Lehull a lepel a menekültek legnagyobb titkairól: bizony, ez a valóság

Aki az utóbbi pár hétben-hónapban olvasott hozzászólásokat az egyre szaporodó, menekültekről szóló hírek alatt, egészen rossz érzése lehetett. Néha magukból teljesen kivetkőzött emberek mondtak olyan hajmeresztő dolgokat a hozzánk érkező emberekről, ami miatt éghetett az arca legtöbbünknek.

De tényleg ez lenne a "köz véleménye"? Lehet azt mondani, hogy ez a magyar álláspont a menekültekkel kapcsolatban? Nem hiszem.

Food Not Bombs Budapest, MigSzol Szeged, Age of Hope alapítvány, Helsinki Bizottság - most hirtelen csak ennyi szervezet jut eszembe, amelyek segítenek az országba érkező menekülteken. Emellett számtalan Facebook-csoport és magányos adománygyűjtő is folyamatosan segít, olyan is van, aki napokig csak pár órát megy haza aludni, hogy utána minél többet tehessen. De persze nem mindenki engedheti ezt meg magának. A barátnőm kakaós csigát adott egy afgán kisgyereknek reggelire - ez is valami. Ez is segíthet enyhíteni a humanitárius krízist.

Ugyanis ez az. Humanitárius katasztrófa, nem pedig bűnügyi kérdés, mint ahogy azt sok politikus, felismerve, hogy politikai tőkét lehet kovácsolni a kérdésből, láttatni szeretné. Ebben pedig sokat segítenek nekik a mindenfelé terjedő tévhitek. Ezekből pedig van bőven.

Több helyen lehet olvasni, hogy többségében fiatal férfiak érkeznek az országba, ami gyanús. Tényleg gyanús lenne, ha így lenne. Aki egyszer is kiment már valamelyik budapesti pályaudvarra, a szegedi vasútállomásra, vagy akár átvillamosozott a Blahán, rengeteg gyereket, fiatal anyát is láthatott a menekültek között. Sőt, az UNICEF adatai szerint rengeteg az egyedül, tehát törvényes képviselő nélkül érkező gyerek.

Sokan azt is gyanúsnak vélik, ha mobiltelefonjuk, esetleg készpénzük van a menekülteknek. Miért lenne meglepő, ha egy szíriai orvosnak okostelefonja van? A golyó nem nagyon válogat, nemcsak a szegényeken fog, közgazdászok, jogászok ugyanúgy veszélyben vannak egy polgárháborúban, mint vájárok és favágók.

Többen - legalábbis az internet tanúsága szerint - attól tartanak, hogy terroristákat küldenek be hozzánk. Emlékszik még valaki a téli párizsi mészárlásra, ami gyakorta hivatkozási alap, ha terrorizmusról van szó? Az elkövetők párizsi kórházban születtek, francia iskolába jártak, még az országot sem nagyon hagyták el életül során, ők franciák voltak, csak a társadalom peremén éltek. Sajnos nincs szükségük ilyen módszerekre a terrorszervezeteknek, élnek még páran a nyugati társadalmak peremén.

Miért nem a magyar elesetteken segítenek a civilek? - teszik fel sokszor a kérdést. Nos, a fent felsorolt civilek évek óta segítenek Magyarországon a rászorultakon. Az más kérdés, hogy a kritikusok erről nem hallottak, bár ezen nem csodálkozom, ez nem a fanyalgók terepe.

A Tárki a héten publikálta legfrissebb adatait a hazai lakosság idegengyűlöletéről. Hiába a plakátkampány, hiába a rémhírek, nem nőtt az utóbbi időben az idegengyűlölet mértéke hazánkban. Sokat mondó eredmény, hogy 56% nem utasítja el élből a menedékkérők befogadását - az más kérdés, hogy alig akarnak itt maradni a menekültek.

Ezek az emberek élni szeretnének. Nem gyorsabb autót, nagyobb kőoroszlánt a kapura, esetleg több gyémánttal kirakott órát. Csak élni. Valamiért pedig azt gondolják, hogy azt a világ ezen tájékán lehet a legnagyobb eséllyel művelni. Nem jó, hogy ez a helyzet, ennek senki sem örül, de ez akkor sem szűnik meg, ha kerítést építünk a határra, és akkor sem, ha utálunk mindenkit, aki hozzánk érkezik.

Nem civilizációk összecsapása zajlik, hanem az emberség küzd az embertelenséggel. Mindkettő ország-, kultúra- és bőrszínfüggetlen. Választás kérdése. Emberség vagy sötétség - ez ennyire egyszerű.

Fotó: szögesdrót: MTI/Kelemen Zoltán

• Lélekprojekt