Így lesz a 24 négyzetméterből csodás lakás: előtte-utána képeken a változás
Rá sem lehet ismerni az 1960-as években épült sötét, egyhangú kislakásra a felújítás után.
A helyiségek átrendezésével teljesen más képet kapott ez az apró ausztrál lakás, ahol az alaprajzot is átrendezték. Praktikus ötletek seregét vetették be, amivel igazán dekoratív és kényelmes tér lett a helyiségből.
Így rendezték be és alakították át az apró lakást
Az 1960-as években Sydney Rushcutters Bay nevű lakóövezetében épült apartmanépület egyik 24 négyzetméteres lakását alakította át teljesen a Never Too Small nevű cég. A neves lakberendezők által felújított apró lakásokat, stúdiókat bemutató sorozat ausztrál darabja is remekül példázza, mennyi mindent ki lehet hozni kis helyből is. A Boneca apartman nevet viselő lakás eredetileg teljesen másképp nézett ki. Belépve rögtön a konyha fogadta a lakókat, a nappali pedig egyben hálószobaként is funkcionált.
Ezen változtattak először az átépítés során, különválasztották a nappalit és az alvórészt, az alvófülkét pedig egy tolóajtóval választották el a lakás többi pontjától. A különálló hálórész így nem látható, ugyanakkor anyagának és rácsos szerkezetének köszönhetően átengedi a fényt a nappaliba. A hálóban az ágy mellett egy beépített polc szolgál a legfontosabb dolgok elhelyezésére, a világításról a polcba beépített lámpa gondoskodik Az ágy aljában található fiókok pedig kitűnőek egyéb dolgok tárolására. Még több remek tárolótippet itt találsz.
Helyspórolós tükkök
A fürdőszobába egy rejtett ajtón keresztül lehet bejutni, ami teljesen beleolvad a falba, és nem foglal extra helyet. Míg magában a fürdőben egy beépített gardróbszekrény miatt tágasabbnak tűnik a tér. A szürke színű csempék jól kiegészítik a fapadlót, a beépített lámpák pedig a luxusérzést emelik.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A teljes alakos tükör szintén nagyobbnak tünteti fel a helyiséget. A konyhában csak a legszükségesebb eszközök vannak jelen, egy hűtő, a sütő, a beépített mosogató és evőeszköztartó. Míg más konyhai eszközök a beépített szekrény többi polcán kaptak helyet. A teljes felújítást bemutató videó az alábbi linken tekinthető meg.
Ez a falatnyi lakás tágasabbnak hat, mint sok többszobás: érdemes ellesni a trükköket
Egy pici tér is hathat tágasnak, ha jól rendezik be.
Elolvasom(Képek forrása: YouTube)
OLVASD EL EZT IS!
- lakberendezés
- fürdőszoba