Tömő utca: tényleg olyan borzalmas lenne?

- Szia!
- Szia - válaszoltam elég gyanakvóan a csontsovány, láthatóan napi adagját kutató lánynak a nyolcadik kerület egyik utcájában lakáskereséskor.
- Nem félsz, hogy megfázol? Szerintem vegyél zoknit abba kis cipőbe - mondta ő.
- Jó, köszi, fogok - mosolyogtam, már nem gyanakvóan.
- Akkor szia, vigyázz magadra!

Ez az egyik első élményem az utcából, amikor még csak lakást kerestem, és egyre valószínűbb volt, hogy a Józsefvárosba költözöm. Nem mondom, hogy nem olvasni rosszat erről a környékről, de ez a lány eléggé meghatározta, hogy hogy érdemes hozzáállni Budapest sötétnek mondott arcához.

Költözni rossz is lehet és jó is lehet. Az első, új lakásban töltött éjszaka egy hosszú felújítás után remek, ezt elmondhatom. Persze ilyenkor még nem úgy néz ki minden, ahogy az ember eltervezte, de szép lassan az is kialakul. Egy új lakással, házzal vagy nyaralóval azonban nemcsak az adott pár négyzetmétert veszi birtokba az ember, hanem a szűkebb, majd tágabb környezetét is.

Megismeri ablakkeretfestés közben az egyébként elsőn lakó nénit, akinek cukrászdája van, és jó kávéja is. Ez életmentő lehet délután négykor, pár létrán töltött óra után, ha még vízforraló sincs. A kávé mellé történeteket kap az ember, megtudhat ezt-azt a lakókról, a házról, a környékről.

Költözés után pedig felfedező útra indul. Például Budapest pár nem túl jó hírű utcájába. Vannak persze rosszabbak is a Tömőnél vagy az Illés utcánál, de állítólag pár éve a taxisok itt nem vettek fel címet, legalábbis egyikük évekkel ezelőtt ezt mesélte, amikor áthaladtunk rajta.

Ez lebegett a szemem előtt, amikor lemerészkedtem először sötétben a szíriai bácsihoz, akinek a boltja szinte mindig nyitva van, de feleslegesen aggódtam, ahogy első alkalommal is. A bolt előtt kis társaság, akik kedélyesen beszélgetnek, és kilóra mérik a gránátalmát. Amikor ez utóbbit Dali bácsi, a boltos tudtomra adta, tudniillik, hogy 200 forintért vehetek egy nem éppen kicsi gránátalmát, tudtam hogy jó helyre költöztem.

Vagy akkor amikor az ABC-ben a segítőkész eladó elmagyarázta egyenként, hogy mi akciós, kérdés nélkül. Mintha a nyolcvanas évekből maradt volna itt a bolt, de egyszerűen imádnivaló. Távolabb egyre jobban összemosódik, amit nyolckernek hívnak, azzal, amit városrehabilitációnak. A Gólya és egy régi ház kuporog a most épülő irodaépület mellett, de egyelőre nagyon jól megvannak. A Grund szintén kijön a fölé magasodó lakóparkkal. Jól lehet piknikezni az Orczy-kertben, és a Füvészkert előnyeinek ecsetelésbe most nem is mennék bele. Itt nyílt meg a közelben a Nem adom fel kávézó. Sok-sok magánkezdeményezés teszi nekem széppé ezt a környéket, nem feltétlenül esztétikai értelemben, de jó látni az összefogást, mondjuk egy közösségi kertnél, amiből kettő is van 400 méteres körben.

Szeretem ezt a keveredést, nekem ezt jelenti most a Józsefváros, amitől bevallom, tartottam az elején. És igaz, hogy szinte már köszönünk egymásnak az utcán dolgozó lányokkal, hogy jó lenne, ha nem az úttest fölé lógatott lámpák jelentenék az utcában a közvilágítást. Azt se akarom mondani, hogy veszélytelen környék, de minden helynek megvan a maga karaktere, arca. Az én nyolcadik kerületemnek van szebb is, csúnyább is, de én máris szeretem. A Népszínház utca-józsefvárosi piac viszonylatban mozgok, a Palotanegyed még várhat.

• Lélekprojekt