Csillapítja a fájdalmat, nyugtat, és erősíti az immunrendszert

Úgy tartják, legalább 20 másodperc kell belőle, hogy a szervezetben elegendő oxitocin, dopamin és szerotonin szabaduljon fel ahhoz, hogy megnyugodjunk, csillapodjon bennünk a félelem, biztonságban érezzük magunkat, és minden porcikánkat átjárja egy elsőként talán gyerekkorunkból ismerős meleg, szeretetteljes érzés, a békéje annak, hogy védve, ölelve vagyunk.

Az ölelés nem csupán a szerelem és az anya-gyermek kapcsolat tekintetében jelent elemi szükségletet, de a kötődés, a bizalom és az egymás iránt érzett felelős szeretet olyan alapvető, ősidőktől fogva létező megnyilvánulása, melynek a tudósok szerint fajunkra nézve is komoly civilizációs hatásai voltak és vannak - bár nem kizárólag az embernél létezik a meghitt közelség ilyenfajta kifejeződése, úgy vélik, szervesen hozzájárult a hozzá köthető komplex érzelmi és kötődési rendszert feltételező, fejlett szociális hálózótok létrejöttéhez.

Az ölelést, csakúgy, mint az érintést, nem véletlenül tartják olyan fontosnak csecsemő-, illetve kisgyermekkorban - sőt, már a születés utáni első másodpercekben is -, alapvető szükség van rá a kötődés kialakulásához, csakúgy, mint a fizikai, a mentális és az érzelmi fejlődés biztosításához. Hiánya vagy megléte a teljes felnőtt életet meghatározhatja, mint ahogy persze az is, van-e részünk benne akkor is, ha már nem vagyunk gyermekek.

Bár az említett 20 másodpercnek tudósok szerint már igen komoly terápiás hatása van, különösen, ha nemcsak tartama hosszú, de mennyiségileg is gyakori, sokszor ennél kevesebb is elég ahhoz, hogy gyógyító erővel bírjon, mind a testre, mind a lélekre. Számos kutatás bizonyította, milyen csodálatos is mindaz, ami hatására végbemegy, amellett ugyanis, hogy lelki megnyugvást ad, képes pillanatok alatt csökkenteni a pulzust és a vérnyomást, csillapítani a fizikai fájdalmat, erősíteni az immunrendszert, és hatalmas tartalékokkal tölteni fel az embert.

És bár semmi sem hasonlítható ahhoz, ha olyasvalakit ölelsz meg, aki a szívednek legkedvesebb, szintén kutatások által bizonyított, hogy az ölelés vágya olyan erős, hogy akár az is csillapíthatja a legbelsőbb félelmeket, ha valaki csupán egy plüssmackót szorít erősen magához. Nem véletlen az sem, hogy sokak szerint fákat ölelni is gyógyító és harmonizáló hatású, a pozitívumok egy része, például a vérnyomás és a stressz csökkenése pedig olyankor is érvényesülhet - egy, az Észak-karolinai Egyetemen végzett kutatás szerint legalábbis -, ha olyan emberek ölelik meg egymást, akik korábban sohasem találkoztak.

Talán ennek is köszönheti máig tartó népszerűségét a Free Hugs, vagyis ingyen ölelések mozgalom is, melynek önkénteseivel szinte mindenki találkozott már legalább egyszer, még ha csak egy furcsálló tekintet vagy távoli mosoly erejéig is. Bár sokan különcök ködös ideájának vagy épp csak divathóbortnak tekintik, a kezdeményezés célja szívmelengető, csakúgy, mint a létrejöttéről szóló anekdoták. Sokan 2001-hez és Jason Hunter nevéhez kötik eredetét, akit édesanyja bátorított arra halála előtt, mutassa meg a lehető legtöbb embernek, hogy fontos, sokan pedig az ausztrál Juan Mannhoz, aki 2004-ben vette először kezébe a mára ikonikussá vált Free Hugs táblát.

Miután az első 15 percben sokan furcsán vagy épp átnéztek rajta - a mozgalom ellentmondó fogadtatását példázza, hogy volt időszak, illetve vannak ma is helyek, ahol be volt vagy van tilva -, egy idős hölgy ment oda hozzá, aki elmesélte neki, aznap reggel vesztette el a kutyáját, pont az évfordulóján autóbalesetben elhunyt, egyetlen lánya halálának, így nem is hinné, mekkora szüksége lenne egy ölelésre. A férfi ezután féltérdre ereszkedett, hogy át tudja karolni az aprócska nénit, megölelték egymást, majd mikor elengedték, csak mosolyogtak.

Oly sok minden benne lehet egyetlen ölelésben: a gyermekkor anyaillatú ölelései, szerelmek óvó, barátok vigaszt nyújtó karjai, vagy a szelíd melegségű emlékek azok öleléséről, akiket már nem ölelhetünk, vagy csak nem merünk, hiszen olyan törékenyek.

Mintha minden ölelés egy megérkezés volna, túllépve sérülékeny kis testünk határain egy másik szívhez, egy másik lélegzethez és lélekhez, a teljesség töredékében is szent bizonyosságához, hogy van helyünk, jó helyünk, nem vagyunk egyedül, nem vagyunk magányos, csak épp az egész életünk során vágyott és kutatott egységből időről időre kiszakított lények.

Ne félj erőt adni azoknak, akiknek tudod, hogy tudnál, ha pedig ebben a percben vagy épp csak kis várakozás múltán is odaléphetsz valakihez, akit szeretsz, és megölelheted, a világ egyik legszerencsésebb emberének tudhatod magad. Lépj oda, tárd ki a karod és határaid, öleld meg óvva, szeretve és féltve, hogy felemelkedve folytathassátok utatokat és életeteket, meghosszabbítva legalább egy nappal.

"Nevessek a világ
Játékai felett,
De ez a nevetés
Legyen egy ölelés,
Amellyel mindenkit
Magamhoz ölelek."

(Reményik Sándor)

• ölelés
• Lélekprojekt