Tudod, milyen nap van? Ezért írj ma valakinek egy levelet!

Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO 1965. szeptember 8-án a Teheránban összehívott világkongresszusán döntött úgy, hogy e napot az írástudatlanság elleni küzdelem világnapjának nyilvánítja, melynek keretében amellett, hogy a nemzeteket az írástudó társadalom megteremtésére buzdítja, azoknak a szervezeteknek a munkáját is elismeri, illetve kitünteti, melyek hazájukban mindezért a legtöbbet teszik.

Az írástudatlanságnak több formája is létezik, az ENSZ például az egy egyszerű üzenet megírására vagy elolvasására való képesség hiányát nevezi analfabetizmusnak, ugyanakkor jelentősen magas a földön azok aránya, akik, bár írni és olvasni megtanultak, a legegyszerűbb szövegek értelmezése kapcsán is gondokkal küzdhetnek, emellett nem elhanyagolható az sem, hogy nem tudnak a saját örömükre olvasni.

Amellett pedig, hogy mindez alapvető hátrányt jelent társadalmilag, gazdaságilag, illetve a munkaerőpiac terén, kiindulási pontnak számíthat a társadalmi egyenlőtlenségek, a nemek alapján való diszkrimináció, az egészségügyi problémák, a szegénység és a bűnözés tekintetében is.

Azok, akiknek gondjaik vannak az írással és az olvasással, más alapvető emberi jogaikat is nehezebben érvényesítik, nincs lehetőségük a világgal való teljesebb kapcsolat megteremtésére, nem jutnak hozzá az írott kultúrához, a kommunikációs nehézségek és az ezáltali különbségek komoly társadalmi feszültségeket okozhatnak, nem beszélve arról, hogy a visszaeső bűnözésnek is egyik fő okaként emlegetik az analfabetizmust.

Nem véletlen, hogy sokan a globális társadalmi problémák kulcskérdéseként és mindenfajta megoldási javaslat alapjaként emlegetik az írástudás minél szélesebb körben való terjesztését, ami jelentős életminőség-javulást, érzelmi és intellektuális változásokat okozhat, mind egyéni, mind közösségi, mind pedig társadalmi szinten.

Bár azok aránya a társadalmon belül, akik írástudatlannak számítanak, az ENSZ adatai szerint arányában mindenütt csökken, konkrét számuk valójában nő.
Jelenleg a bolygón körülbelül 775 millió felnőttnek van gondja az írással - jelentős részük nő -, és több mind 60 millió gyerek egyáltalán nem kap semmiféle oktatást, valamint még többen vannak azok, akik ha kapnak is, csak ideiglenesen. Nem lehet emellett szó nélkül elmenni amellett sem, hány olyan esetről hallani a világban, amikor valakit azért ér atrocitás, mert a nők vagy a gyermekek tanuláshoz való jogáért küzd, elég csak Malála Júszafzaira gondolni, akit szélsőségesek ezért próbáltak meg agyonlőni egy iskolabuszon.

Bár az írástudatlanság jelentős aránya főként Afrikára, Ázsiára és Dél-Amerikára jellemző, Európában pedig jóval 90% feletti az írástudók aránya, Magyarországon a becslések szerint akár több mint 30% is lehet azok aránya, akik nem rendelkeznek megfelelő szövegértési képességgel.

Amellett azonban, hogy bőven van még mit tenni akár hazai viszonylatban is - ide kattintva például számos, az írástudatlanság felszámolását segítő programról, kezdeményezésről olvashatsz -, fontos, hogy tisztában legyünk azzal, mekkora áldás, hogy azok közé tartozhatunk, akik e szempontból kiváltságosnak számítanak, ez pedig hatalmas felelősség. Ha vagyunk olyan szerencsések, hogy csak a lehetőségünk is meglegyen arra, hogy egyáltalán elgondolkodjunk mindezen, nehéz azt érezni, hogy ne lenne morális kötelességünk támogatni, segíteni, megérteni és toleranciát tanúsítani mindazok felé, akikhez kevésbé volt kegyes a sors, és hozzánk képes lemaradónak számítanak.

Amellett pedig, hogy hálásak vagyunk ezért a szerencséért, egyáltalán azért, hogy iskolába járhattunk, és lehetőségünk volt tanulni, választani - kattints ide egy ezzel kapcsolatos, tanulságos videóért -, arról sem szabad megfeledkezni, mekkora hatalma van az írott szónak.

Éppúgy lehet fegyver a kezünkben, mint ahogy csodákra is képesek vagyunk általa, legyen szó legbensőbb érzéseink, gondolataink kifejezéséről és tudásunk megörökítéséről, vagy épp csak egy kedves levélről, benne korábban le nem írt szavakkal, melyet valaki talán majd sokáig a kabátzsebében őriz. Érdemes lehet akár csak ennyivel is ünnepelni, mennyi jó származhat a világban általa.

„Ami ezalatt az ötezer év alatt a felszínen történt, azt megőrizte a világtörténet; a háborúk, az éhség, a forradalmak, a népek pusztulásának, a vérontásnak átkozott története. Nem ez az egyetlen. Alatta és mögötte van a művészetek, a vallások, a filozófiák és a költészet áldott története. Ez a másik, és ez az igazi. Az emberi lét igazi melódiájának szövege nem a pusztuló Babilon, a letiport Egyiptom, nem a rothadó Róma és Bizánc panasza és átkozódása, őrjöngése és halálkiáltása, hanem az a néma tudás, amit a piramisok, a görög szobrok, a kínai templomok és a mexikói városok őriztek meg. Igazi létünk abban van, amit alkottunk, és nem abban, amit elpusztítottunk. Abban, ami megmarad, nem abban, ami mulandó. De egyetlen áldottabb, egyetlen nagyobb, egyetlen hűségesebb és igazabb, zengőbb, mélyebb történet sincs, mint az írott szóé. A szó a lét igazi szövege; az egész történet valódi tartalma és értelme és megfejtése.” (Hamvas Béla)

• világnap
• Lélekprojekt