Te mit vinnél magaddal a következő 10 évre?

Nemrégiben különös felfedezést tettem. Döbbenetest, ijesztőt, mégis valahol nosztalgikus hangulatba hozót, ami figyelmeztetett is valamire. 2014 szeptemberében kerek tíz éve volt annak, hogy vidékről Budapestre kerültem.

Abban az évben kezdtem a tanulmányaimat az ELTE bölcsességet sugárzón magasló falai közt. 18 éves voltam. Emlékszem, mennyi izgalommal és félelemmel tekintettem előre: a fővárosban tölteni a napjaim, egyetemistának lenni, kollégiumban lakni. Gyorsan megszerettem, de persze mindig örömteli volt hazautazni vidékre, ahogy ma is az - csak annyi történt, hogy közben elröppent tíz év, és most már nem 18 évesen váltom meg a vonatjegyem a Nyugati pályaudvaron, hanem 28 évesként, és bizony a diákkedvezményemnek is régen lőttek.

Egy szó, mint száz, tíz év eltelt, amióta itt élek Budapesten, és azt hiszem, életem egyik legfontosabb évtizedén vagyok túl. Ez volt ugyanis az a tíz év, amikor tizenéves, frissen érettségizett lányból felnőtt nő lettem, aki dolgozik, aki rendezgeti a kis életét, albérletben lakik, és aki néhány éven belül, ha Isten is úgy akarja, feleség és anya lesz. Voltaképpen csak most jön a java. Hogyan kezdjek neki?

Ami jó és hasznos útravaló lehet nekem a jövőre nézve, azt mind egy nagy, képzeletbeli bőröndbe sűrítem, színes emlékek tömkelegével, tanulságokkal együtt. Gondosan bezárom majd, és végül még a nevem is ráfüggesztem gondolatban, szép, dőlt betűkkel egy cetlire, hogy el ne vesszen. A fent soroltak mellett két fontos dolgot még mindenképpen besűrítek a bőröndömbe. Az egyik, hogy tíz év valójában nem is olyan hosszú idő. Hiszen olyan élesen emlékszem az első napjaimra az egyetemen, illetve Budapesten, mintha csak tegnap lett volna, és egyszerűen el sem hiszem, hogy már ennyi idő eltelt azóta, hogy ide jöttem.

A másik talán még ennél is fontosabb dolog, ám az elsővel szorosan összefügg. Ha ez a tíz év ilyen gyorsan elröppent, bizony, a többi néhány tíz év is, ami ezután következhet az életemben, ugyanilyen gyorsan el fog röppenni. Sőt, úgy gondolom, az idő kereke egyre gyorsabban fog forogni, ahogy múlnak az esztendők. Ezt már most is érzem. Persze minden év 365 napból áll, kivéve a szökőéveket, de valami furcsa és valahol nagyon gonosz varázslat folytán mégis egyre gyorsabban telnek a napok.

Az úti csomag készen áll. Mielőtt viszont elindulnék a következő tízesztendők felé, a már most is telepakolt képzeletbeli bőröndömet azért mégis kinyitom még egy pillanatra. Hogy mit teszek bele? Még valamit, amit nemcsak nekem, de minden embernek magával kellene vinnie saját bőröndjében. Egy emlékeztetőt, ami majd alkalomadtán kezembe kerülhet: szalad az idő, ezért jól kell élni. Jól, vagyis sok mosollyal, optimizmussal, jó szívvel, a lehető legkevesebb stresszel, amit persze kivitelezni nehéz, de ha az ember nem a stresszforrás felől, hanem maga felől közelíti meg a kérdést, azaz könnyebben próbálja venni a dolgokat, máris elérhetőbb. Ezek mellett finom ízeket kóstolni, gyönyörködni a dallamokban, rácsodálkozni a világ szépségeire, kirándulni, menni, mozogni, ölelni, szeretni - vagyis örömre vadászni mindennap, tudatosan. Mert azt még a legborongósabb napokban is megtalálni, apróságokba rejtőzve.

• Lélekprojekt