Megőrült a népszerű komikus?

Az emberek általában nem szívesen gondolnak bele abba, hogy pontosan honnan és hogyan is kerül az asztalra a vasárnapi ebédet megkoronázó rántott hús.

Vannak azonban, akik megteszik - és lehetőség szerint változtatnak. Nem is feltétlenül csak az állatokért, hanem szűkebb-tágabb környezetükért, illetve önmaguk testi-lelki egészségéért is. Mint például Jon Stewart.

A nagyobb nyilvánosság előtt Stewart leginkább a Daily Show nevezetű szatirikus műsor házigazdájaként ismert. Csuklás nélkül állította pellengérre a nagypolitika képviselőit, kiállt viszont az állatok ügye mellett: például egy teljes műsorblokkot szánt Chris Christie New Jersey-i kormányzó kifigurázására, aki nem írt alá egy számlát, élethosszig tartó szenvedésre ítélve ezzel áldatlan állapotok között élő sertéseket.

A közelmúltban Stewart - vélhetően sok fontos ember nagy örömére - visszavonult a médiából, ily módon felszabaduló kapacitását pedig egy példaértékű vállalkozásnak szentelte: a farmján menhelyet hozott létre a tej- és húsiparból mentett úgynevezett haszonállatok számára.

Úgynevezett, hiszen ők valójában fejlett idegrendszerrel rendelkező, nagyon is érző lények, akik a szenvedést, amelyben a nagyüzemi tartás során - a részleteket az érzékenyebbekre való tekintettel itt nem taglalnánk - nap mint nap részük van, ugyanúgy élik meg, mint mi, emberek. És persze végső soron a "csak" tejet vagy tojást adó jószágok is úgy végzik, mint "húsoló" társaik. A körülményeik javítására irányuló törekvések pedig talán többet ártanak, mint használnak.

"Utópisztikus álomképek: olyan tej-, és tojásfarmok, ahol az állatok szabadon és vígan tesznek-vesznek a napfényes mezőkön és udvarokban, örömmel és hálásan adják az embereknek a tojást és tejet, majd mikor eljött az idő, szépen szelíden meghalnak maguktól, hogy az asztalokra hús kerülhessen" - írja Bonifert Anna az Állatvédők könyvében. "Nem azért küzdenek ezért a kétes értékű álomképért az állatjóléti aktivisták, mert ők maguk helyesnek tartják az állatok elfogyasztását. Többségükben az állatjóléti aktivisták maguk vegetáriánusok, sőt, sokan közülük vegánok. Azért néz ki így a célként megfestett utópia, mert nem hisznek benne, hogy az emberiség le tudna mondani az állati eredetű termékekről. Ha pedig már úgyis rabszolgaságban kell az állatokat tartani, akkor legalább próbáljuk minél kevésbé szörnyű körülmények között. Logikus. Például nagyobb ketrecekben. Például rövidebb távú kamionos és tengeri szállításokkal (a vágóhídra).

Nem tudok haragudni az állatjóléti aktivistákra, mert tudom, hogy jót akarnak. De sajnos tény, ami tény: az állatok használatát humánusabbá tévő törvényekkel végső soron csak fenntartani segítenek egy erkölcsileg tarthatatlan helyzetet. Mert ezek a nehezen kiharcolt törvények az állatok életét nem teszik lényegesen könnyebbé, viszont remek pajzsot jelentenek a gazdáknak az állatvédők támadásaival szemben, és remek pajzsot a mindennapi vásárlóknak a saját lelkiismeretükkel szemben."

Ezen a helyzeten igyekszik változtatni Stewart a maga eszközeivel, feleségével, Tracey-vel együtt, aki egykor állatorvosi asszisztensként dolgozott, a növényi alapú táplálkozás egyik szószólója, és nem mellékesen a Do Unto Animals című bestseller szerzője. Farmjukon éppúgy élnek sertések és tehenek, mint szárnyasok - persze létszámbeli korlátok nyilvánvalóan vannak. Ám ahogy mondani szokták: "Nem mentheted meg az egész világot, de annak, akit megmentesz, az az egész világot jelenti." Stewarték esete pedig korántsem egyedülálló, sőt, világszerte folyamatosan és szignifikánsan nő az állatmentő vegánok száma - előrevetítve egy ma még fantazmagóriának tűnő, valójában azonban nagyon is reális jövőképet.

Fotók:
1. kép, leadkép, Facebook-kép: www.theplaidzebra.com
2. kép: www.nytimes.com

• állat
• állatvédelem
• vega
• Lélekprojekt