabb változások között szerepel, hogy a lakóingatlanok energiahatékonysági szintjét a jövőben nem kell figyelembe venni a kedvezmény összegének megállapításánál, eltörlik továbbá az ingatlanokra előírt 160 négyzetméteres felső mérethatárt, ami azt jelenti, hogy az ennél nagyobb hasznos alapterületű ingatlanokra is igényelhető lesz a csok.
Januártól a külföldön szerzett biztosítási jogviszony is beleszámít az előírt fél éves biztosítási időszakba, amivel azt kívánják elősegíteni, hogy a külföldön munkát vállaló fiatalok hazatérve le tudjanak telepedni.
Az előre vállalt gyermekek esetében elegendő, ha csak az egyik szülő 40 év alatti, emellett a változások közé tartozik, hogy az igénylésnél már nemcsak a 16, hanem a 20 év alatti eltartottakat is figyelembe lehet venni, felsőoktatási továbbtanulás esetén pedig a 25 év alattiakat is.
A használt lakóingatlanok vásárlása vagy bővítése esetén járó csok alapösszege 10%-kal emelkedik, így egy gyermek után 550-660 ezer forint, két gyermek után 880 ezer-1,43 millió, három gyermek után 1,32-2,2 millió, négy vagy több gyermek után 1,76-2,75 millió forint jár.
Három gyerek esetén nagyon komoly összeg járhat
Az újonnan épített vagy vásárolt lakóingatlanok esetében a kedvezmény egy gyermek esetén 600 ezer forintra nő, két gyermek esetén 2,6 millióra, míg három vagy több gyermek esetén 10 millió forintra.
Az új lakóingatlant építő vagy vásárló családok közül azoknál, akik jelenleg három vagy több gyermeket nevelnek, illetve a jövőben - a meglévő gyermekeket is figyelembe véve - legalább három gyermek felnevelését vállalják, a normál szabályokhoz képest többletkedvezményekről is szó van.
Eszerint akár három gyermeket is lehet majd előre vállalni, aminek határideje tíz év lesz. Ez a határidő akkor is, ha a meglévők mellé csak egy vagy két gyermeket vállalnak, de ezzel a gyermekek létszáma eléri a legalább hármat.
Azokat a gyermekeket is figyelembe lehet venni a kedvezmény összegének megállapításánál, akik után korábban már igénybe vettek csokot vagy a szocpolt, de a korábban kapott támogatás összegét a 10 millió forintos kedvezményből le kell vonni.
A megvásárolandó új lakásnak legalább 60 négyzetméternek, míg családi ház esetén legalább 90 négyzetméternek kell lennie. Nem feltétel, hogy az igénylőnek vagy családtagjainak ne legyen meglévő lakástulajdona vagy haszonélvezeti, használati joga a kedvezmény igénylésekor.
Szörnyű, hogy gyerekek ilyen helyeken élnek: nézd meg a szívszorító képeket!
Nézegess képeket!
ElolvasomAz érintett háromgyermekes családok az általuk felvett lakáscélú kölcsönhöz kedvezményes állami kamattámogatást is igényelhetnek, a kamattámogatás maximális időtartama 25 év, és legfeljebb 10 millió forint kölcsönösszegig igényelhető.
Így akarják kiszűrni a visszaéléseket
A csok bővítésével egyidejűleg ugyanakkor - a visszaélések kiszűrése érdekében - több plusz feltételt is beépítettek rendszerbe, ezek közé tartozik például a büntetlen előélet vagyon elleni bűncselekmények tekintetében.
A három- vagy többgyermekes, új ingatlant építő vagy vásárló családoknál a feltételek közé tartozik, hogy az igénylő nem szerepel a Központi Hitelinformációs Rendszerben, továbbá az igénylést megelőzően legalább két évig folyamatosan biztosított volt, ezen belül pedig minimum az igénylést közvetlenül megelőző 180 napban keresőtevékenységet is végzett. A tájékoztatás szerint ebbe nem számít bele a közfoglalkoztatás.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- NAV
- lakás- és pénzügyek
Bárkit feljelenthet a NAV-nál a szomszéd, ha ezt csinálja otthon
- fotó
- társasház