4 jel, hogy betegesen sorozatfüggő vagy! Ne aggódj, van megoldás

Sorozatokat minden ember néz vagy nézett, még azok is, akik azt mondják, jó ideje elzárták a készüléket a padlásra, nincs rá többé szükségük.

A tévécsatornák már gyerekként rászoktatnak bennünket a sorozatokra. Én is vártam az estéket, amikor valamelyik híres magyar rajzfilmet, bábfilmet vetítette a Magyar Televízió. Tízéves voltam, amikor megérkezett hozzánk a rajzfilm-filmsorozat-rajzfilm felosztással egy Walt Disney-összeállítás - gyerekként valódi ünnepnapnak érezhettük a hét utolsó napját. 

Már ekkor megtapasztalhattam, hogy a sorozatok egyfajta állandóságot hoztak az életembe, és ott volt az örömteli várakozás érzése, ami pozitív dolog, de az már nem, hogy hisztiztem, ha bármilyen esemény miatt le kellett mondanom a vasárnapi Walt Disney-délutánról.  

A szüleimmel és a testvéremmel családi programként együtt néztem a Szomszédokat, a Lindát vagy a Kisvárost, meg a külföldi sorozatokat, A klinikát, később a Dallast is. Ezekből többnyire nem maradt ki egy rész sem, hiszen hetente egyszer, esténként adták őket, gyerekként ilyenkor nem volt más elfoglaltságom, mint hogy pizsamában leüljek a képernyő elé.

Gimnazistaként már más volt a helyzet: egyre több sorozat közül lehetett válogatni. Egyik barátnőm lelkesen gyűjtött minden információt a kedvenc szériájáról, illetve annak szereplőiről, még én is vagdostam ki neki a képeket az újságokból. Egyszer aztán váratlanul közölte, ne hozzak többet. Azt mondta, már nem érdekli annyira, mert úgy érzi, képzeletbeli emberek uralkodtak el az életén, akikhez nincs is semmi köze. Az nem lehet, hogy a sorozat kezdési időpontjához igazítja az életét és lemond például egy baráti találkozót a Jóbarátok miatt.

Ma már magunk döntjük el, hogy mikor és hány részt nézünk meg a kedvenc szériánkból, nincsenek időkorlátaink, ugyanakkor beleeshetünk abba a csapdába, hogy nem bírunk leállni, és órákra a tévé előtt ragadunk.

Ahhoz is könnyen hozzá lehet szokni, hogy esténként egy sorozattal lazítsunk. Jó darabig néztem A Grace klinikát, mert biztosan volt benne olyan szomorú vagy romantikus jelenet, amit meg lehetett könnyezni, így könnyen ki tudtam adni a napközben felgyülemlett feszültséget. Egy idő után aztán leálltam, mert rájöttem, most már károsan töltöm a szabadidőmet. Hogyan?

Feszült és nyugtalan voltam, ha egyik este nem volt időm a sorozatot nézni, ami miatt nem aludtam jól, sőt, sokszor a következő napon is bal lábbal keltem. 

Ha csak egy részt akartam megnézni, abból minimum kettő lett, még akkor is, ha csak éjfélkor kerültem ágyba.

Amikor az új részekhez nem készült még el a magyar verzió, pedig időm lett volna rá, hogy megnézzem őket, azt hatalmas tragédiaként éltem meg.

Bizonyos internetes oldalakat napokig nem néztem, nehogy spoilerbe fussak.

Sorozatokat azóta is nézek, de többet csak ősszel és télen, amikor amúgy is hamar sötétedik, és jóleső dolog plédbe burkolózva és egy bögre teával bevackolni magam a tévé elé, de ma már nem vagyok a rabjuk, meg bírok állni egy résznél.

• sorozat
• függőség
• Lélekprojekt