Kiderült, ki nyerte a Femina Ovitündér pályázatát!

A Mezőkeresztesi Harmatcsepp Óvoda Katica csoportját varázsolják majd el az ovitündérek!

2014. április 7-én hirdettük meg a Femina Ovitündérek Akcióban pályázatunkat, melyben felajánlottuk, hogy a jelentkező ovis csoportok közül egyet kisorsolunk, és a termét csinosabbá varázsoljuk. A felhívás sikere minden elképzelésünket felülmúlta: már az elindítás napján az ország minden pontjából záporozni kezdtek a pályázatok szerkesztőségünkbe!

Felsorolni is nehéz lenne a sok várost és falut, de kaptunk levelet Budapestről, Berettyóújfaluból, Mezőberényből, Hódmezővásárhelyről, Monorról, Hajdúdorogról, Szegedről, Gárdonyból, Kaposvárról, Etyekről, Tabról, Jászladányból és Sződligetről is. Közel félezer ovis csoport küldte el a Femina Ovitündérének címezve szívhez szóló kérését, hogy segítsünk abban, miként lehetne a kis óvodásoknak élhetőbb színteret biztosítani, akár egy szép játszószőnyeggel, növényekkel, könyvekkel vagy játszósarokkal. 

Bevalljuk, megható volt látni, hogy ennyi anyukát, óvó nénit, óvodavezetőt, sőt, polgármestert elértünk és megmozgattunk a pályázattal, ráadásul a jelentkezéseken keresztül lehetőségünk nyílt több ezer csöppség mindennapjaiba bepillantani, még ha csak egy levél, fotó erejéig is. Ám sajnos bármennyire is szeretnénk, még a Femina Ovitündére sem tud az összes jelentkező csoportnak segíteni - ahogy az a kiírásban is szerepelt, a szerencsére bízzuk majd a választást.

Április 30-án megtartottuk a sorsolást és örömmel jelentjük be, hogy a Mezőkeresztesi Harmatcsepp Óvoda Katica csoportja nyerte óvodacsinosító jótékonysági pályázatunkat. Nagyon örülünk, hogy a szerencse is most egy olyan ovinak kedvezett, aki valóban rászorul. Május 29-30-án szorgoskodnak majd a tündérkezek, hogy elvarázsolják az óvoda kis lakóit, melyről természetesen képes beszámolóban is hírt adunk majd. Addig is  néhány kép a nyertes óvoda beküldött pályázatából.

Ütött kopott bútorok a közösségi szobában
Elhasznált bútorok
Az óvoda udvara

Nagyon örülünk annak, hogy az akció nemcsak az óvodákat, hanem a Femina partnereit is megmozgatta: sokan a felhívás terjesztésében segítettek nekünk, számos helyről pedig felajánlásokat kaptunk az óvoda számára.

Továbbra is örömmel fogadjuk, ha valamely cég, vagy magánszemély szeretne csatlakozni az akciónkhoz. Minden adományozót arra kérünk, hogy előzetesen egyeztessen az Ovitündér segítőivel az ovitunder@feminamedia.hu e-mail címen vagy a +36 1 288 7071-es telefonszámon. Az adományokat május 15-éig várjuk a Femina.hu budapesti szerkesztőségébe.
Köszönjük szépen a gyerekek nevében is!
Ezt is szeretjük