Milyen nők között dolgozni? Nehéz kérdésre találtam választ

Annyit elöljáróban tudnia kell az olvasónak, hogy a lap újságírói közt jelenleg egyedül képviselem a férfi nemet. Érdekes volt, amikor ezt egyesek szóvá tették, megjegyezték. Érdekes volt, mert valójában csak akkor tűnt fel. Furcsa? Nekem biztos nem volt az, hiszen első napjaim alatt el sem gondolkodtam ezen.

Egész addig nem gondolkodtam azon, milyen női "túlerő" mellett dolgozni, míg egyszercsak kérdezgetni kezdtek efelől. "De tényleg, mondd már, milyen nők között egész nap?" Őszintén? Nem tudok erre válaszolni. Gondolkodom persze, mit lehet ilyenkor mondani, legalább egy panelszöveget gyűjtsek az agyamba, amely kitódul, amikor ilyen kérdés szegeződik nekem.

Hiába, ugyanúgy nem megy ez sem, mint ahogy bambán nézek, amikor megkérdik, milyen zenéket hallgatok. Hát, tudod… olyan… hogy is mondjam neked… az én telefonom csörög? Szóval érted, kedves olvasó, nem könnyű kérdések ezek, ha az ember nem is igazán szeret magáról beszélni.

Pedig nem arról kell értekeznem, mikor miben hazudott X államtitkár, vagy mit jelent egy számokkal teli törvényjavaslat, csak egy ilyen szimpla kérdés. Mindössze magamban kell tényfeltárást folytatni, magamból kell kicsikarni a választ, nem egy sajtóirodából.

De ez azért mégis sokkal meddőbb és reménytelenebbnek tűnő próbálkozás. Pedig, Isten lássa lelkem, én próbáltam ezekre választ találni, sőt, minden egyes ilyen alkalommal, mikor ott ülök valakivel szemben, aki éppen azt szeretné kihúzni belőlem, milyen filmeket szeretek nézni, próbálkozom. A zavart mosoly mögött valódi agymunka folyik. Általában hiába.

Szeretem a Smashing Pumpkinst? Hogyne, imádom a zenéjüket, remek kis banda. Szeretem vajon Federico Fellinit? Kiváló filmeket csinált az úriember, szívesen süppedek a kanapéba és nézem az Amarcordot. Szóval így, valahogy így kell magamat helyesen kérdeznem, és akkor jön a válasz. Úgy általában ugyanis nehéz véleményeznem valamit.

És így már sokkal könnyebb a válasz az írás elején feltett alapkérdésünkre. Barni, szeretsz te ebben a szerkesztőségben dolgozni, ami történetesen túlnyomó női tagsággal bír? A mosoly már nem feszengő, hiszen a válaszon nem kell gondolkodni. Igen, szeretek, úgy érzem, jó itt. Mert nők ülnek a szerkesztőségben? Nem, azért mert emberek ülnek mellettem, emberek, akikkel jó együtt dolgozni.

Emberek, akik reggeltől estig elviselhetővé teszik azt is, ha nincs jó napod, emberek, akik kisegítenek, ha elvesztél az újonnan rád zúduló feladatok kuszaságában, vagy akik csak megkínálnak egy kis uzsonnával, ha látják rajtad, hogy hamarost az asztalhoz üti a fejedet a megzuhanó vércukrod. Emberek, akik csapatépítői tivornyázás helyett rászorulókon segítenek az ország másik felén, és láthatóan élvezik. Mert az emberek ilyenek.

• munkahely
• nők
• Lélekprojekt