Kedves Viktor! Jézus sem volt házas, a holtomiglan-holtodiglan pedig először két nő között hangzott el
Milyen az ilyen? Család vagy nem család? Szégyellni vagy nem szégyellni?
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek
-
01 -
02 -
03 -
04 -
05
"úgy véljük, hogy egy nemzet alapja a család, és ezt védeni kell. Világossá tesszük azt, hogy csak egy férfi és egy nő házasodhat össze és alapíthat családot." (...) A Polgári törvénykönyv szerint (...) a homoszexuálisok "csinálhatnak, amit akarnak, de nem köthetnek az állam által elismert házasságot" - Orbán Viktor, 2016. május 1.
A hétköznapi halandónak talán elképzelni is nehéz, milyen lenne, ha mondjuk nem mehetne végig az utcán kézen fogva a párjával. Ha a gyerekét csúfolnák miatta az óvodában vagy az iskolában. Vagy ha esetleg nem is tartanák alkalmasnak a gyerekvállalásra, netán törvény tiltaná azt.
Vannak azonban, akik nap mint nap szembesülnek ilyen és hasonló helyzetekkel. Mindezt olyasmi miatt, ami velük született, amire nincs befolyásuk, és ami miatt egyébként semmivel sem többek vagy kevesebbek, mint bárki más.
A XXI. századi Európában a mai napig makacsul tartják magukat a szexuális irányultsággal kapcsolatos, mindenféle alapot nélkülöző tévhitek, amelyek nemritkán az LMBTQ-emberek – leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer – megalázásához, kirekesztéséhez vezetnek. A Labrisz Leszbikus Egyesület és a Szimpozion Egyesület Melegség és megismerés című oktatási programja – a gyökereinél megragadva a problémát – a fiatalok körében igyekszik eloszlatni ezeket a tévhiteket, iskolák, tanárok meghívására. Az interaktív foglalkozásokat két, erre a feladatra képzett, különböző biológiai nemű, a „szivárványesernyő” alá tartozó vezető tartja, akik személyes történeteken keresztül mutatják meg az LMBTQ-embert a maga valójában, érzéseivel, gondolataival, problémáival, az azokkal való szembesülést pedig érzékenyítő gyakorlatokkal segítik elő. Tabutéma nincs.
Barnaszeműek hátrányban
Április közepe, Közgazdasági Politechnikum Alternatív Gimnázium és Szakközépiskola. Jelen van két vezető: a Labrisztól Fenyvesi Bea, a Szimpoziontól Hegedüs J. Csaba, négy leendő vezető, egy tanárnő és nagyjából húsz, a témára feltehetően nyitott diák. Utóbbiak első lépésben egy látszólag egyszerű feladatot kapnak.
A kékszeműeknek előrébb, a barnaszeműeknek hátrébb kell ülniük, legelőre egy szemetes kerül. A vezetők állításokat tesznek – például olyat, hogy „szeretném, ha a páromat megismernék a szüleim” –, a tanulók pedig, ha egyetértenek az adott állítással, egy-egy papírgombócot dobnak a kukába. Azaz a hátul ülők inkább csak dobnának, ugyanis nehezebben találnak bele a készségbe, és akadnak, akik már nemigen látják azt – így mindjárt meg is tapasztalhatják, miként kerülhet hátrányba valaki olyasmi miatt, amiről a legkevésbé sem tehet. Nem is tudják ezt másnak minősíteni, mint diszkriminációnak, és azzal a lendülettel sorolják is, az élet mely más területein tapasztalható hasonló: például a nők kevesebbet keresnek, mint a férfiak, akit pedig barnább bőrrel áldott meg a természet, munkát is nehezebben kap, mint kevésbé pigmentált társai, cserébe nagyobb eséllyel állítja meg a rendőr szombat éjjel.
Fenyvesi Bea
Bea 39 éves, végzettsége szerint némettanár, jelenleg ingatlanosként dolgozik. Mint meséli, annak idején jóval kevesebb info állt rendelkezésre, mint manapság, így 20-22 éves koráig, amikor szembesült önmagával, nemcsak a családja tekintett rá heteróként, hanem ő is annak tartotta magát. Még akkor is, ha időnként szoknyát hordott, és a fiúk nem hozták különösebben lázba – olyannyira, hogy hatévesen az osztályfőnöknőjébe volt szerelmes, és később is inkább a lányok iránt táplált ilyen érzéseket. Aztán egy németországi diákmunka kapcsán megismert egy hosszú, szőke hajú pincérlányt, és azóta csak nőkkel volt kapcsolata. Eleinte elgondolkodott azon, hogy kollégái előtt Béla vagy Laci fedőnéven emlegesse-e az akkori párját, de aztán túllépett ezen, annál is inkább, mert például egy későbbi munkahelyén – ami egy konzervatív angol bank volt – már a próbaideje alatt kiderült, hogy a főnöke is a Capellába jár. A család előtt is coming outolt – a testvére tulajdonképpen már várta is ezt, édesapja csak annyit mondott, nem akar beleszólni Bea érzéseibe, csak ezután is fizesse rendesen a lakáshitelét. Édesanyja nehezebben fogadta a helyzetet: önmagával éppúgy vívódott, mint a lányával, és évekig reménykedett annak „gyógyulásában”, mára azonban tudomásul vette, hogy ettől a gyerekétől valószínűleg nem lesz unokája.
Bea 39 éves, végzettsége szerint némettanár, jelenleg ingatlanosként dolgozik. Mint meséli, annak idején jóval kevesebb info állt rendelkezésre, mint manapság, így 20-22 éves koráig, amikor szembesült önmagával, nemcsak a családja tekintett rá heteróként, hanem ő is annak tartotta magát. Még akkor is, ha időnként szoknyát hordott, és a fiúk nem hozták különösebben lázba – olyannyira, hogy hatévesen az osztályfőnöknőjébe volt szerelmes, és később is inkább a lányok iránt táplált ilyen érzéseket. Aztán egy németországi diákmunka kapcsán megismert egy hosszú, szőke hajú pincérlányt, és azóta csak nőkkel volt kapcsolata. Eleinte elgondolkodott azon, hogy kollégái előtt Béla vagy Laci fedőnéven emlegesse-e az akkori párját, de aztán túllépett ezen, annál is inkább, mert például egy későbbi munkahelyén – ami egy konzervatív angol bank volt – már a próbaideje alatt kiderült, hogy a főnöke is a Capellába jár. A család előtt is coming outolt – a testvére tulajdonképpen már várta is ezt, édesapja csak annyit mondott, nem akar beleszólni Bea érzéseibe, csak ezután is fizesse rendesen a lakáshitelét. Édesanyja nehezebben fogadta a helyzetet: önmagával éppúgy vívódott, mint a lányával, és évekig reménykedett annak „gyógyulásában”, mára azonban tudomásul vette, hogy ettől a gyerekétől valószínűleg nem lesz unokája.
„Mindenkiben van minden”
A foglalkozás során sok mindenre fény derül ezt a félig-meddig még most is tabunak számító témakört illetően. Például, hogy az irányultság tekintetében „mindenkiben van minden”, ami akár meg is nyilvánulhat, ha azt az adott társadalmi-kulturális keretek lehetővé teszik: a reneszánsz korban nemcsak a nők, hanem a férfiak is hordtak magassarkút, illetve festették magukat, száz-százötven éve pedig a kisfiúkat öltöztették rózsaszínbe, míg a kislányok színe a kék volt. És ha már a múltidézésnél tartunk: manapság abszurdnak tűnik, hogy a törvény szexuális orientáció, nemi identitás vagy bőrszín alapján tegyen különbséget ember és ember közt, holott nem is olyan régen a nők vagy a feketék az egyenjogúságukért küzdöttek. Nyilvánvalóan ebbe az irányba tart az LMBTQ-ügy is.
A nem hetero irányultságot sokan a Bibliára hivatkozva ítélik nemkívánatosnak – a tanulók közül is többen úgy tudják, hogy azt tiltja a szentírás –, leginkább a „Ha valaki férfival hál együtt, úgy, ahogy asszonnyal szoktak együtt hálni, ez utálatosság, amelyben mindketten részesek, ezért meg kell halniuk, vérük visszahull rájuk” mondatot idézve. Valójában ez a passzus azonos rangú férfiakra vonatkozott, ugyanis akkoriban a Közel-Keleten az egyik legmegalázóbb büntetés a férfierőszak volt, de nem tiltja, hogy ugyanezt mondjuk egy rabszolgafiúval megtegyék, továbbá nem rendelkezik például a leszbikus szexről, illetve általában az orális szexről. Egyébiránt a Biblia harmincféle családmodellt mutat be, maga Jézus sem volt házas, a holtomiglan-holtodiglan pedig először két nő, igaz, anyós és meny között hangzott el.
Hegedüs J. Csaba
Csaba 27 éves, könyvelő-bérszámfejtőként dolgozik, az Atlasz Egyesület futó szakosztályának vezetője, rendszeresen vesz részt meleg futóversenyeken, és egy kortárstánc-iskolába is jár. Mint mondja, kiskora óta utaltak bizonyos jelek arra, hogy más, mint a többiek, például farsangkor szívesen öltözött be nőnek. Mindezt azonban igyekezett elnyomni magában, hogy megfeleljen a heteronormatív társadalom elvárásainak – ami egyébként Marosvásárhelyen, ahol Csaba született és 23 éves koráig élt, illetve általában Romániában még inkább dominál, mint hazánkban. Mint mondja, az elfojtás nem tett jót a személyiségének – „nem voltam önmagam” –, ugyanakkor sokat tanult önmagáról és általában a melegségről is. Miután felvállalta az irányultságát, elindult egy coming out folyamat, amit a környezetében mindenki jól fogadott, sőt, Csaba így tudta meg, hogy voltak interszexuálisok a családja baráti körében. Most már szabadnak érzi magát, és visszagondolva számára is butaságnak tűnik a hosszú évekig tartó titkolózás.
Csaba 27 éves, könyvelő-bérszámfejtőként dolgozik, az Atlasz Egyesület futó szakosztályának vezetője, rendszeresen vesz részt meleg futóversenyeken, és egy kortárstánc-iskolába is jár. Mint mondja, kiskora óta utaltak bizonyos jelek arra, hogy más, mint a többiek, például farsangkor szívesen öltözött be nőnek. Mindezt azonban igyekezett elnyomni magában, hogy megfeleljen a heteronormatív társadalom elvárásainak – ami egyébként Marosvásárhelyen, ahol Csaba született és 23 éves koráig élt, illetve általában Romániában még inkább dominál, mint hazánkban. Mint mondja, az elfojtás nem tett jót a személyiségének – „nem voltam önmagam” –, ugyanakkor sokat tanult önmagáról és általában a melegségről is. Miután felvállalta az irányultságát, elindult egy coming out folyamat, amit a környezetében mindenki jól fogadott, sőt, Csaba így tudta meg, hogy voltak interszexuálisok a családja baráti körében. Most már szabadnak érzi magát, és visszagondolva számára is butaságnak tűnik a hosszú évekig tartó titkolózás.
Milyen családképe lesz a gyereknek, ha melegek nevelik?
A lakosság öt-hét százaléka tartozik az LMBTQ-csoportba, akiket „összefoglaló néven” szintén melegekként emlegetnek, bár helytelenül, mert például a transzneműek közül nem mindenki vonzódik a saját neméhez. Mindenesetre ez az arány értelemszerűen már önmagában csökkenti az pártalálási esélyeket, nem beszélve arról, hogy akadnak közöttük, akik nem merik felvállalni magukat. A legjellemzőbb az online ismerkedés, még ha nem is feltétlenül szerencsés a dolgok közepébe vágva egyből randival indítani, illetve vannak melegbulik is. A gyerekvállalás még macerásabb: azonos neművel bejegyzett élettársi kapcsolatban élő ember a párjával nem, csak önállóan fogadhat örökbe, ilyenkor ugyanis az illetékes hivatal nem forszírozza az irányultságot. Nem igényelhet azonban mesterséges megtermékenyítést. Persze aki nagyon akar, talál megoldást: lehet például először igényelni a mesterséges megtermékenyítést, majd utána „házasodni”. Egy leszbikus pár pedig egy meleg fiút kért fel apának. Kilenc hónap múltán meg is született a ded, akinek tehát két anyukája és egy apukája van. És hogy mi lesz így belőle? Családkép ide vagy oda, mostanra bebizonyosodott, hogy az irányultság nem a neveltetéstől, sokkal inkább a biológiától függ. Elég csak arra gondolni, hogy az LMBTQ-emberek jellemzően hetero családból jönnek.
„Rázza magát a köcsög rózsaszín tangában”
Nem segíti a melegek ügyét a Pride – hangzik a következő állítás. A tanulók egy része szerint ez valóban így van, elég azokra a – nem feltétlenül csak verbális – atrocitásokra gondolni, amelyek a felvonulókat érik. Nem véletlen, hogy idővel kordonra lett szükség, ami éppen ellentétes a nyugati országok gyakorlatával, ahol eleinte szintén volt, idővel azonban feleslegessé vált. Hogy a Pride-nak mégis van értelme, azt a résztvevők egyre növekvő száma mutatja, igaz, még mindig többségben vannak a hetero szimpatizánsok. És lehet ugyan, hogy a melegek például az öltözködésükkel is próbálják felhívni a figyelmet nem is annyira magukra, mint az ügyre, de a budapesti Pride szinte halottasmenet mondjuk a bécsihez képest. Biztosra vehető azonban, hogy már nem sokáig.
Fotó: szüfrazsettek - Wikipédia, bécsi Pride: wien.info
