Kulisszatitkok a karácsonyi angyaltól: így készül a Femina Karácsony rovata

A karácsony a kedvenc ünnepem. Na jó, csak a születésnapom után, na, de ki nem szereti, amikor őt ünneplik?! Visszakanyarodva a témához, a szeretet ünnepe számomra egész évben tart. Én vagyok az, akinek az év nem január 1-jén kezdődik, hanem december 27-én, és aki alig várja, hogy ismét eljöjjön a karácsony a sok száncsengős muzsikával, a rokonáradattal, az illatos karácsonyi vásárokkal és a régen látott csíptethető madaras karácsonyfadísszel, ami azóta megvan, amióta az eszemet tudom.

Azt gondolom, keresve sem találhattak volna jobb embert a Karácsony rovat vezetésére, mint engem. Nem nagyképűségből, mielőtt bárki félreértené. Egyszerűen csak annyira gyermeklelkű vagyok, hogy számomra még most is minden egyes karácsony ugyanolyan csodával ér fel, mint amikor négy-, hat- vagy éppen tízéves voltam. Az ismeretlen eredetű varázs, ami akkor körbelengte a lakást, évről évre megjelenik az otthonunkban. Hangtalanul, óvatosan, mégis észrevehetően, és ahogyan nyílnak az adventi csokinaptár ajtói, úgy lesz egyre intenzívebb és felemelőbb. Ezt a varázst próbálom évről évre közvetíteni a Karácsony rovatban is, mindenkinek egy aprócska, de annál jelentőségteljesebb szeletet juttatva, bebizonyítva, hogy csodák igenis léteznek.

Amikor egy-egy téma megihlet, magam elé képzelem az anyukát, aki arcán lisztfoltokkal igyekszik elkészíteni a család kedvenc süteményét. A kisgyereket, aki ragasztótól ragacsos ujjakkal próbálja összeeszkábálni a kupakokból készülő hóembert. A férfit, aki azért téved fel az oldalra, mert ajándékával szeretné lenyűgözni szíve hölgyét. Vagy éppen a nagymamát, aki kötésmintákat bújik, mert maga készíti a gyerekek téli sapkáit. Mindenki számára próbálok olyan témával szolgálni, ami meghozza a kedvet az ünnephez, a díszítéshez, az egész várakozáshoz. Sőt, sokszor saját tapasztalattal is gazdagítom ezeket, mert van, hogy annyira megtetszik valami, hogy azon nyomban ki kell nekem is próbálnom.

Sokan azt mondják, hogy manapság a karácsony már nem olyan, mint régen. Elanyagiasodott, és csak az ajándékokról szól. Én ezzel nem értek egyet, azt gondolom, mindenkinek olyan a karácsony, amilyenné magának teszi. Nálunk már rég nincsenek nagy ajándékok, egyszerű, aprócska, de annál szívemelgetőbb meglepetésekkel készülünk a fa alá, és örülünk annak, ami van.

A hóesésnek, a tél illatának, amit a karácsonyfa közvetít az egész lakásban, a zselés szaloncukornak - persze csak a citromosnak és a narancsosnak, mert a málnásat nem szeretjük. Annak, hogy fadíszítés közben kánonban énekeljük a Jingle Bellst, mindenki a saját hangnemében, ami így egy egészen szürreális hangzást kap. Vagy éppen annak, hogy a macskának egyelőre nem sikerült leborítania a fát. Egyszóval azoknak a hétköznapi kedvességeknek, amiket sokan nem látnak meg. Pedig ha a hangulat adott, aligha lehet ezek mellett vakon elmenni - ezt próbálom a Karácsony rovatban is közvetíteni.

• Lélekprojekt