4 csodaszép növény sötét lakásba
Igénytelenek, árnyékos helyen is jól tarthatók, ráadásul gyönyörűek. Négy növény, mely szívesen költözik a lakásba.
Az északi fekvésű lakásokban a szobanövények csak sínylődnek, és megfelelő mennyiségű fény hiányában könnyen elpusztulhatnak. Ha a te lakásod sem a legalkalmasabb a növénytartásra, válassz olyan fajtákat, melyek kifejezetten szeretik a félárnyékos helyeket.
A virágkötők kedvence: sarlós aszparágusz
Erőteljes növekedésű kúszócserje. Levélszerű hajtásai sötétzöldek, szélesebbek és hosszabbak, mint a közismert aszparáguszéi. Előfordulása trópusi éghajlatú területeken, őserdőkben jellemző. Őshazája Afrika és Ázsia. Termése nagyon dekoratív, gömbölyű, piros bogyó.
Sajnos a növény minden része mérgező, így gyerekek számára nehezen elérhető helyre, például egy magas állványra tedd. Szép formájú levele miatt a virágkötők gyakran alkalmazzák különleges csokrok készítéséhez.
Hogyan tartsd?
Közepesen vízigényes, elég két-három naponta egy kevés vízzel megöntöznöd. Fényigénye is közepes: a félárnyékot kedveli, a direkt napfényt viszont egyáltalán nem bírja. Szobahőmérsékleten érzi jól magát, de kissé hűvösebb helyen is eléldegél. Fagyérzékeny növény, ezért még véletlenül se felejtsd a balkonon. A növény tőosztással és magról egyaránt szaporítható. Nyári hónapokban öntözd gyakrabban, és tápoldatozd is rendszeresen.
Egy kúszó szépség: kúszóka
Gyorsan fejlődő, mutatós kúszócserje, támaszték nélkül csüngő ámpolnanövény, hazája Ausztrália. A szőlőfélékhez tartozik. Hajtásai felemelkedők, majd lecsüngők, rozsdabarnák, lágy szőr fedi őket, és kinézetükben nagyon emlékeztetnek a szőlőre. A 8-12 centis levelek különleges formájúak, tojásdad-alakúak, sötétzöldek, fonákjukon világosabbak, ereik mentén vöröslők. Pici virágai szintén zöldesek. A termése kicsi, kerek, kékes bogyó.
Hogyan tartsd?
A kúszóka nem szereti a nagyon száraz szobalevegőt, ezért a fűtési szezonban gondoskodj a megfelelő párásításról. Közepes fény- és vízigénnyel rendelkező növény. Szereti az árnyékos lakásokat, az erős napfényt viszont nem viseli el. Hajtásdugványokkal szaporítható.
Egy üde jamaicai szépség: nyíllevél
A nyíllevél hazája Jamaica, Haiti és Mexikó. Lúdtojás-alakú és hasonló méretű, üde zöld levelekkel, valamint kúszó hajtásokkal rendelkező növény, mely sötét lakásokban is egyenletesen fejlődik. A kontyvirágfélék családjához tartozó, különleges küllemű szobanövény akkor is az otthonod éke lehet, ha északi fekvésű a lakásod. Sőt, az erős fény kimondottan az ellensége.
Hogyan tartsd?
Nem fényigényes, vízigénye közepes. Hajtásdugványai vízben három-négy hét alatt meggyökeresednek. A növény széles leveleit kedvelik a levéltetvek, így már jó előre gondoskodj speciális irtószerről. Nem bírja a forró, száraz környezetet és az erős napfényt sem. Lombozatát tiszta, langyos vízzel időnként permetezheted. Ügyelj arra, hogy ne öntözd túl.
A pletykafélék rokona: kommelina
A kommelinafélék családjához tartozó, Afrika trópusi részéről származó növény, a kommelina szintén jó választás, ha fényszegény a lakásod. A közismert pletykafélék közeli rokona nem kúszónövény.
Levelei levélrózsát alkotnak, melynek közepén tömött fejecskében nyílnak a kedves kis fehér virágok. Ezek aprók és jelentéktelenek, de a belőlük fejlődő borsó nagyságú, élénkpiros bogyótermés gyönyörű látványt nyújt, és képesek akár nyolc-tíz hétig is díszíteni a szobát.
Hogyan tartsd?
A bogyóból kifejlődő magvak csíraképesek, növénnyé nevelésük szobai körülmények között is lehetséges. Vízigényes fajta, így szereti, ha mindennap öntözöd, ha lehet, akkor lágy vízzel.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A növényre jellemző a tápanyag-ellátási zavar. Ezt több kedvezőtlen hatás kiválthatja, a túlöntözés éppúgy, mint az, ha hagyod kiszáradni. De a talaj nitrogén-, vas- vagy mangánhiánya, esetleges mészgazdagsága sem tesz jót neki.
Cikkünk megírásában a Szobanövények című könyv segített.
OLVASD EL EZT IS!
- lakás
- fény
4 könnyen tartható futónövény sötét lakásba
- szerelem
- feng shui